Egy fénykép a múltból: Tóth Árpád

Tóth Árpád 26 éves volt, amikor 1912-ben találkozott a 17 éves Lichtmann Annával. Történetükben nem volt semmi különleges, meglepő vagy kalandos, hacsak az nem, hogy tizenhat évig éltek együtt kétely nélküli, mély szerelemben, az utolsó pillanatig boldogan.

Tóth Árpád 26 éves volt, amikor 1912-ben találkozott a 17 éves Lichtmann Annával. Történetükben nem volt semmi különleges, meglepő vagy kalandos, hacsak az nem, hogy tizenhat évig éltek együtt kétely nélküli, mély szerelemben, az utolsó pillanatig boldogan.

Pedig mindketten tudták, hogy Pádi halálos beteg, élete tüdőbaja szakszerű kezelésével is legfeljebb meghosszabbítható. A tátrai szanatóriumi kúrák drágák voltak, a költő házitanítói fizetéséből elérhetetlenek. Egyetlen embernek köszönhette, hogy mégis megengedhette magának a költséges gyógykezelést: Hatvany Lajosnak, a Nyugat mecénásának. Hatvany ráadásul munkát is szerzett a költőnek, saját lapjánál, az Esztendőnél biztosított neki segédszerkesztői állást. Pádi épp elég hálás volt tehát jótevőjének, amikor rávette magát, hogy újabb szívességet kérjen tőle. Hat év együttélés után szerette volna elvenni Annát, de nem volt pénze esküvőre.

Pénzkérő levelére Hatvany előbb kurtán, s inkább elutasítóan, mint bíztatóan válaszolt. Pádi azonban nem tudott mást adni Annának, mint, hogy a hátralévő kiszámíthatatlanul kevés időt házaspárként élik le egymással. Újra levelet írt Hatvanynak: „Ne tessék azt gondolni, hogy ez a házassági izé nálam valami ifjúi tavaszi bagzás-féle. Hogy fejest akarok ugrani valami nőbe, vagy ilyesmi. Nem vagyok én úgy főzve a nőktől…. Egész másfajta dolog nekem ez, a mostani lakodalmi indulóm. Egy olyan nőről van szó, aki, hogy is mondjam? – hiszen bizonyára megbízhatom az ön diszkréciójában – már évek óta a feleségem. És többet szenvedtünk már egymással, mint húsz tiszteletben megőszült házaspár együttvéve…. És ő kitartott mellettem, rám várva, évekig, vergődött és várt. Nem lehet ezt így kibírni, jó Uram! Nem a testi vágy húz engem hozzá, hanem az összeroppanásig fájó lélek minden kínjai… Nem sürget, nem lamentál, s most, mikor az ön hideg levelét elküldtem neki, azt válaszolta, hogy önnek igaza van, és ő kész örökre félreállni az utamból… "

A levél megtette a hatását, Hatvany kifizette az esküvőt. Hamarosan megszületett Eszter, a házaspár imádott lánya is. Tóthék nem jártak össze gyakran a többi íróval, szívesebben voltak egymás társaságában. Anna tudatosan kilógott a nyugatos írófeleségek sorából, sohasem akart részt venni az irodalmi életben. Amikor Pádi 1928-ban 42 évesen meghalt, Anna elintézte a temetést, meghallgatta Babits beszédét, fogadta a részvétkívánságokat, majd elköszönt férje íróbarátaitól. Többé nem ment el egyetlen rendezvényre sem, interjút nagyon ritkán adott, egyedül akart maradni az emlékeivel. Felnevelte a lányát, és bár nem ösztönözte, örült, hogy Eszter is költő lett. Négy évtizeddel élte túl a férjét.

"Április, oh Április!
Simogass, vezess!
Hadd legyek ma újra kis
Jó öcséd, kezes,
Hadd feküdjem tarka fák
Alján, inni fényt,
Míg arcomba szöcske vág
Zöld parittyaként,
Míg szememre patyolat
Szirom lengve jön
S kis selyem-sátra alatt
Megbúvik a könny…

Oh tán akkor, míg a méz
Színű nap lehull,
Bordám közül a nehéz
Szív is elgurul,
Imbolyog még, menni fél,
Majd gyáván, sután,
Bíbor labda, útra kél
Tűnő nap után:
Táncol, ugrik, fellebeg,
Enyhén száll tova,
Felfogják a fellegek
S nem fáj már soha…"

Tóth Árpád: Álarcosan

Hát rossz vagyok? szótlan? borús? hideg?
Bocsáss meg érte. Hisz ha tudnám,
A világ minden fényét s melegét

Szórva adnám.
(…)
Csak légy türelmes. Maradj, míg lehet,
Váró révem, virágos menedékem.
Most álarc van rajtam, zord és hideg,
De letépem,

Vagy szelíden, míg elfutja a könny,
Öledbe hajló arcomról lemállik,
S te ringatsz, ringatsz jó térdeiden
Mindhalálig

Készítette: Nyáry Krisztián