EuroAstra

Friss Hús Budapest 2.0 rövidfilmfesztivál – a Daazo szervezésében 2014. március 27-30.


A Daazo.com 2014 márciusában újra megszervezi a Friss Hús rövidfilmes fesztivált – immár nemzetközi versenyprogrammal egészítve ki a hazai szemlét.

 


A Daazo.com 2014 márciusában újra megszervezi a Friss Hús rövidfilmes fesztivált – immár nemzetközi versenyprogrammal egészítve ki a hazai szemlét.

 

A négynapos fesztivál március 27-től 30-ig tart, a szakmai események mellett koncertek, bulik, illetve egyéb kulturális programok is várják a filmeseket és a moziszerető közönséget. A legjobb magyar rövidfilmes 100 000 forintos pénzdíjat nyer.   

 

Az első Friss Hús megrendezésének célja a legújabb magyar rövidfilmek és alkotóik bemutása volt, mivel a fiatal tehetségek olyan szakmai fórum nélkül maradtak, ahol széles közönség előtt, nagyvásznon vetíthették volna alkotásaikat. A rendezvény sikere minden várakozást felülmúlt, hiszen a teltházas előadások sorát pótvetítések követték; a Friss Hús válogatásának legjobban sikerült filmjei azóta is eredményesen szerepelnek nemzetközi filmfesztiválokon. Egyben az is kiderült, hogy a sokszor mostohán kezelt rövidfilmek széles körű érdeklődésre tartanak számot.

 

A Friss Hús 2.0 várja a rövidfilmeket a nemzetközi versenyprogramba, míg a hazai szekció a magyar rövidfilmeknek ad bemutatkozási (és immár versenyzési) lehetőséget. A szakmai rendezvényekről, partikról, illetve a kulturális társprogramokról folyamatos tájékoztatást adunk.

 

A nevezés határideje: február 20.

A nevezés feltételei:

http://www.daazo.com/frisshus14_hun/info

 

– Maximum 30 perces játékidő

– Műfaji, technikai korlát nincsen (Animáció, fikció, dokumentumfilm)

– 2012 január után készült

 

Nevezési díj: 1000 HUF

A nevezési díj január 21-től 1500 HUF.

 

A nemzeti versenyprogram fődíja 100.000 HUF

 

A nevezés a Daazo.com Friss Hús aloldalán történik: http://www.daazo.com/frisshus14_hun/info

 

Friss Hús 2.0.

2014. március 27-30.

 

http://www.daazo.com/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük