Ifjú séfek versenye – Szakiskolások mérték össze tudásukat az OMÉK-on
2 perc olvasásHárom fővárosi és két vidéki szakács tanulókból álló középiskolás csapat mérte össze tudását a 78. OMÉK-on megrendezett szakiskolásoknak meghirdetett szakácsversenyen 2017 szeptember 23-án. Az „OMÉK 2017 – Hazai ízek, hazai asztalokon” címet viselő versengés során a tanulóknak négyféle alapanyagból kellett ételeket kreálniuk. A busa filéből, a Kiváló Minőségű Sertéshús (KMS) védjegyes szűzpecsenyéből, a növendék házi nyúlcombból valamint a csontos vaddisznó gerincből készült ínyencségeket az öt fős, mesterszakácsokból, szakoktatókból és élelmiszeripari szakemberekből álló zsűri rangsorolta.
Hazai, kiváló minőségű alapanyagok felhasználásával készíthettek ínycsiklandó ételkölteményeket azok a diákok, akik közül néhány év múlva akár a legjobb éttermek sztárséfjei is kikerülhetnek. A verseny célja nem csak az volt, hogy a most még szárnybontogató fiatalok megmutathassák tudásukat, hanem az is, hogy az Agrármarketing Centrum és a Terméktanácsok által kiemelten kezelt hazai alapanyagokból, minél ötletesebb, a közétkeztetésben és a hétköznapokban egyaránt könnyen elkészíthető ételeket kreáljanak. Az öt csapat két versenynapon mérhette össze tudását. Szeptember 21-én a busa filé, valamint a KMS védjegyes szűzpecsenye, szeptember 22-én pedig a növendék házi nyúlcomb és a csontos vaddisznó gerinc szerepelt az étlapon. A diákok az ételekhez további prémium minőségű, hazai nyersanyagokat használhattak fel.
A versenyzőknek 120 percük volt elkészíteni a menüt, amelyet az öt fős zsűrinek mutattak be. A zsűri elnöke Zsolnay Gábor mesterszakács, a Vendéglátó Szakmai Oktatók Országos Egyesületének elnöke volt.
A kétnapos küzdelem végeredményeként az első helyet a budapesti Dobos C. József Szakképző Iskola diákjai hozták el. A második a zalaegerszegi Báthory István Szakképző Iskola csapata lett. A harmadik helyen a szintén budapesti Giorgio Perlasca Szakgimnázium és Szakközépiskola végzett. A negyedik helyet a fővárosi Gundel Károly Szakképző Iskola, az ötödiket pedig a mosonmagyaróvári Haller János Általános Iskola, Szakgimnázium és Szakközépiskola diákjai szerezték meg.