2026.április.28. kedd.

EuroAstra

orkeny_szinhaz_hir.png
Mácsai Pál igazgató a teljesen megújult nézőtérrel és lépcsőházzal várta az új, az eddigieknél jóval hosszabb 2017-18-as évad látogatóit. Először is köszöntötte Budapest főpolgármesteri hivatalának kulturális felelősét, Szalay-Bobrovniczky Alexandrát, majd Vincze Krisztiánt, az átépítés főmérnökét, Borka Andrea és Fülöp Kriszta belsőépítészt.
gyulnek_az_adomanyok.jpg
Nagy sikere volt az Agrármarketing Centrum (AMC) jótékony célú felhívásának az Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon és Vásáron (OMÉK). A rendezvény kiállítói a rendezvény végén az el nem adott, még bontatlan csomagolású, kiváló minőségű, illetve tartós élelmiszereket karitatív célra ajánlhatták fel, amelyeket a Magyar Élelmiszerbank Egyesület segítségével rászoruló családok kapnak a napokban. Az akció során összesen 1230 kg élelmiszert adományoztak a cégek a rászorulóknak a kiállításon megmaradt, kiváló minőségű...
unnamed_5.jpg
Egy nagyszerű hangverseny keretében Haydn A Teremtés című oratóriumával indult a classic.Esterházy programsorozat 2017-ben. Jövőre Haydn másik nagy oratóriumával, Az évszakokkal startol a szezon – a kitűnő szólistákat és az Esterházy-kastély rezidens zenekarát, a Haydn Filharmóniát Nicolas Altstaedt dirigálja. A Haydn Filharmónia, jövőre is a classic.Esterházy koncertsorozat egyik állandó résztvevője lesz. A következő szezonban az év minden hónapjára jut legalább egy koncert.  
_n5a0424.jpg
A Magyar Nemzeti Múzeum 2017 júniusában nagyszabású kiállítást nyitott a Sanghaj Múzeumban „Sissi és Magyarország – a magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században” címmel, amelyet csaknem 700 000 látogató tekintett meg. A tárlat egyik fő attrakciója a magyar fejlesztésű „Magic Wall” volt, amelyen a látogatók interaktív módon kerülhettek közel a bemutatott tárgyakhoz. A kiállítás most tovább vándorolt: szeptember 27-én Pekingben, a Tiltott városban nyitják meg, ahol a közönség január...
angster.jpg
Színdarab a pécsi orgonakészítő dinasztia különös sorsáról. Idén lenne 150 éves az Angster Orgonagyár. 150 éve alapították a legendás pécsi orgonakészítő műhelyt, az Angster gyárat. Az alapító, id. Angster József hittel és szakértelemmel Közép-Európa leghíresebb orgonagyárát építette fel, mely 8 évtized alatt 1300 orgonát készített.
index_5.png
 Öt szervezet kapott pro bono segítséget. Az önkéntes munkának sok éves hagyományai vannak az E.ON-nál. A hagyományos, „kétkezi” önkéntes munka mellett idén másodszor szakértői tudását, tapasztalatát is felajánlotta a magyarországi nonprofit szervezetek számára a vállalatcsoport.  
iskolataska-monster-high-2014_2.jpg
A szeptemberi sulikezdés nemcsak a padba ülő gyerekeknek megterhelő, de nem kevésbé stresszes időszak a szüleik számára sem, hiszen úgy kell átsegíteniük a gyereket a kezdeti nehézségeken, hogy közben munkahelyi feladataikat sem hanyagolják el. Embert próbáló feladat, melynek megoldásában nemcsak a család, de a felelősen gondolkodó munkaadók is érdekeltek. A Profession.hu most ahhoz nyújt tippeket, hogy hogyan kezeljük jól ezt a kihívásokkal teli helyzetet. Fontossági sorrend: család vagy munka?...