Egy Hét – Tíz Város –III. Rész - Szakácsiskolától A Mozaikiskoláig

Akik Magyarországról gépkocsival indulnak Olaszországba, Tarvisionál lépik át az osztrák – olasz határt. Schengennek hála, ezt ma már mi, magyarok sem vesszük észre.

A városka igazi átutazóhely, számtalan szállodája kínálja magát rövid pihenőre. Érdemes itt egy szusszanásra megállni – főleg a természetjárás barátainak! Autóval átrohanva ugyanis, bizonyosan nem láthatjuk, milyen csodálatosak a Fusine-i tavak. A hegyeken felhősapka ül, a víz felszínén is pára remeg, amíg a nap magához nem szívja. Ez itt már a Júlia – Alpok. Az egymás fölött elhelyezkedő két gleccsertó közül az elsőt 920 méter magasan érjük el, idáig kocsival is felmehetünk. Innen szép erdei ösvény vezet a magasabban fekvő másodikhoz. Annak ellenére, hogy a terület népszerű kirándulóhely, az erdő és benne az út is meglepően tiszta. Sehol egy eldobott papír, konzervdoboz, műanyag flakon.

) Friuli tartomány fővárosába, Udinébe érkezve biztosak lehetünk abban, hogy itt hosszabb időt is eltölthetünk. A római eredetű várost a hunok teljesen elpusztították, követték őket a longobárdok is. Később, 1420-ig az aquileiai pátriárka székhelye volt, majd a XVIII. század végéig Velencéhez, 1866-ig pedig Ausztriához tartozott. Központja a Piazza della Liberta, Udine legfontosabb tere, bár a várost akár a terek városának is nevezhetnénk. Szinte minden utcája végén egy teret találunk, rajta az elmaradhatatlan templommal. A Liberta az a hely, ahol a velencei hatás igen erősen érezhető. A fehér oszlopos Loggia di S. Giovannni dísze a velencei mintára emelt óratorony. Az épület korábban templom volt, ma pedig az I. világháború elesettjeinek emlékhelye.

Vele szemben áll a Loggia del Gionello, a velencei dózse palotájának majdnem tökéletes mása, a jelenlegi Városháza. Ugyancsak a velencei uralomra emlékeztet a tér oldalában álló, 1409-ben felállított szárnyas oroszlános oszlop. Egyensúlyt képez vele egy másik – Justitiát hordozó – oszlop a tér ellentétes oldalán. Az igazság istenasszonya éppen belát a palotába. A helybeliek véleménye szerint azért, hogy felügyelje a munkát és látványával figyelmeztesse a bent dolgozókat. Kérdés persze, milyen nyelven ért? Az itteniek ugyanis még beszélik saját nyelvjárásukat, a friulano-t, ami erősen különbözik az olasztól.

A Liberta folytatásában a kereskedők utcája, a Via Mercatovecchio húzódik, mely tele van jobbnál jobb üzletekkel. Ez a város bevásárlóközpontja. Legszebb épülete, a Monte di Pieta, ma bank. Egykori bejáratánál megejtő szépségű kis kápolnát tártak fel, melyet a bank ugyan zárva tart, de az üvegajtón át megtekinthető. A közelében van az egyik legnépszerűbb találkozási pont, a Piazza Matteotti, ahol téren körben tucatnyi kávéház, a közepén pedig gyümölcspiac található. Itt egy kiló körte 1,9 euró, az alma 0,99, a Dél – Afrikából érkezett narancs 2, az ananász Costa Ricából 3 euróba kerül. Ezek az árak a helyi átlagfizetéshez mérve megfelelnek a magyar viszonyoknak.

Ami Udinében járva végképp kihagyhatatlan: az egykori püspöki palota! A Palazzo Patriarcale épülete ma a Tiepolo Múzeum. A világhírű művészt az utolsó pátriárka, Delphino hívta magához, a falak mindenhol az ő freskóival vannak tele. A múzeumban rengeteg szobor is van a földrengések által megsérült környező templomokból. A szobákban – a XIII. századtól kezdődően – kor szerint csoportosítva állnak, a reneszánsz, a barokk és a rokokó korból. A könyvtárban szintén XIII. századi bibliákat csodálhatunk meg.

