A Fed Nyíltpiaci Bizottságának szerda esti ülése a várakozásoknak megfelelő eredményt hozott: kamatemelés nem történt, és bejelentették a Fednek a monetáris szűkítés irányába tett lépéssorozatát, azaz a mérlegfőösszeg csökkentésének programját, amely október 1-én kezdődik, és amely szerint a Fed havi 10 milliárd dollárral csökkenti eszközállományát.
EuroAstra
A következő évek további bővüléssel kecsegtetnek a kelet-közép-európai ingatlanpiacokon. Pozitív fejlemény, hogy az átláthatóság kérdésében is sokat fejlődött a régió. Ennek további javításában kiemelkedően fontos szerep jut az olyan szakmai szervezeteknek, mint az RICS. A napokban 25 ország közel 400 ingatlanos szakembere gyűlt össze Bécsben az RICS és a Property Forum szervezésében ötödik alkalommal megrendezett CEE Property Forum konferencián, hogy megvitassa a régiós piacokat érintő legégetőbb kérdéseket.
Szeptember 23-án a Fővárosi Nagycirkusz ad otthont a 30. Corodini bűvésztalálkozónak, ahol az egész napos program során bűvészek, illuzionisták, mentalisták egymással mérik össze tudásukat, versenyeznek a közönség bámulatáért és a zsűri szigorú, nemzetközi szabályrendszer alapján odaítélt pontjaiért.
Szeptember 23-án, szombaton 19.45-kor, a 3F Fesztiválon az Art + moziban tartják Túri Bálint Márk Párizsban és Amsterdamban végzett fiatal magyar filmrendező első nagyjátékfilmje, a LEGJOBB ÚTON közönségtalálkozóval egybekötött hazai premierjét.
Milyen eszközökre van szükség, hogy megépíthessünk egy többmilliárd dollár értékű, több tízezer tonnát is meghaladó sugármeghajtású repülőgép-hordozót? Vajon hogyan jött létre az ősrobbanás, és mi lakozik a világegyetem peremén kívül?
– Maga az a kutató az Északi-sarkról?
A Samsung Magyarországon is bemutatta minden eddiginél szélesebb, 49 colos képátmérőjű ívelt, CHG90 monitorát a BarCraft2-ben. A világ legnagyobb gamer monitora mellett megérkezett a Samsung 27 és 31,5 colos, ívelt CHG70 monitora is a magyar közönséghez. A bemutatón Pierce, a LOL TV gamere élőben szemléltette a CHG90 erejét, majd a Samsung és a BarCraft2 közös nyílt napja keretében az érdeklődőknek is lehetőségük nyílt próbára tenni a monitorok tulajdonságait.
Cégvezető vagyok. Mi lesz, ha kilép egy szakemberem? Ha babát vár a titkárnőm? Ha változik egy jogszabály? Ki hagyta jóvá az utalást? Létezik olyan megoldás, ami mindezekre azonnali, pontos választ ad, ami már nem csupán a nagyvállalatok kiváltsága: a folyamatkezelés, vagyis a workflow. A terület szakértői – az xFLOWer fejlesztői – kiemeltek 5+1 tippet, amelyek rámutatnak, hogy a kkv-k elérhetnek jelentős (akár 30%) költségcsökkenést és magasabb profitot. Felhő alapon,...
A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum 2017. szeptember 22-től 2018. április 8-ig megtekinthető új kiállítása a két világháború közötti időszak távol-keleti nagyvárosa, Shanghai fellendüléséről szól – különös tekintettel a magyarok részvételére. Az ottani magyar kolónia hagyatékának zöme a Hopp Múzeumba került. Az anyag nyomot hagyott a hazai művészetek szinte minden ágában.
Szabadulószoba. Már a szó is azt jelentette számomra, hogy valahová bezárnak, és szabadulnom kell. A barátaim azt mondták, hogy ez egy logikai, fejtörős játék, semmi erőszak. Nem hittem nekik, nem is rohantam bejelentkezni egyik helyre sem. Aztán az egyik partneriroda meghívott egy csapatépítőre. Meglepetést ígértek, és mire felfoghattam volna mi vár rám, már ott is voltam a Sweet Escape szabadulószobák előtt.
A Concerto Budapest közönségkényeztető nyitókoncertjén két zongoraverseny-élménnyel is gazdagodhatnak: Mozart saját maga számára komponált, virtuóz concertójával és Bartók kései, lírai énjét megmutató zongoraversenyével a Liszt-díjas Várjon Dénes előadásában. A koncert második felében az itthon oly ritkán hallható, Bruckner mágikus-misztikus motívumismétlésekkel teli IX. szimfóniája hangzik el. A művészek a koncertet a közelmúltban elhunyt legendás gyógytornász Dévény Anna emlékének dedikálják.
