A SPAR Magyarország tavasszal átadott érdi bevásárlóközpontja mellett a vállalat jóvoltából nyitotta meg kapuit az Érdi Közösségi- és Rendezvényház. A rendhagyó fejlesztés célja, hogy teljesebbé tegye a helyi közösség életét.
EuroAstra
A régiós országokban nagyjából egy időben – 2014-ben – indultak emelkedésnek a lakásárak és azóta folyamatos a drágulás. Az elmúlt években Magyarországon volt a legnagyobb az áremelkedés mértéke. A környékbeli országok jövedelmeit is figyelembe véve még mindig Magyarországon lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni, így van még tere a további drágulásnak.
Az elektromos autózás terjedésével párhuzamosan nyilvánvalóvá válik, hogy a töltőállomások üzemeltetésének jelenlegi, ingyenességre épülő rendszerét fel kell váltaniuk a rentábilis üzleti modelleknek. Az alábbiakban az elektromos gépjárműtöltés idén nyáron hatályba lépett szabályozását tekintjük át.
A cégek 26 százalékánál a fluktuáció mértéke meghaladja a 10 százalékot, miközben a távozó munkatársak pótlása gyakran több millió forintot tesz ki – derül ki a BDO Magyarország és a Blooment Alapítvány közelmúltban végzett, több mint száz vállalkozást érintő kutatásából. A fluktuáció csökkentése a hatékonyabb toborzási módszerek alkalmazása mellett az utánpótlásképzés fejlesztésével, a gyakornoki munkakörökhöz kapcsolódó mentorprogramok bevezetésével érhető el.
Filmalap támogatással. A TorinoFilmLab FeatureLab (TFL) programjának workshopja 2017. szeptember 10. és 15. között a 14. Jameson CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztivál szakmai programjaként kerül megrendezésre. A TorinoFilmLab kilenc évvel ezelőtt jött létre, már a legmagasabb szakmai presztízsnek örvendő fejlesztő programok egyike.
Kedves hallgatóim! Ezen az első órán arról lesz szó, hogy a betegek vizsgálatánál nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni és sebészhez, vagy más szakorvoshoz küldeni a pácienst. Gondolnunk kell társadalompszichológiai problémákra, esetleg a beteg munkahelyi, életviteli ellentmondásaira is. Önök még csak elsőévesek, de ahogy tanulmányaikban előre haladnak, úgy fogják majd belátni, milyen fontosak az utóbbiak. Felsorolok néhány példát, kérem figyeljenek és jegyzeteljenek
A tervek szerint az Iparművészeti Múzeum Nagytétényi Kastélymúzeumába kerül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár program keretében 225 ezer euróért megvásárolt Tornai Gyula festő és iparművész által tervezett art deco hat darabos szalongarnitúra.
79 millió euró értékű hitel megállapodást írt alá a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) és a kazincbarcikai székhelyű, a kínai Wanhua Industrial Group Co. Ltd. tulajdonában lévő BorsodChem Zrt. A hosszú lejáratú hitel segítségével egy közel 100 millió euró összértékű fejlesztés keretében az elérhető legmodernebb technológiájú, környezetbarát klór üzem épülhet meg.
„Néhányan aggódnak, hogy a mesterséges intelligencia mellett alsóbbrendűnek érezzük majd magunkat, de ez esetben minden épeszű embernek kisebbségi komplexussal kellene küzdenie akárhányszor csak ránéz egy virágra.” Alan Kay computer scientist
A KLM Királyi Légitársaság elkezdte a WhatsApp legújabb funkciójának tesztelését. A légitársaság utasai ezentúl a hivatalos WhatsApp applikáción keresztül is kérhetik jegyeiket és beszállókártyáikat, sőt az alkalmazás ügyfélszolgálati támogatásnak köszönhetően 10 különböző nyelven, 0-24 órában tehetik fel repüléssel kapcsolatos kérdéseiket a légitársaság munkatársainak.
Szeptember 6-án tartotta évadnyitó sajtótájékoztatóját a Bethlen Téri Színház, ahol a színház kiemelt eseményei és fesztiváljai mellett bemutatták a Találkozások pályázat nyertes rendezőit és előadásaikat is. A hatodik évadát kezdő befogadó színház – melynek műsorát továbbra is a színház, a tánc és a családi programok határozzák meg – szeptembertől repertoárszerűen tartja műsoron az eddig elkészült Találkozások produkciókat, prózai rezidens társulatának, a Spirita Társulatnak előadásait, illetve a Budaörsi Latinovits Színház...