Az első Tiepolo freskó a vörös terem mennyezetén látható. A csecsemő fölött vitatkozó anyák ismert történetét ábrázolja. Helye nem véletlen – ez volt a pátriárka ítélkező terme. A ház legfontosabb része a pátriárka elé jutni kívánók várószobája. Itt falak minden centiméterét ótestamentumi jelentek borítják.

Ha ennyi barangolás után megéheztünk, térjünk be a Vitello d' Oro étterembe. Miért pont oda? Ez a legöregebb tagja a Via dei Sapori Egyesületnek. A társaság – mely a tartomány húsz éttermének összefogásából jött létre – célul tűzte ki, hogy az olasz konyha legnemesebb hagyományait elevenítik fel. A Vitelloban például – mely kifejezetten halétteremnek számít – a vendég szeme láttára készül az étel, a szakács elmagyarázza mit, miért, hogyan csinál. Mindent megtanulhatunk tőle. Az éttermet egészen pontosan 1847. január 27-én alapították, jelenlegi tulajdonosa, Antonio Sabinot, pincérként kezdett itt el dolgozni 1964-ben, volt ideje tehát elsajátítani a másfél évszázados hagyományokat.

Szenteljük ezt a napot a tanulásnak és a szakácsiskola után keressük fel a Mozaikiskolát, az Udinétől alig húsz kilométerre fekvő városkában, Spilimbergo-ban. Nem véletlenül nevezik a mozaik városának. Itt a mozaikkészítés művészetét a szakma legnevesebb tanárai tanítják. Ez a világ egyetlen professzionális mozaik iskolája, 1922-ben alapították. Működésével az utcákon is lépten – nyomon találkozhatunk, az pedig szinte már természetes is, hogy az épületbe lépve, a falakat mindenhol mozaikképek borítják, különleges atmoszférát teremtve így a helynek.

A látogató körüljárhatja a tantermeket, ahol a hallgatók elsajátíthatják a mozaikkészítés mesterfogásait. Huszonkét országból, mintegy száz diák tanul itt. A növendékek három év alatt szerzik meg diplomájukat és utána még egy évig tartó továbbképzésen is részt vehetnek. Az osztályokban a falak mentén tálakban sorakoznak a színes márvány, kavics és műanyag darabok, melyekből a mozaikhoz szükséges kövecskéket nyerik – szakszerű módon darabolva. Az itt megtanulható motívumok skálája széles. A bizánci stílustól a kortárs művészeti irányzatokig terjed.

Spilimbergo nagyon kis város, de az innen kikerülő alkotások szinte az egész világon megtalálhatók. Találkozhatunk velük Rómában, Jeruzsálemben, Japánban vagy New Yorkban a Ground Zero emlékhelyen. Sétálgatva az iskola folyosóin, a tantermekben és a kertben, érdekes mozaikképek százait láthatjuk. Némelyikről az Aquileia-ból származó, évezredes motívumok köszönnek vissza, másikon bibliai jelenet látszik, megint másikon Marilyn Monroe vagy John Fiztgerald Kennedy arcképével találkozhatunk.

A városkában persze nem csak ez az iskola az egyetlen nevezetesség. Alig néhány perc alatt eljuthatunk például tőle a S. Maria katedrálishoz, mely éppen az idén hétszázhuszonöt éves! Alapkövét – a dátumot pontosan tudjuk – 1284. október 4-én rakták le. Szokatlan belső terével hívja fel magára a figyelmet. Az 1981-ben felújított, eredetileg a tizenhatodik században épült orgona itt nem a máshol megszokott módon, a főhajó végében kapott helyet. A fő- és az oldalhajót elválasztó egyik falon találjuk. A faburkolatot értékes festmények díszítik. Az apszis freskóját is csak a templom 1929-es restaurálása során fedezték fel. Ekkor meg is állapították róla, hogy Friuli egyik legjelentősebb alkotása, visszamenőleg egészen a tizenötödik század elejéig.