Letaszította a trónról az évek óta vezető társadalombiztosítási ügyintéző képzést a bérügyintéző OKJ – derül ki a Perfekt Zrt. OKJ-s Képzések Toplistájából. Az éves felmérés szerint továbbra is a pénzügyi képzések uralják a legnépszerűbbek mezőnyét, de sokan jelentkeztek 2017-ben sportedzőnek és targoncavezetőnek is. Így alakult át a ranglista 2016-hoz képest.
EuroAstra
Elveszettnek hitt Liszt-kéziratok kerültek elő egy magángyűjteményből, a dokumentumok történelmi jelentősége, a magyar zenekultúrára gyakorolt hatása felbecsülhetetlen. A kéziratokat, amelyeket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával vásárolt meg, az intézmény emlékmúzeuma és kutatóközpontja őrzi majd.
Alig pár napja „A kultúra gyarapít” című konferencián Budapesten, a magyar parlament felsőházi termében – ahol több hazai nemzeti előadó-művészeti intézmény vezetője tartott előadást – hallhattuk Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz főigazgatójának beszámolóját a cirkuszművészet helyzetéről. Ma, 2018. március 6-án Londonban, a Westminster épületében, az angol parlamentben szólalt fel a cirkuszművészet témájában.
Kurt Elling Foto: (C) Anna Webber Vérpezsdítő tavasz vár a jazz szerelmeseire: a hazai és nemzetközi jazzszcéna legjelesebb képviselői találkoznak a március 30-án kezdődő 38. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, hogy stílusokon átívelő zenei kalandozásra csábítsák a közönséget. A világ első számú férfi jazzénekese, a Grammy-díjas Kurt Elling legújabb lemezével érkezik, fellép többek közt az ikonikus amerikai jazzformáció, a The Bad Plus, és Budapestre látogat napjaink egyik legizgalmasabb zongorás triója, a...
Túl a 700-on! A világ egyik legjelentősebb Zsolnay-kollekciójaként számon tartott pécsi kiállítást a gyűjtő újabb nyolc műtárggyal bővítette. A pécsi Zsolnay Kulturális Negyed ékkövének számító, A Zsolnay Aranykora – Gyugyi gyűjtemény immár 701 darabot számlál.
Gondolatkísérlet. Vegyünk szemügyre egy embertársunkat hazánk bármely településén, nevezzük N-nek. Legyen 35 éves, akit apjával egyidős édesanyja 35 évesen hozott a világra. Akkor most a szülők 70 évesek, 1948-ban születtek, a Forradalom és Szabadságharc 100. évfordulóján. N-nek ugyebár 4 nagyszülője van. Ha két nagyanyjuk 35-35 éves volt, amikor lányukat, fiukat megszülték, akkor 1913-az születésűek. Milyen szép világ volt akkor? Az utolsó boldog békeév az első világháború kitörése előtt.
Zachar István, Szilágyi András, Számadó Szabolcs és Szathmáry Eörs PNAS-ben megjelent tanulmánya szerint elképzelhető, hogy a mai összetett földi életformák annak köszönhetik létezésüket, hogy nagyjából kétmilliárd éve egy baktérium úgy „háziasította” a mitokondrium ősét, ahogyan például az ember a sertést.
Tavaly minden 4. eladott gumiabroncs itthon készült, a magyarok előszeretettel választottak hazait, melyből most már két márka is elérhető – derült ki az Automax elemzéséből. Az általános gazdasági helyzetre rendkívül érzékeny piac jelentősen bővült 2017-ben, a legnagyobb növekedés a négy évszakos abroncsok eladásában érvényesült.
A magyar autósok több mint fele március második felére időzíti a téli gumi nyárira való cseréjét, bízva abban, hogy hőmérséklet akkora már tartósan meghaladja a 7°C fokot. Az utakon autózók ötöde még mindig nem tudja, hogy ha a futófelület mintázat mélysége kevesebb, mint 3 mm, akkor az már egyáltalán nem biztonságos, pedig 60 százalékuk került már kopott abroncsok miatt veszélyes helyzetbe – derült ki a Vredestein márciusi online kutatásából[1].
Történelmi jelentőségű döntést hozott az Európai Unió Bírósága (EUB) 2018. március 6. napján az Achmea ügyben (C-284/16), amely akár meg is pecsételheti az uniós tagállamok között kötött kétoldalú beruházásvédelmi egyezményeken (Unión belüli BIT-eken) alapuló választottbírósági eljárások sorsát. Ezt elemzik Deli Zsófia, Nemescsói András és Kőhegyi Dávid, a Horváth és Társai Ügyvédi Iroda DLA Piper ügyvédei.
A nemzetközi nőnap alkalmával az Accenture közzétette „Az egyenlőség megteremtése 2018-ban” című kutatását. Ebben bemutatja az üzleti vezetők számára javasolt leghatékonyabb intézkedéseket a nemek közötti egyenlőség megteremtése és a fizetési különbségek csökkentése érdekében. A jelentés 40 olyan munkahelyi tényezőre hívja fel a figyelmet, amely elősegíti az egyenlőség kultúrájának megteremtését – ezek közül 14 kiemelten fontos, amelyeket az Accenture három kategóriába sorol: merész vezetés, átfogó intézkedések és bátorító környezet, amely megadja a szükséges...
