2025.július.12. szombat.

EuroAstra

lausitzring.jpg
Alig két hete, hogy véget ért a száguldás Portóban, a Red Bull Air Race mezőnye máris indul tovább a szezonzáró előtti futamra, a németországi Lausitzringre. A világbajnoki ranglista élén jelenleg Martin Sonka áll, de négy rivális is szorosan a nyomában van – a kanadai McLeod, az amerikai Chambliss és a japán Muroja. Vajon sikerülhet valakinek felülkerekedni a cseh pilótán a szezon végéhez ilyen közel?  
joszin.jpg
A korábbi évekhez hűen idén is sokszínű programmal készül a József Attila Színház is a Színházak Éjszakáján. A szeptember 16-i országos eseményen egy stúdióbemutatóra is sor kerül Fehér Anna és Pikali Gerda előadásában, Schlanger András rendezésében, élőzenei kísérettel. A nagyszínpadon a békéscsabai Jókai Színház vendégjátékaként Örkény István Macskajáték című tragikomédiája lesz látható. A nap folyamán filmbemutatón, akadálymentes színházi produkción, kulisszajáráson, árverésen és a színház kávézójának hivatalos megnyitóján is részt...
magyar_bank_es_bizalmi_rt_reszveny_10_pengo_1926.jpg
Idézet Kozlov-Pervusin Közgazdasági Lexikonjából. Magyar nyelven megjelent a Kossuth Könyvkiadónál anno 1960. „A bank a hitelezők és adósok között közvetítő, pénztőkével kereskedő tőkés vállalat. Tevékenysége a profitszerzés feladatának van alárendelve. A bankok összpontosítják és a burzsoá állam rendelkezésére bocsátják a szabad pénztőkéket. A bankok tevékenysége elősegíti a kizsákmányolás fokozását, de ezzel együtt előidézi a kapitalizmus ellentmondásainak kiéleződését és meggyorsítja a válságok kirobbanását is. A bankműveletek kizárttá teszik a népgazdaság...
unnamed_2.jpg
Godena-Juhász Attila, Tóth András és a DFO vezetője, Meimei Ding | Fotó: Barna Bálint A&DRIS néven alapít új márkát a DFO International befektetésével a USE unused két tervezője, Tóth András és Godena-Juhász Attila. Az új márkanév alatt bemutatásra kerülő kollekciók elsősorban a kínai piacra készülnek, gyártásuk is Kínába zajlik majd. A márka első kollekciója Aliga Stories néven a sanghaji divathéten debütál idén októberben.  
index_17.jpg
A KSH kereskedelmi szálláshelyi adatai szerint 2017 júliusában a szobakapacitás kihasználtság nem változott, viszont mind a szálloda típusú egységeknél, mind pedig az egyéb kereskedelmi szálláshelyeknél az egy kiadható szobára jutó bruttó szállásdíj-bevétel (REVPAR) júliusban jelentõs mértékben, 37,1%-kal nõtt az elõzõ év azonos idõszakához képest.
invitel_mtv_1.jpg
Londonban rendezik meg a 24. MTV Europe Music Awards (EMA) díjátadó gálát, amelyen az Invitel egyik ügyfele is részt vehet kísérőjével. A rangos esemény a hazai zenei élet számára is különleges, hiszen az októberben induló magyar MTV-nek köszönhetően idén lehetőség nyílik arra, hogy a közönség megválassza a legjobb magyar előadót is.  
unnamed_3.jpg
A magyarországi örmény közösség vezető szervezetei és erdélyi örmények közös rendezvénysorozattal ünnepelték az örménység Erdélybe érkezésének 380. évfordulóját Gyergyószentmiklóson. Az Országos Örmény Önkormányzat, valamint a magyarországi örmény közösség egyesületei által szervezett Nemzetközi Örmény Diaszpóra Fesztivál nagyszabású, határon át nyúló programjai az Országos Örmény Önkormányzat által adományozott Khacskár, örmény kőkereszt felállításával és felszentelésével kezdődött. A népes közönség előtt, az örmény templomnál zajló ünnepségen jelen volt és beszédet mondott Hamlet Gasparian...
170917_magdalena_kozena_compania_de_flamenco.jpg
Korunk egyik legjelentősebb énekesnője, Magdalena Kožená flamencóval fűszerezett spanyol dalestjével indul az Európai Hidak fesztivál szeptember 17-én. A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) közös rendezvénysorozatában Spanyolországot és a spanyol kultúrát helyezi a középpontba. Szeptember 17–30. között világsztárok koncertjein, színházi és táncelőadásokon, rendhagyó irodalmi- és filmprogramokon, beszélgetéseken és kiállításokon keresztül fedezheti fel a közönség a spanyol kultúra lenyűgöző sokszínűségét.  
akvafitness-s-gantelyami.jpeg
Ismerős a „majd holnap elkezdem” szindróma? Mindig találunk valamilyen okot, ami miatt kibújhatunk az edzés alól. Fáradtak vagyunk, néha kicsit lusták, de az is lehet, hogy eddig nem a megfelelő mozgásformát választottuk. Ezernyi apró tényező – testalkat, fájdalomtűrés, koordináció, személyiség, aktuális fizikai és egészségügyi állapot, életkor, motiváció, társak – befolyásolja, hogy melyik sportág lesz az, amelyik a testünkre és a lelkünkre is pozitívan hat. De mégis, hogyan találjuk meg...