2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Egy történelmi tévedés

3 perc olvasás

festmeny_1.jpgSzékely Bertalan festménye

   A vérszerződés történetét valamennyien ismerjük. Ez a magyarság első alapszerződése, amelyet a hét törzs hét vezére kötött meg Etelközben egymással. A szerződésben vállalt kötelezettségeik megerősítése céljából vérüket egy edénybe csorgatták és összekeverték. A legmodernebb kutatások szerint a szerződést valóban így pecsételték meg, de az elnevezés egy történelmi tévedés. Ugyanis a szerződéskötésről nem készült hiteles jegyzőkönyv, így csak a később íródott krónikák, mondák, regék, szájhagyomány állnak rendelkezésünkre.

   Anonymus, IV. Béla király névtelen jegyzője latinul írta meg bő kétszáz évvel később az esemény után a történteket a Gesta Hungarorumban. A szerződés jelzőjeként használt szókép elmosódott, az elején egy „a” betű, a végén egy „s” betű látszik. Egyes történészek arra következtettek, hogy a sanguis (vér)  áll a helyén, mások szerint a quaestus (bér) szó volt eredetileg ott. Tehát nem vérszerződés, hanem bérszerződés. Ezt valószínűsíti a szöveg további része is.

   A szerződés első szakasza rendben van. Ameddig csak a vezérek élete, sőt az utódaiké is tart, mindig Álmos ivadékából lesz az új vezér. Hát ez nem jött be, az Árpád-ház sajnos a XIII. században kihalt.

   A második szakasz arról szól, hogy ami jószágot csak fáradalmaik árán szerezhetnek, mindegyiküknek része legyen abban. Ez csak úgy teljesülhet, ha a minimálbér és a  bérminimum évente tíz százalékkal növekszik, egyszersmind legalább két százalékponttal csökkennek a járulékok. Ha a minimálbérből nem is lehet meggazdagodni, de legalább az éhínség elkerülhető.

   A harmadik szakaszban megfogadják az ország vezetői, akiket a nép mindig szabad akaratából választ, soha, semmi esetre ki ne essenek a vezér tanácsából és az ország tisztségeiből. Ezt elősegítendő a bürokráciát csökkenteni kell, a kis- és középvállalkozásokat pedig minden lehetséges eszközzel istápolni szükséges.

   A negyedik szakasz a hűtlenségről szól. Hogyha valaki hűtelen lenne a vezér személye iránt, a vétkesnek vérét ontsák, miként az ő vérük omlott abban az esküben, melyet Álmos vezérnek tettek. Amennyiben a történelem folyamán a népakarat eltörölné a halálbüntetést, akkor vérontás helyett tényeges életfogytiglani börtön, közügyektől való eltiltás, esetleg lakhelyelhagyási tilalom, házi őrizet, vagy pénzbüntetést is mérhető ki a vétkesre.

   A bérszerződéshez tartozik egy záradék is, ez a béren kívüli juttatásokra vonatkozik. Lehetővé teszi sportrendezvényekre való belépőjegy és Árpád-házi Szent Erzsébet utalvány adását. kockázati biztosítást, mobilitási célú lakhatási támogatást, továbbá ajándék-utalványokat a későbbi évszázadok lehetőségei szerint.

   A magam részélről hiszek ebben a változatban. Ha emiatt a profi történészek leszedik a fejemet, vállalom. Én, aki rendszerváltás-túlélő vagyok, ezt is ki fogom bírni.

 

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.