II.Világháborús magyar hadigazdálkodási plakát – Kormányzó úr, Bárdossy László külügyminiszer úr kíván önnek beszélni.
EuroAstra
Baja város csapata Az OMÉK történetében második alkalommal rendezett főzőversenyt a vásárt szervező Agrármarketing Centrum szeptember 23-án, szombaton. A programmal a magyar ételek kiváló minőségére, egyedi ízvilágára hívták fel a látogatók figyelmét. Az ország minden tájáról érkezett csapatok már a hajnali óráktól kezdve készültek a megmérettetésre, összesen 14 kondérban rotyogtak az ízletes ételek. A versenyzők háromféle finomság elkészítésében mérhették össze tudásukat, ennek megfelelően a bográcsokban halászlé, birkakpörkölt illetve lecsó...
Kikötött a TRIP Színházhajó, amely befogadószínházként ad helyet a Dumaszínház Gyerekelőadásainak a 2017/18-as színházi évadban. Az immár ötödik évadát kezdő társulat az eddigi sikerdarabok után, november 12-én mutatja be legújabb darabját a Micimackó mesemusicalt.
Három fővárosi és két vidéki szakács tanulókból álló középiskolás csapat mérte össze tudását a 78. OMÉK-on megrendezett szakiskolásoknak meghirdetett szakácsversenyen 2017 szeptember 23-án. Az „OMÉK 2017 – Hazai ízek, hazai asztalokon” címet viselő versengés során a tanulóknak négyféle alapanyagból kellett ételeket kreálniuk. A busa filéből, a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyes szűzpecsenyéből, a növendék házi nyúlcombból valamint a csontos vaddisznó gerincből készült ínyencségeket az öt fős, mesterszakácsokból, szakoktatókból és...
Foto: Rákossy Péter A Figaro házassága Hábetler András operaénekes és rendező által újragondolt változata 2017. szeptember 25-én az Erkel Színházban is debütál. A Figaro 2.0 névre keresztelt produkció legtöbb előadása a középiskolásoknak meghirdetett OperaKaland sorozatban szerepel, ám három alkalommal a nagyközönség is megtekintheti Mozart népszerű vígoperáját.
A magyar mezőgazdaság évek óta jól teljesít – jelentette ki az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK) az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György előadásában elmondta, a mezőgazdaság kibocsátása évről-évre nő, az export mértéke folyamatosan emelkedik és a GDP növekedésből is mind nagyobb részt vállal az agrárium.
“Az idei OMÉK 988 kiállítójával rekordot döntött, hiszen soha ennyien még nem jöttek el és nem mutatták meg a magyar föld legjavát, a Kárpát-medence kincseit” – mondta Nagy István, földművelésügyi miniszterhelyettes a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) záró ünnepségén. “Sikerrel szólítottuk meg a jövő nemzedékét, hiszen a fiatalok, iskolások és főiskolai, egyetemi hallgatók nagyszámú jelenléte új és örömteli színt hozott az OMÉK történetébe” – hangsúlyozta...
A kiállítás fókuszában egy ikonikus lámpa, a német formatervező Wilhelm Wagenfeld korai főműve áll. a designtörténeti mérföldkőnek számító, 1924-ben Weimarban, a Bauhaus fémműhelyében tervezett lámpát – a Wa 24-et – szokatlan fényben, harminchárom neves kortárs művész átértelmezésében mutatják be.
A Kecskeméti Animációs Filmfesztivál idén ősszel is megrendezi a KAFF-napot az Uránia Nemzeti Filmszínházzal közösen. Szeptember 30-án, szombaton a fesztivál programjából válogatást láthatnak az animációs filmek kiskorú és felnőtt rajongói.
Szombaton, szeptember 30-án az Akvárium Klubban várja látogatóit az immáron egy évtizedes múltra visszatekintő Fenntarthatósági Nap a Magyar Telekom szervezésében. Kiváló elméket megszólaltató szekcióbeszélgetések, interaktív kiállítók, számtalan megismerésre és tapasztalásra váró innováció, és az Irie Maffiával egy pörgős afterparty szerepel a programban.
Idén ősszel több mint 90 hazai településen 150 múzeum várja nyitott ajtókkal és színes programokkal vendégeit országszerte a 2017. november 12-ig tartó Múzeumok Őszi Fesztiválján. Az idei rendezvénysorozat a látogatóbarát múzeumok koncepcióját szem előtt tartva és Szabó Magda születésének századik évfordulója apropóján „Az ajtó nyitva áll” jelmondat köré szerveződik.