Hoppál Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára 2017. augusztus 29-én bejelentette, hogy a világ egyetlen Capa-fotográiákat bemutató múzeuma a kormány támogatásával közel félmilliárd forintból megújul és kibővül.
EuroAstra
A Parfüm című dallal 2013 decemberében berobbant és a Billboard-listát is megjárt énekesnővel az elmúlt 3 év mindegyikében történt valami fontos: 2015-ben láthattuk az Eurovíziós Dalfesztiválon, második lemeze Fonogram-díjat kapott, tavaly édesanya lett, idén pedig megjelenteti 3 című nagylemezét, mely izgalmas, bátran kísérletező, kifinomult és személyes popdalok gyűjteménye. Az albumot szeptember 23-án mutatja be az Akvárium Klubban.
Több mint száz középiskolást oktatnak szeptembertől automatikai technikus képzés keretében. A thyssenkruppnál oktatott digitális vezérlés a jövő gyártástechnológiájának alapja, aki a thyssenkrupp tanműhelyében helytáll, az új gyárban is jól tud teljesíteni. A legjobb tanulóknak állást biztosít a konszern.
Nyáry Krisztián és a Kaláka sikerelőadásával búcsúzik közönségétől a Szabad Tér Színház. Szeptember 1-én, pénteken 20 órától a nagy érdeklődésre való tekintettel a Szabad Tér Színház ráadás előadást hirdet a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
Augusztus 24-én indult a hazai jelöltállítás, magyar jelölteket is megszavazhatnak a rajongók az MTV Europe Music Awards-ra. A Viacom csoport októbertől az MTV égisze alatt újítja meg zenei kínálatát, ám a csatorna már most hatalmas lehetőséget kínál hazánk zenészeinek: az idei MTV EMA díjra ugyanis Magyarország is állíthat jelölteket.
Mária Terézia az Országgyűlésen Pozsonyban Királynőnk, a Habsburg-Lotaringiai ház ősanyja, negyven éven át (1740-1780) uralkodott, szeretett bennünket magyarokat. Sokat jelentettek felvilágosult abszolutista rendeletei, nevéhez fűződik többek között a Nagyszombati Egyetem, Buda fejlesztési programja, Fiume Magyarországhoz való csatolása és a Szent István Rend alapítása is. A bécsi udvar már évtizedek óta tervezte a magyarországi nemesség megadóztatását, ugyanis a birodalom osztrák felén a nemesség már régen adózott, azonban a magyar...
Ünnepi gőzfelhős nosztalgiavonatok közlekednek a 170 éves Pest–Szolnok vasútvonal megnyitásának alkalmából, 2017. szeptember 2-án. A nagy érdeklődésre való tekintettel a MÁV Nosztalgia két járatot is indít; az első ünnepi szerelvényen a Szent Korona hivatalos másolata a patinás Teakfa Orient kocsiban „utazik”. Mindkét ünnepi szerelvényében a nosztalgiaflotta legszebb vasúti járműveit sorakoztatják fel. Az utazás a Szolnok Napja programsorozattal kiegészülve egész napos kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára. A különvonat utasai bepillanthatnak...
Egy lakáshitelnél akár 100 százalékos különbségek lehetnek a teljes futamidő alatt a kamatkiadásban, ezen keresztül a teljes díjban. Egy 10 millió forintos, 20 éves futamidejű kölcsönnél alig több mint 3 millió forintból is kijöhet a kamat, de vannak olyan konstrukciók is, amelyeknél ugyanez 6 millió forintos tételt jelent. Érdemes nemcsak a saját bank ajánlatait megnézni, hanem a többiekét is.
Fotó: Berecz Walter A Magyar Állami Operaház történetének egyik legnagyobb vállalkozása a Kárpát-Haza OperaTúra, melynek első fejezetében 2017. szeptember 4. és 21. között Erdély és Partium nyolc városát keresi fel az intézmény két nagyszabású produkciója, a Hunyadi László című opera és A víg özvegy balettváltozata. A turné Magyarország Kormánya támogatásával valósul meg.
A PPH Media és a Gyártástrend technológiai magazin évente megrendezi az Év Gyára versenyt, amihez a szakmai háttértámogatást Magyarország vezető BPO (business process outsourcing) vállalata, a Process Solutions Kft. adja. Az Év Gyára 2016-os összetett díjait a pneumatikai gyártó Aventics Hungary Kft., a textilipari Naturtex Kft. és a csomagolóanyag-gyártó Adu Alba Kft. nyerte.
Széles látószögű szelfikamera, az előlapot szinte teljesen beborító kijelző és rengeteg közösségi funkció. Szeptembertől már Magyarországon is kapható az LG új mobilja, a Q6, amely bár a középkategóriás készülékek piacán száll versenybe, rengeteg prémium tulajdonsággal rendelkezik. A Q6-ot elsősorban fiataloknak tervezték, de mindenki szeretni fogja, akinek fontos az egykezes multitasking, a hosszan tartó üzemidő és a letisztult, de strapabíró kialakítás. Az LG a B.My.Lake és a Strand Fesztivál hivatalos...