1875-ben a 20 éves Reviczky Gyula újsághirdetésben keresett nevelői állást. A hirdetésre a 24 éves Bakálovich Emma válaszolt, aki verskedvelő úrilányként felismerte a költő nevét, és ismeretlenül beajánlotta a baráti Horváth-család két fia mellé.

1875-ben a 20 éves Reviczky Gyula újsághirdetésben keresett nevelői állást. A hirdetésre a 24 éves Bakálovich Emma válaszolt, aki verskedvelő úrilányként felismerte a költő nevét, és ismeretlenül beajánlotta a baráti Horváth-család két fia mellé.

Gyulára ráfért a segítség. Nem sokkal korábban, apja halála után tudta meg, hogy nem ő a Reviczky-vagyon örököse, sőt, édesanyja sem az, akit korábban annak gondolt. A hagyatéki eljárásban derült ki: apja és egy szlovák cselédlány szerelemgyereke, igazi neve Balek Gyula. Ennek megfelelően egyetlen fillért sem örökölt, mivel felelőtlen arisztokrata apja elfelejtette törvényesíteni. Kastély helyett egy családi pecsétnyomó és néhány tégely bajuszfesték maradt rá.

Az úri fiatalkort elképesztő nyomor követte, volt hogy napokig nem volt mit ennie. Néhány verse megjelent a Figyelő és az Új idők hasábjain, de visszhangtalanok maradtak. Ezért is érzett hálát az ismeretlen jótevő iránt, akinek köszönhetően Dentán állást kapott. Hamarosan személyesen is felkereste Emmát, hogy köszönetet mondjon. Már az első látogatás alkalmával lenyűgözte a lány szépsége. Napokon belül ontani kezdte a szerelmes verseket. Emmának imponált, hogy a vidéki úri társaság unalmas tagjai után végre egy vérbeli költő rajong érte. Egy látogatása során Gyula megmutatta neki az Emma-ciklus egyik versét. „Ő tegnap itt volt és dicsérte nagyon Donna Diánát. Sejti-e, hogy ő rá írtam? Annyi szívességgel halmoz el, oly jó és nyájas irántam, hogy igazán bűn volna őt nem szeretni…" – írta barátjának. Emma persze sejtette, boldogan lubickolt a múzsa-szerepben. Ha viszonozta is a fiú közeledését az csak a költőnek szólt, nem a nincstelen házitanítónak.

Reviczky álomvilágban élt: azt hitte, hogy a költészettel megalapozhatja kettejük életét. Összesen 54 költeményt írt Emmához, versei és novellái elkezdtek megjelenni a temesvári és budapesti lapokban. A nevét lassan megismerte az irodalmi közvélemény. Amikor végre szerkesztői állást ajánlottak neki a Pesti Naplónál, úgy érezte vége a nehéz éveknek. Pedig csak akkor kezdődtek. Emmának esze ágában sem volt vele menni Budapestre. A fiú értésére adta, hogy reménytelen az ábrándozás: ő nem tudja elképzelni magát feleségként és anyaként a bizonytalan egzisztenciájú költő mellett. Gyulához írt utolsó levele őszintén szomorú, mégis kegyetlen: „Leljen abban vigaszt, hogy hervadt virága azt tekintené legnagyobb jótevőjének, aki meggyilkolná. Miért is kellett egymást ámítanunk, hogy szeretjük egymást?… Édes barátom, vigasztaljon…"

Reviczky válaszként megírta az Emma ciklus befejező versét, a Szerelmi epilógot: „Szállj búcsúdal, szép rímbe vidd meg,/ Mi van sorsomba írva/ Szívem más névre nem nyílik meg,/ Emmával tér a sírba." A szakításba azonban nem nyugodott bele, Emma még számos versének múzsája maradt élete végéig. Később újra levelezni kezdtek, és Reviczky minden levelében kapcsolatuk folytatásában reménykedett. Szerelmük történetét önéletrajzi elemekkel átszőtt regényében, az Apai örökségben írta meg. Jellemző, hogy ez a könyv, az első modern magyar regény is teljesen visszhangtalan maradt.

Reviczkynél hamarosan gyógyíthatatlan tüdőbajt állapítottak meg. Élete második szerelme, a nagy színésznő Jászai Mari elhagyta a még diákkorú Szomory Dezsőért. A költő 34 évesen került kórházba. Tudta, hogy nem fog élve kikerülni, de remélte, hogy még utoljára láthatja Emmát. Nem tudta meg, hogy egykori múzsája néhány hónappal korábban belehalt egy vesegyulladásba. Sosem ment férjhez. Reviczky elhagyatottan, az őt megillető elismerés nélkül halt meg a kórházban. Néhány nappal később már ezrek olvasták műveit és borzongtak tragikus életén.

 Nyáry Krisztián

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük