Kétnapos fesztivált rendeznek Budakalászon a Kós Károly Művelődési Ház nagytermében. Amíg péntekeken Radics Bélára emlékeznek két legfontosabb formációjának nevét viselő muzsikusok, a rá következő napon a tribute-zenekaroké lesz majd a színpad.

 

Kétnapos fesztivált rendeznek Budakalászon a Kós Károly Művelődési Ház nagytermében. Amíg péntekeken Radics Bélára emlékeznek két legfontosabb formációjának nevét viselő muzsikusok, a rá következő napon a tribute-zenekaroké lesz majd a színpad.

 

Idén május 1-én lesz négy és fél évtizede, hogy a korszak akkori legnépszerűbb ifjúsági szórakozóhelyén bemutatkozott egy furcsán hosszúnevű, teljesen újszerű muzsikát hozó formáció. A Taurus ex-T: 25-75-82 elnevezésű hardrock szupergruppra akkor tízezer ember volt kíváncsi a Budai Ifjúsági Parkban. Talán e „társadalomra veszélyesnek" minősített tömeg, vagy a zenekari tagok személyisége, netán az állandósult balhék okán a zenekart az illetékesek csakhamar nemkívánatosnak minősítették, így sohasem kerülhetett sor a hőn áhított nagylemez felvételére.

A Balázs Fecó, Radics Béla, Som Lajos, illetve Brunner Győző alkotta négyesfogat mindössze két kislemezzel, számos bootleg (kalóz) felvétellel így is örökre beírta magát a magyar rockzene történelmébe.

 

2017. március 3-án (közel Radics Béla születésének 71. évfordulójához) a magyar gitárkirály életművére emlékeznek a budakalászi Kós Károly Művelődési Házban. Zoltán János rock-szakíró rocktörténeti, vetítéssel egybekötött előadását követően az esztergomi Tűzkerék xT csapata (Anda Bálint ének, gitár és Anda Ricsi gitár, valamint Tóth Tamás Béla basszusgitár, és Geletei György dob) Radics rhythm and blues korszakát eleveníti fel.

Az Új Taurus (Anda Bálint ének, gitár, Felkai Miklós gitár, Zsoldos Tamás basszusgitár, Bajzát Zsolt billentyűk és Móré Attila dob) a gitáros-szerző munkásságán keresztül az említett hardrock világába kalauzolja a közönséget.

 

Az Elhallgatott zenekarokról szóló kétnapos fesztivál második napján – tájékoztatott Hegedűs István – a Rolling Stones, Janis Joplin, valamint Neil Young – helyett – magyar truibute-bandák állnak színpadra, s tolmácsolják anyazenekaraik legsikeresebb dalait. Akik éltek a hatvanas-hetvenes évek Magyarországán, bizonyára emlékeznek arra, hogy a korszak kultúrpolitikusai aligha kényeztették el a friss nyugati zenére éhes fiatalságot a „fellazítónak" és „csekély művészi értékkel bíró, divathullámnak" minősített beat,-, illetve rock muzsikával.

2017. március 4-én, szombaton a Stoned (100 % Rolling Stones), a Janis Joplin Emlékzenekar, valamint Young Forever – 100 % Neil állítja ki az igazolást arról, hogy „könnyűnek" titulált műfaj nem is annyira lepkesúlyú, ezzel szemben örökérvényű.

 

Az előadások mindkét napon 19.00 órától kezdődnek.

A napijegy ára elővételben 1.500.-Ft, a helyszínen 2.000.-Ft. Kétnapos bérlet is váltható: elővételben 2.500.-Ft, illetve 3.000.-Ft-ért. 

 

Kós Károly Művelődési Ház

Budakalász

Szentendrei út 9.

 

http://koskarolymh.hu

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük