Gundel Művészeti Díj 2008.
A Gundel Művészeti Díjat Láng György a Gundel Étterem tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán. Az első díjátadásra 2001 májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel Étterem kertjében, májusban adták át eleinte 10, majd 14 kategóriában a különböző művészeti ágak legjobbjainak. 2005-ben a Gundel és a Budapesti Operabál Kft újjászervezte a kuratóriumot és magát a díjátadást is.
A Gundel Művészeti Díjat Láng György a Gundel Étterem tulajdonosa alapította az ezredforduló tavaszán. Az első díjátadásra 2001 májusának első hétfőjén került sor, majd ezután minden évben 2004-ig a Gundel Étterem kertjében, májusban adták át eleinte 10, majd 14 kategóriában a különböző művészeti ágak legjobbjainak. 2005-ben a Gundel és a Budapesti Operabál Kft újjászervezte a kuratóriumot és magát a díjátadást is.
A Kuratórium tagjai abc szerint:
András Ferenc, aki a magyar filmpremiereket figyeli,
Gerdesits Ferenc, a könnyűzene szakértője,
Kállay Bori, operett és musical jelölője,
Kárpáti Tamás, képzőművészet képviselője,
Korcsmáros György, a színészeket, színésznőket, színházi rendezőket javasolja,
Molnár Gabriella, a „Sztár lett" kategória kiválasztója,
Matyi Dezső, az irodalom kategória felelőse,
Pongor Ildikó, a tánc kategória nominálója,
Retkes Attila, a komolyzene szakértője.
A színházi évadban ez a kis társaság rendszeresen összejön a Gundel étteremben, és az elmúlt időszak fővárosi, valamint vidéki művészeti eseményeiről, premierjeiről, sztárjairól beszélgetnek.
A tavalyi évben átalakult a díjátadás módja. Az eddig megszokott „Oscar" ceremónia helyett, egy kellemes teadélután alkalmával megünnepeljük a nomináltakat, majd a titkos szavazást követően május végén kerül sor a díjátadásra. Az ünnepi Gundel vacsorára már csak a nyertesek hivatalosak.
A végeredmény évente egy szubjektív, polgári baráti társaság véleménye a magyar kulturális eseményekről.
2008.év jelöltjei:
KÖNNYŰZENE
Ludditák
Ferenczi Gyuri és a Racka Jam
Jamie Winchester és Hrutka Róbert
SZÍNÉSZ
Hegedűs D. Géza (Moliere-Parti Nagy Lajos: Úrhatnám polgár -Jourdain úr, Víg Színház)
Szirtes Gábor (Vajda Katalin- Valló Péter – Fábri Péter: Anconai szerelmesek – Tomao Nicomaco, Miskolci Nemzeti Színház)
Kaszás Gergő (Martin McDonagh: A párnaember, Katurian)
SZÍNÉSZNŐ
Kerekes Éva (Csehov: Apátlanul, Anna Petrovna Vojnyiceva- Örkény István Színház)
Parti Nóra (Zuhanórepülés című film, Csilla)
Csapó Virág (Móricz Zsigmond: Úri muri, Rhédey Eszter-Kaposvári Csiky Gergely Színház)
GRAFIKUS és FESTŐMŰVÉSZET
Kass János
Soós Nóra
Vinczellér Imre
SZOBRÁSZ
Csíkszentmihályi Róbert
Farkas Ádám
Raboczky Judit
SZÍNHÁZI RENDEZŐ
Pintér Béla (Árva csillag)
Mundruczó Kornél (Frankenstein-terv, Bárka Színház)
Mácsai Pál (Moliere-Parti Nagy Lajos: Úrhatnám polgár, Víg Színház)
OPERETT-MUSICAL
Dolhai Attila (Gary Adler-Michael Patrck Walker: Oltári srácok, Matthew- Thália színház)
Egyházi Géza (Jim Steinman- Polanski: Vámpírok bálja, von Krolock gróf- Pesti Magyar Színház)
Kalocsai Zsuzsa (Offenbach: Párizsi élet, Gondremark báróné- Operett Színház)
KOMOLYZENE
Szenthelyi Miklós hegedűművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, a Magyar Virtuózok Kamarazenekar művészeti vezetője
Berkes Kálmán klarinétművész, karmester, a tokiói Musashino Akadémia professzora
Héja Domonkos karmester, az Óbudai Danubia Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója
OPERA / ÚJ KATEGÓRIA
Wiedemann Bernadett (Igor Stravinszky, Mavra)
Rálik Szivia (Richard Strauss, Elektra)
Fekete Attila (Umberto Giordano, André Chénier)
„SZTÁR LETT"
Janza Kata
Szávay Ági
Tisza Kata
FILM
Bollók Csaba (Iszka utazása)
Szász János (Ópium)
Herendi Gábor (Lora)
TÁNC
Oláh Zoltán (Elfújta a szél, Ashley, Magyar Állami Operaház)
Cserpák Szabina (Keep Smiling, Hódolat Chaplinnek, Győri Balett)
Svidró Viktor (Tűzmadár/ A csodálatos mandarin, Nemzeti Táncszínház)
IRODALOM
Munkácsi Miklós: Holtak Kalendáriuma
Vámos Miklós: Utazások erotikában
Tolvaly Ferenc: El camino- az út, a Tibetben a lélek, ill. Boszporusz felett a híd
MŰVÉSZETI MENEDZSER
Dr. Baán László
Orlai Tibor
Gáspár Máté
ÉLETMŰ
Óvári Lajos gyártásvezető
Szakonyi Károly író
Bárdy György színművész