A Koreai Kulturális Központ „Klasszikus szeptember” programsorozatának záró rendezvénye 2017. szeptember 27-én a Koreai Szimfonikus Zenekar – mely egyike a vezető zenekaroknak Dél-Koreában – koncertje a Zeneakadémia Nagytermének színpadán.
EuroAstra
Tizenhárom sikerdarabot vetít London és Moszkva színpadairól a 2017/18-as évadban az Uránia Nemzeti Filmszínház. Köztük olyan nagy visszhangot kiváltó rendezések is szerepelnek, mint a londoni National Theatre-ben bemutatott Hedda Gabler, amelyben Ruth Wilson mellett Magyar Évát is láthatjuk. Ibsen klasszikusa mellett számos nagy visszhangot kiváltó londoni előadás, továbbá Moszkvából három Csehov-interpretáció, összesen tizenhárom színpadi mű lesz látható felvételről az Uránia új társművészeti évadában.
Az elmúlt húsz évben komoly változások történtek a hazai műgyűjtők összetételében és attitűdjében. Első körben az intézményi befektetők, napjainkban pedig az Y generáció képviselői jelentek meg a piacon. A szenvedély mellett pedig a gyűjtőket egyre hangsúlyosabban a hosszú távú befektetés lehetősége motiválja.
Induló hazai vállalkozások tömegének jelent kihívást, hogy miként kerülhetnek ötleteikkel, megoldásaikkal a nagyvállalatok látókörébe. Ezen belépő megszerzésében segíthet most az SAP szoftvercég programja.
Fotó: Posztós János Több mint 100 program számtalan műfajban, közel 40 helyszínen, szerte Budapesten: október 6-án indul, és 17 napon át október 22-ig tart a 26. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál. A régió egyik legfontosabb összművészeti eseménysorozata ebben az évben is a kortárs művészet nemzetközi és hazai világsztárjaival, premierekkel és rendhagyó szabadtéri programokkal várja a közönséget.
Több alkotás korunk fontos társadalmi kérdéseit dolgozza fel. Fritz Lang életének egy szakaszát bemutató thriller nyitja az idei SZEMREVALÓ/SEHENSWERT Filmfesztivált. A Goethe Intézet, az Osztrák Kulturális Fórum és a Svájci Nagykövetség szeptember 30-áig tartó közös rendezvénye immár hatodik alkalommal hozza el a német nyelvterület új filmjeinek legjavát, eredeti nyelven, magyar felirattal vagy tolmácsolással.
27 új márkával indítja az őszt a webshop. A korábbi kampányaitól eltérően, modellek helyett valódi emberek valódi élethelyzeteire épít az őszi/téli szezonban a Fashion Days. A kampány üzenete szerint a jól megválasztott öltözet magabiztos fellépéshez és sikerhez vezet. Ezt tükrözi a cég idén bevezetett szlogenje is: Biztos választás, magabiztos stílus.
Összművészeti szürreális utazás, póthaj stikli, sorsok és szerelmek – néhány hívószó a Mozsár Műhely 2017/2018-as évadának előadásaiból. A fiatal játszóhely színpadán olyan elismert előadókkal találkozhat majd a közönség, mint Bakonyi Alexa, Borbély Alexandra, Döbrösi Laura, Egri Kati, Egri Márta, Epres Attila, Lázár Kati, Mohai Tamás, Orosz Ákos, vagy Ullmann Mónika. Mindemellett az évad folyamán az Orlai Produkciós Iroda Élet.történetek.hu előadásai is a Mozsár Műhely színpadán lesznek láthatók.
Születésnapi nagykoncert 2017. szeptember 23-án a MOM-ban. Balázs Elemér dobosként, zeneszerzőként és zenekarvezetőként is meghatározó alakja a magyar jazzéletnek, külföldön is öregbítve annak hírét. Eddig közel 100 lemezen hallható legendásan virtuóz és zeneileg érzékeny dobjátéka, olyan nemzetközi hírességek elismert partnereként koncertezett, mint Pat Metheny, Steve Houben, Lee Konitz, Charlie Mariano, Joshua Redman, vagy Tim Ries.
Ötven esztendeje hunyt el John Coltrane, minden idők egyik legjobb jazz-szaxofonsa. Majdnem ennyi időt kellett várni arra, hogy személyéről átfogó portréfilm készüljön: tavaly mutatták be a torontói filmfesztiválon John Scheinfeld Chasing Trane – A Coltrane film című alkotását, amely régi koncertfelvételek, soha nem látott családi filmdokumentumok, barátok, tisztelők személyes emlékei és maga Coltrane vallomásai alapján készült.
Az MNB 2017. szeptember 19.-én értesítette az UniCredit Bank Hungary Zrt-t a Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelek forgalmazására vonatkozó pályázata pozitív elbírálásáról. A minősített termékek forgalmazása ezt követően a hitelintézet döntésétől függően akár azonnal megkezdődhet. Az újabb sikeres pályázattal tovább nő a minősített termékeket kínáló hitelintézetek köre, így a fogyasztók még több intézmény kínálatából választhatják ki a számukra legkedvezőbb lakáshitelt.
