Egy Hét – Tíz Város –IV. Rész - A Hagyományok Szeretete – A Jövő Szeretete

Elhagyva Spilimbergo-t a mozaikok városát, vegyük az irányt Pordenone felé. Némi kellemes meglepetésben útközben is lesz része mindazoknak, akik szeretik a jóféle italokat.

Ahogy nekünk a gyümölcspálinka, úgy az olaszoknak is szinte nemzeti itala a grappa. Régen minden faluban volt egy főzde, számuk mára lényegesen megritkult. Szerencsére a Pagura még megmaradt! A hatvanéves réz lepárló már a harmadik olyan generációt szolgálja ki, akik a szőlőtörkölyből a hagyományos módon főzik a grappát. A fehér szőlőből származó alapanyagot két napig erjesztik, a kékszőlőét azonnal feldolgozzák. A törkölyből gőzzel vonják ki az alkoholt, az először kinyert, hetvenfokos párlat híven megőrzi a különböző szőlőfajtára jellemző ízt. Második lepárlással finomítják, végül forrásvízzel – melynek ásványi anyag tartalma további ízt ad az italnak – 40 – 45 fokosra hígítva palackozzák. Némi szőlőmag-olajat is adnak hozzá.

A grappát az olaszok általában étkezés után fogyasztják, szokták erdei gyümölccsel, mandulával, zsályával, bazsalikommal is ízesíteni. Régen – tejbe keverve – szülő nőknek is adták fájdalomcsillapítónak!

Ha boltban vásároljuk, a Nonino márkát keressük. Az 1897-ben alapított főzde készíti a legjobb minőségű grappát. Igen sokféle ízesítésben gyártják, az egyik különlegességük az Amaro Nonino Quintessentia, ami jéggel, narancskarikával a legfinomabb.

A grappakóstolás után Pordenoneban a Palazzo Comunale előtti téren érdemes megpihenni. Az eredetileg kormányzói palotának tervezett, 1291. és 1395. között emelt, vöröstéglás, zászlókkal díszített épület a háromszög alakú tér talpát foglalja el. Ma városháza és kedvelt házasságkötő terem. A tér egyik oldalán, az étterem teraszán nézelődve, néhány pohár hideg, száraz pezsgő elfogyasztása után akár a középkorban is érezhetjük magunkat. Segítségünkre vannak ebben a minden egész órában megszólaló harangok is.

A romantikára hajlamosakat még sokkal régebbi korba röpíti vissza Aquileia. Megállva a bazilika 73 méter magas tornya előtt, megértjük, hogy a maga korában miért nevezték ezt a várost Második Rómának. Már a II. században virágzó kereskedés zajlott benne. A IV. században ez volt a Római Birodalom negyedik legnagyobb városa. Grado kikötőjéből az árut kisebb hajókon hozták el ide, az innen kiinduló utak – mint például a Borostyánkő út – egészen Pannóniáig vezettek. A hunok 452-ben teljesen elpusztították, a monda szerint Trieszt dombját Attila azért emeltette, hogy onnan is lássa, mint ég porrá Aquileia városa.

A Capitolo téren álló bazilika rendkívüli különlegesség. Azt tartják róla, hogy helyén az első templomot maga Szent Márk alapította. Ma elsősorban III. – IV. századi mozaikpadlójáról híres. A 716 négyzetméteres mozaik a legnagyobb fennmaradt ilyen emlék a korai keresztény Nyugat-Európában. A Milánói Edictum (313) – mely a kereszténységet nemcsak vallásként, hanem testületként is elismerte – kiadása után kezdték el építeni. Jelenleg a Világörökség része. A dóm padlózatán készült berakás több szempontból is páratlan. Két helyen is található a díszek között olyan ábrázolás, amilyen sehol máshol nincs a világban. A kakas – mely a világosságot jeleníti meg – és a teknősbéka – a sötétség jelképe – harcol egymással a közöttük álló oszlop vagy torony tetőburkolatán pedig még felismerhető a három C – a szentháromság korai szimbóluma. A látogatók a felbecsülhetetlen értékű mozaik fölött üvegjárdán közlekednek, így minden részlet jól látható marad.

A főtemplomtól külön, zárt folyosóval összekötve áll a keresztelőkápolna. Az itt élő őskeresztények az alexandriai hagyományokat követték, a keresztelés teljes bemerítkezéssel történt. Az erre a célra szolgáló – lépcsős kiépítésű – medence mindmáig kitűnő állapotban maradt meg. A bazilika ma is helyszíne istentiszteletnek, ezen kívül koncerteket is tartanak benne. A dóm egy IV. századi templom maradványain épült a XI. században, majd az 1348. évi földrengés után gótikus stílusban átépítették, új részletekkel gazdagították. Ez a tevékenység később is folytatódott. Egy márvány reliefen ma látható benne Thomas Beckett is, és a templomnak kitűnően működő orgonája is van.

Aguileia mai lakói valószínűleg büszkék történelmi múltjukra. Érdemes megfigyelni, hogy az utcán sem az útjelző, irányító táblák, sem a turistákat eligazító térképek, sem pedig az emlékművek talapzatai nincsenek összefirkálva, festékszóróval befújva.

(folytatjuk)

A sorozat részei:

Egy hét – tíz város -I. rész Irány Itália! | EuroAstra Internet Magazin

http://www.euroastra.info/node/33086

Egy hét – tíz város -II. rész – Találkoztam Casanovával | EuroAstra Internet Magazin

http://www.euroastra.info/node/33097

Egy hét – tíz város -III. rész – Szakácsiskolától a mozaikiskoláig | EuroAstra Internet Magazin

http://www.euroastra.info/node/33110

Egy hét – tíz város -IV. rész – A hagyományok szeretete – a jövő szeretete | EuroAstra Internet Magazin

http://www.euroastra.info/node/33117

Egy hét – tíz város -V. rész – Kikötőtől kikötőig | EuroAstra Internet Magazin

http://www.euroastra.info/node/33127