2024.április.16. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

GRANDIÓZUS GYERMEKTÁBOROZTATÁSI PROGRAM INDUL – SOLI DEO GLORIA 6500 GYERMEK TÁBOROZTATÁSÁT BIZTOSÍTJÁK 4 ÉVEN KERESZTÜL

3 perc olvasás

image4_15.jpgIdén nyáron indul a Magyar Református Egyház eddigi legnagyobb szabású esélyteremtési programja. 2018-tól 2021-ig közel 6500 gyermek táborozhat teljesen ingyenesen Balatonszárszón és Balatonfenyvesen. A 800 millió forintos támogatási összeg 1.-11. osztályos, hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű, főleg református fenntartású köznevelési-, tanoda-és nevelőszülői hálózatban nevelkedő gyermekek táborozását teszi lehetővé, akik helyzetüket figyelembe vevő, és fejlesztő élménypedagógiai programokban vehetnek részt a feledhetetlen nyári balatoni kikapcsolódás részeként. A projekt 4 éve alatt az egyik legnagyobb szabású gyermekjóléti program válik valóra.

 

A táborozók 40%-a hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, vagy fogyatékkal élő, illetve református fenntartású tanoda-hálózatban, nevelőszülői hálózatban nevelkedő gyermekek, ezért kifejezetten hangsúlyos a velük foglalkozó szakemberek felkészültsége. A foglalkozásokon, programokon keresztül olyan életre szóló élményeket élhetnek át a gyerekek, amelyek hatására magabiztosabbakká, nyitottabbakká válnak, önértékelésük javul. A változás hátterében az élménypedagógiai módszer áll, ez adja a nappali programok gerincét, erre épül minden foglalkozás. Az animátorok képzését a Kalandok és Álmok Szakmai műhelye biztosítja a 4 éven át tartó programsorozathoz.

A táborok 6 napos turnusokban ezen a héten indultak és augusztus végéig tartanak. A résztvevő gyerekek mindegyike Bárka-csomagot vihet haza: alapvető tisztasági csomagot, sapkát és pólót is tartalmaz a tornazsákjuk.

A gyermekek elhelyezése saját fürdőszobás 2-10 ágyas szobákban történik. A napi ötszöri étkezésben a különleges diétaigényeket is figyelembe veszik.

 

A 800 millió forintos uniós támogatásból megvalósuló tábor az élménypedagógiában jártas animátorok képzéséhez is hozzájárul, tartós és valódi társadalmi értékteremtést adva. A Magyarországi Református Egyház közel 20 hazai alvállalkozó bevonásával biztosítja a résztvevő gyermekek színvonalas ellátását és programjait, munkahelyek teremtését is támogatva a régióban.

 

A csütörtöki nap nagy meglepetést rejtegetett a táborlakóknak: fergeteges tábornyitó eseményen játszott együtt Gér András zsinati tanácsos, dr. Illés Boglárka, az EMMI ifjúságügyért felelős helyettes államtitkára és Pápai Joci énekes, zeneszerző az első turnus táborozóival, vagyis összesen 200 gyerekkel a táborhely amfiteátrumában, amit Tyúkanyóként ismer minden táborlakó, utalva a Lk 13,34-re: „…hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, mint a kotlós a csibéit szárnyai alá…”

 

A táborozóknak és a stáb tagjainak hitbeli lelki élményeket is biztosítanak: a lelkész kísérők és teológus hallgatók a reggeli napi áhítatok megtartásával, lefekvés előtti lelki beszélgetések, imaközösségek, dicsőítő délután szervezésével, istentisztelettel nyújtanak lelki hátteret a programhoz. Minden 5 gyerekre jut egy felnőtt, így biztosítva számukra folyamatos éjjel-nappali felügyeletet, emellett 24 órás állandó orvosi felügyeletet is biztosított a táboron belül.

 

A projektről bővebb információt a www.barkatabor.reformatus.hu   oldalon olvashatnak.

Magyarországi Református Egyház „Bentlakásos programok megvalósítása az SDG-ben” című projektje hivatalosan az EFOP-1.2.12-17-2017-00005 kódszámmal rendelkezik.

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.