Egy vakmerő öregúr

Bácsi, nem haragudjon, hogy megszólítom. Itt mindenki azt mondja, hogy sok mindent megélt és szívesen mesél emlékeiről. Az 1956-os forradalomról már sokat hallottunk mostanában, de mi volt előtte, a Rákosi rendszerben?

Bácsi, nem haragudjon, hogy megszólítom. Itt mindenki azt mondja, hogy sok mindent megélt és szívesen mesél emlékeiről. Az 1956-os forradalomról már sokat hallottunk mostanában, de mi volt előtte, a Rákosi rendszerben?

   Kemény diktatúra volt fiam. De én nem olyan fából vagyok faragva. Kezdem az elején. A háború utáni időkben siheder voltam. Az országúton ballagtam hazafelé a szomszéd faluból. Egyszer csak ott terem egy orosz katona, talán kozák, melle tele kitüntetésekkel. Gyere csak kicsi robotra, szólt hunyorogva. Egy pillanatra megálltam, majd lendületből hatalmas ütést értem az állára. Kiütöttem. Persze másnap egy hadsereg keresett, el kellett tűnnöm a faluból, a szüleimhez költöztem az ország másik felébe.

   Tíz hold földet kaptak a földosztáskor, azt műveltük közösen. Így teltek az évek békésen. Egy napon beállított hozzánk a falu párttitkára. Be kell lépniük a téeszbe, amíg szépen beszélek. Előre léptem. Nekem ne parancsolgass, te léhűtő! Meg sem tudod különböztetni az ekekapát a boronától. Majd két hatalmas pofont lekevertem neki. Takarodj innen, mert bedoblak a kútba!

   Még aznap tovább álltam, nem akartam Recskre kerülni. Gondoltam Budapesten nem találnak meg. Betanított hegesztőként dolgoztam a Rákosi Mátyás Vas- és Fémműveknél, Csepelen. Éhbérért. Teltek az évek, egyszer csak hívat az igazgató. Kitüntetünk elvtárs, megkapod a Kiváló Munkás Érdemrendet. Holnap gyere be ünneplő ruhában. Figyelj csak, nekem ne plecsnit adjatok, arra én köpök. Fizessétek meg inkább rendesen a munkámat. Gerinces viselkedésemnek meg lett a jutalma, kirúgtak és egy hónapon belül el kellett hagynom a munkásszállást is.

   Elhatároztam, hogy külföldön próbálok szerencsét. Útlevél kérelmemet tizenötször utasították el. Meguntam a hercehurcát, bementem a Belügyminisztériumba. Ott egy pökhendi ávéhás tiszt fogadott. Megmondom mi a baj magával, bár ez nem tartozik a munkaköri kötelességemhez, mondta. Utazása sértené a Magyar Népköztársaság érdekeit. Mert ki tudja, miket fecsegne össze a szocializmusunk sikeres építéséről külföldön.

   Nekem ne hadoválj itt, kiabáltam rá, majd megfogtam a tisztecske íróasztalát és ráborítottam. Az iratok, pecsétnyomók, tollak úgy röpködtek, mint ősszel a fecskék. Eljárást indítottak ellene, de szerencsére jött az 1956-os forradalom, így a dolgot megúsztam.

                                                                        *

–  Kérem a látogatást befejezni, a betegek fáradjanak vissza kórtermükbe. Ketteske! Most látom, hogy nem ette meg az ebédjét és a gyógyszereit sem vette be. Miért csinálja ezt velem?

–  Ne haragudjon nővérke, mindjárt megeszem. Kérdezhetnék valamit?

–  Nyugodtan.

–  A kórlapomon az áll, hogy imbecillis. Mit jelent ez?

–  Hogy mit? Hát vérszegény. Ezért kell mindig megennie rendesen a reggelit, ebédet, vacsorát és bevenni a gyógyszereit, hogy elmúljon a vérszegénység.

–  Köszönöm nővérke, így lesz.

Láng Róbert