Húrok harca a Budapest Jazz Clubban
2013. május 10-én, pénteken a jövő basszusgitárosainak legtehetségesebbjei mérik össze erejüket a Budapest Jazz Clubban. A versenyen az elődöntőbe jutott tizenhárom induló legjobb öt versenyzője állhat majd a színpadra.
2013. május 10-én, pénteken a jövő basszusgitárosainak legtehetségesebbjei mérik össze erejüket a Budapest Jazz Clubban. A versenyen az elődöntőbe jutott tizenhárom induló legjobb öt versenyzője állhat majd a színpadra.
A verseny az egykori Syrius és Rákfogó együttesben játszó legendás muzsikus, Orszáczky Jackie nevét viseli, mely azt is fémjelzi, hogy bár elsősorban jazz darabokat hallhat majd a közönség, nagybőgő helyett a basszusgitáré lesz a főszerep. A tavalyi évek tapasztalatából kiindulva vérre menő viaskodás helyett, sokkal inkább gála hangulatú, „mérkőzésre" számíthatunk, ahol a versenyszellem és a feszültség mellett a baráti hangvétel és egy kis humor is elfér majd a színpadon.
Mindezek mellett persze valódi izgalmakra is számíthatunk, a tét nagy, hiszen a Magyar Rádió Zrt. által is támogatott verseny összdíja közel félmillió forint. Az április végén rendezett elődöntőben a zsűri (Bóna László, Maloschik Róbert, Plutó Horváth József és Ráduly Mihály) pontozással döntött a továbbjutókról. A versenyzőket: Domonkos Gábor, Fonay Tibor, Péter Tamás, Sallay Jenő és Tálas Áron a május 10-i döntőben csakúgy, mint az elődöntőben zongorán Cseke Gábor, míg dobon Jeszenszky György kíséri.
Azoknak számára, akik a címben szereplő „húrok" szó hallatán sokkal inkább a gitárra asszociáltak, egy másik programra is felhívjuk a figyelmet. Nekik a rögtön másnap, 2013. május 11-én Alerant Jazz Estek keretében fellépő német-magyar koprodukciót ajánljuk.
A ZOZO4 névre keresztelt formáció létrehozója a zenekar két gitáros frontembere: Stefan Varga Frankfurtból és Eichinger Tibor Budapestről. Kvartettjük elsősorban kettejük kompozícióit játssza, egyesítve a német romantikát a magyar temperamentummal, így egy egészen különleges és eredeti hangzásvilágot hozva létre.
A hétvégi izgalmakat tovább fokozandó a koncertet megelőzően a Magyar Jazz Szövetség rendezésében a kizárólag saját szerzeményeikkel induló, 35 évnél fiatalabb tagokból álló „kisformációk" mérik össze erejüket a 14.00 órakor kezdődő, sokéves hagyománnyal bíró Jazz Combo Verseny keretében.
2013. május 10. 18:00 – Húrok harca – Orszáczky Jackie verseny
2013. május 11. 14:00 – Jazz Combo Verseny
2013. május 11. 20:00 – Alerant Jazz Est – ZOZO4
Budapest Jazz Club
Budapest, Hollán Ernő utca 7.
Lantai József