Gyógyulófélben lévő beteg gyermekeknek szervezett jótékonysági vitorlázást a BAHART az Euroakvilo Alapítvánnyal. Befejeződött a BAHART Regatta amatőr vitorlásverseny sorozat, a hétvégén zajlott az utolsó forduló Balatonbogláron.
EuroAstra
A különböző nemzetek pácolt sonka gyártási technológiáinak elsajátítása céljából a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) idén ősszel újabb képzést szervez a katalán IRTA agrár-élelmiszer kutatóintézettel közösen. Az angol nyelvű program főként a termékpaletta bővítését fontolgató kamarai tagok számára ajánlott.
Az idei, 78. OMÉK, nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a szakmai közönség számára minden eddiginél gazdagabb programot nyújtson, ezért a vásár történetében először, 2017. szeptember 19-én Szakmai Napot tartanak a Földművelésügyi Minisztérium, az Agrármarketing Centrum és az Agroinform.hu mezőgazdasági portál szervezésében.
Az 1982-ben alakult, egyik legjelentősebb kínai zenekar, a Shenzhen Symphony Orchestra (Sencseni Szimfonikus Zenekar) először ad koncertet a budapesti Zeneakadémia Nagytermében. A zenekar rendszeres kínai turnéi mellet számos nemzetközi koncertteremben is bizonyította professzionizmusát. Nagy sikerrel szerepeltek például Tajvan, Hong Kong, Makaó, Csehország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Franciaország, Törökország, a Dél-Afrikai Köztársaság, az Egyesült Államok, Szingapúr, Indonézia, India és Thaiföld koncerttermeiben.
Visszatér Budapestre a Little Big! A csapatot gyakran csak az „orosz Die Antwoord”-ként emlegetik botrányos klipjeik miatt, pedig csak jól használják az oroszokról kialakult sztereotípiákat. Egyszóval minden, ami az orosz faliszőnyegek, kamu Adidas melegítők és vodka uralta világról benned él, súlyos rave-be és durva hip-hopba sűrítve kel életre a színpadon szeptember 29-én, a Dürer Kertben.
Életemben először harmincéves koromban ittam feketekávét. Második munkahelyemre belépve kollégáim felvilágosítottak, hogy itt mindenki szereti a kávét, felváltva hozzuk otthonról az alapanyagot, cukrot, tejszínt. Kávéfőzőnk van, így színesítjük napi robotunkat néhány csésze kávé elfogyasztásával. Babkávéból főzzük. Nem pótkávéból, természetesen.
Szeptember 16-án és 17-én Martonvásár gyönyörű környezetében negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Népdal Napját! A látogatók idén is átérezhetik a népdal erejét, szépségét és mélységét.
Kóstolható kiállítás egy cukrászdában, Csipkerózsika-álomkísérlet élőben, funkcióváltó épületek a bulinegyedben, Walk & Talk séták és locsifecsi a városi közterek kreatív alakításáról. Ilyen programok várják a közönséget 2017. szeptember 14. és 23. között a PLACCC City Conversations című tematikus rendezvénysorozat alatt Budapest különböző pontjain. Az események többsége ingyenes.
A legutóbbi COT-riport szerint (amely az augusztus 30 – szeptember 5 időszakot fogja át) tovább folytatódott a dollár eladása a nyolc IMM (International Monetary Market) devizával szemben. Az Európai Központ Bank múlt csütörtöki ülése sem állította meg az euro menetelését, az euró nettó long pozíciója az EKB ülése előtt 10 éve nem látott méretet öltött az alapok körében. Az alapok összességében a vevői oldalon voltak az árupiaci termékek...
A 2017-es őszi színházi évad budapesti bemutatói közül valószínűleg kiemelkedő darab lesz a Kétely. A „jobbak” már láthatták augusztus 2-án az Ördögkatlan Fesztiválon és augusztus 4-én a balatonföldvári Kultkikötőben, így a fővárosiak már „érett” előadást élvezhettek Orlai Tibor produkciójában, nagyszerű színészekkel.
Negyedével nőtt az ipari OKJ-s képzésekre jelentkezők száma 2017-ben – derül ki a felnőttképzéssel foglalkozó Perfekt Zrt. adataiból. Továbbra is a gépkezelői tanfolyamok a legkeresettebbek, de idén a targoncavezető és emelőgépkezelő mellé a gázcseretelep-kezelő képzés is felkerült a dobogóra. Így alakult át az ipari OKJ-s képzések toplistája 2017-ben.