2024.október.05. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Felgyorsult az USD vásárlása

2 perc olvasás

images_36.jpgA legfrissebb COT-riport szerint (amely az október 18-24 közötti időszakot fogja át) folytatódott a dollár feltámadása, és jelentősen, 37%-kal csökkent a 8 IMM (International Monetary Market) devizával szembeni spekulatív dollár short állomány. A devizák közül a leginkább a jennel szemben vásárolták a dollárt, és a vásárlás mögött az egyesült államokbeli adócsökkenéssel és a következő Fed-elnök személyével kapcsolatos spekulációk állnak.

 

Az euró nettó long pozíciók 8%-kal csökkentek a megfigyelt időszakban (az október 24-ig terjedő héten), amely az EKB ülés elő esett, így a központi bank ülése után újabb euró-eladások történtek.

 

Az alapok nettó vásárlók voltak a kötvényszekcióban, annak ellenére, hogy a 10 éves amerikai államkötvények hozama hosszú hónapok óta először ismét 2,4% fölé emelkedett. A részvényeket szintén vásárolták az alapok.

 

Az árupiaci termékeket összességében adták az alapok, így a megfigyelt árupiaci határidős termékek long állománya 1%-kal csökkent. Ezen belül vásárolták az olajat és a benzint, és adták a fémeket és a mezőgazdasági termékeket.

 

Mind a WTI, mind pedig a Brent olajat vették az alapok. A Brent nettó long állománya rekordközeli nagyságot ért el. A Brent ára több mint egyharmadával nőtt július óta, és már több mint 38%-ot visszadolgozott a 2014 és 2016 közti eséséből. A 61 USD/uncia ár egy fontos ellenállási szintet jelent, így izgalmas hét elé nézünk. Továbbra is nagy long állományok vannak az alapoknál benzinből és dízelből.

 

Az aranyat hat hete adják az alapok, és ezt az erősödő dollár és a növekvő kötvényhozamok egyaránt indokolják. Érdekes módon azonban csökkent az eladási kedv: az arany nettó long pozíciója alig 1%-ot csökkent, miközben a short állományaikat is visszább vették az alapok.

 

Mindeközben a rezet már harmadik hete veszik, de világ legfontosabb fémipari szereplőinek eheti londoni találkozója (LME Week, London) óvatósságra intette mind a vásárlókat, mind az eladókat: az ipari fémek szektorának éves nagy eseménye környékén gyakran lehet tapasztalni alacsonyabb likviditást és magasabb volatilitást.

 Ole Hansen, Saxo Bank

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.