EuroAstra

Folyamatosan újul meg és erősödik az egyház Kárpátalján

karp.thumbnailKurzakov Elek, a kárpátaljai Nagyszőlős görögkatolikus káplánja a Vatikáni Rádiónak számolt be a pápával való találkozás élményéről, valamint a helyi egyház helyzetéről, a kihívásokról, az ifjúságpasztorációról és az anyaországgal ápolt kapcsolatokról.

karp.thumbnailKurzakov Elek, a kárpátaljai Nagyszőlős görögkatolikus káplánja a Vatikáni Rádiónak számolt be a pápával való találkozás élményéről, valamint a helyi egyház helyzetéről, a kihívásokról, az ifjúságpasztorációról és az anyaországgal ápolt kapcsolatokról.

„Hétfőn délután érkeztünk Rómába, hogy találkozzunk a Szentatyával. A pápának már csak a hallgatása és a jelenléte is lélekemelő volt. Megéltük azt is, hogy valóban világegyház vagyunk, és Róma által vagyunk egyek" – mondta a stúdió vendége, akit társaival együtt szokásos szerdai audienciáján fogadott a Szentatya.

A káplán a kárpátaljai egyház helyzetéről elmondta: a római katolikus egyházmegye az előző 15 évben alakult meg Majnek Antal apostoli adminisztrátor, a mai püspök vezetésével. A görögkatolikus egyházmegye görög katolikus papjainak száma háromszáz, ebből ötvenen-hatvanan nyugdíjasok. Az egyházmegyében van magyar diákotthon és líceum is.

A rendszerváltás után az egyház fellélegzett, a probléma a nyugat beszivárgó kellemetlen szelleme, ami még persze nem ért el minket teljesen, a világias gondolkodás, hogy egyre kevésbé érzik magukénak az egyházat, a Szentatyát – fejtette ki Kurzakov Elek. – Kezd hiányozni a keresztény közösség egyházias tudata. Persze ez még nem érezhető teljes mértékben Kárpátalján, de azért egyre inkább befurakodik.

Még nem teljesen ébredtünk fel a rendszerváltás után, még egyfajta régi stílusban élünk. A papképzésben például többet kellene foglalkozni azzal, hogy hogyan tudjuk megszólítani a társadalom különböző csoportjait – jegyezte meg a káplán. Hozzátette: ő misézik ószlávul, ukránul és magyarul is.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük