2024.április.16. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Ezek a változások rajzolhatják át idén a lakáspiacot

4 perc olvasás

index_80.jpgIdén több új, az ingatlanpiacot érintő szabály lépett életbe, amelyek a lakások kiadását és megvásárlását is könnyebbé tehetik, valamint fehéríthetik a szektort. A lakásukat kiadók számára a legfontosabb, hogy a bérbeadásból származó jövedelem után nem kell ehót fizetni, valamint több szobára fizethetnek átalányadót.A munkáltatók havonta közel 83 ezer forint adómentes lakhatási támogatást adhatnak az albérletben élő dolgozóknak, szemben a tavalyi 51 ezer forinttal. Szintén változtak az illetékszabályok, a korábbinál nagyobb kedvezményeket lehet figyelembe venni a lakásvásárlás után fizetendő illeték meghatározásakor.

 

Az ingatlanpiac szempontjából több fontos változást hozott a 2018-as év, amelyek a korábbinál kedvezőbb szabályokat írnak elő – közölte az ingatlan.com, amely összegyűjtötte a legfontosabb változásokat.

Eltűnik az eho

A lakásukat bérbe adók számára kedvező lépés, hogy az ingatlankiadásból származó és 1 millió forintot meghaladó jövedelem után idén már nem kell a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást fizetni. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint ez a lépés elsősorban a fővárosi lakásukat kiadó tulajdonosokat érinti, mert jellemzően ezeknél lépte át az éves jövedelem az 1 millió forintot. A szakember rámutatott, hogy az eho eltörlése miatt a lakáskiadás utáni a terhelés lényegében az eddigi felére csökken, mivel csak 15 százalék szja-t kell fizetni. “A lépés azonban várhatóan nem küldi lejtőre a bérleti díjakat, mert sok lakástulajdonos eddig sem fizetett meg minden közterhet a lakáskiadásból származó jövedelme után, így ez kevés bérbeadó számára jelent megtakarítást. A szabályváltozástól inkább az várható, hogy fehéredni fog a piac, tehát többen fogják legálisan, a tényleges bérleti díj bejelentésével kiadni a lakásukat, amiből több adóbevétel származhat.” – fogalmazott Balogh László.

Több lakás, több szoba

Egy szintén új szabály miatt jobb helyzetbe kerülnek az ingatlanjukat vagy ingatlanjaikat szálláshelyként, azaz lakáshotelként hasznosítók: szemben az eddigi eggyel 2018-tól három kiadandó ingatlan után választhatják a tételes átalányadózást, ez évente 38 400 forint minden egyes lakás után. Balogh László szerint ez a lehetőség az úgynevezett bulinegyedben rövid távú lakáskiadás jövedelmezőségét fenntarthatja. Hozzátette azonban, hogy az érintett környék lakáspiacán komoly változásokat hozhat az erzsébetvárosi szórakozóhelyek nyitvatartásáról szóló februári népszavazás is.

Jelentősen nő a lakhatási támogatás

Az albérletben élő alkalmazottakat érintheti az a változás, amelynek eredményeként emelkedik a munkáltató által adható adómentes lakhatási támogatás.  2017-ben még az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kaphatták támogatásként, 2018-tól ez az összeg a minimálbér 60 százalékára rúghat. Mivel a minimálbér és a limit is nőtt, így az adómentesen adható havi támogatás összege 51 ezerről közel 83 ezer forintra emelkedett januártól. A lakhatás költségeinek csökkentése a legtöbb albérletben élő munkavállaló számára vonzó perspektívát jelent, ezért a szabályok egyszerűsítése és a maximálisan adható támogatás növelése a munkaerőhiánnyal küszködő vállalkozásoknak is segítséget nyújthat.

Fontos illetékkedvezmény érkezett

A lakáseladók és -vásárlók számára jelenthet könnyítést egy törvénymódosítás, amelynek lényege, hogy az eddigi 1 helyett 3 évük lesz a vevőknek arra, hogy a korábban eladott lakásuk forgalmi értékével csökkentsék az új ingatlan megszerzéséhez kötődő illetékalapot. “A szabályváltozás nyertesei elsősorban azok a lakásvásárlók, akik 2015-ben vagy 2016-ban adtak el lakóingatlant, és azóta nem vettek másikat.” – mondta Balogh László. Az ingatlan.com szakembere hozzátette, hogy ezek a vevők a három éven belül eladott lakás forgalmi értékének 4 százalékával is csökkenhetik a fizetendő illeték összegét, ami számukra akár milliós megtakaritást is jelenthet.

 

www.ingatlan.com

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.