Ingmar Bergman: Őszi Szonáta

2016. március 28-án és 29-én mutatja be a az Orlai Produkciós Iroda Ingmar Bergman forgatókönyvéből átdolgozott új darabját, az Őszi szonátát Udvaros Dorottya, Radnay Csilla, Széll Attila és Fodor Annamária szereplésével a Thália Mikroszínpadán. Az előadást Vörös Róbert rendezi.

Az Ingmar Bergman forgatókönyvéből készült dráma egy anya és a lánya megrendítő kapcsolatát mutatja be: a vágyott szeretet hiányát és a közös pillanatok okozta sebeket.

Ahogy a színlap mondja: "Eva a Karácsonyra haza hívja évek óta nem látott anyját, Charlotte-ot; férjével, Viktorral nagyon készülnek a találkozásra. Az elismert és gazdag zongoraművésznő nem tudta, hogy Eva maga mellé vette másik leányát a fogyatékos, Helenát, akit még ő helyezett el egy intézetbe. Van mit megbeszélniük az ünnepek alatt. Anya és lánya szeretetre vágyva küzdenek egymás elismeréséért, megértéséért, tiszteletéért.

Az előadás Ingmar Bergman 1977-78-ban készült híres filmjének forgatókönyve alapján készült.

A nézőnek is meg kell majd harcolnia az érzelmeivel.

A bemutató kapcsán Vörös Róbertet, az előadás szövegkönyvének íróját és rendezőjét Csímár Kamilla

kérdezte:

Önt a szakmai közönség elsősorban dramaturgként ismeri. Mi az, ami miatt az Őszi szonátát rendezőként is vállalta?

Valóban ritkán rendezek, vannak nagyszerű rendezők, akik ezt nagyon jól csinálják. Amikor mégis előfordul, annak két oka lehet. Egyrészt nagyon szeretek zenés előadásokon dolgozni, mert úgy érzem, ez a világ igazán közel áll hozzám, másrészt akkor merészkedek rendezni, ha egy színdarabhoz személyes közöm van vagy a benne lévő színészekhez baráti viszony fűz. Az Őszi szonátára mindkettő igaz.

Udvaros Dorottyával régóta ismerik már egymást, nemcsak kollégák, de jó barátok is. Milyen a közös munka?

Dorottya nagy színésznő. Elképesztő tapasztalatokkal és precízen kimunkált, nagy formátumú ösztönökkel rendelkezik. Nagyon jó nézni azt a folyamatot, ahogyan megformál egy szerepet. Rendezőkén ebben úgy veszek részt, hogy megszabom az irányokat és a kereket, amelyek között Dorottya maximális együttműködéssel dolgozik. Ámulattal nézem Dorottya nyitottságát. Ő az a színésznő, aki nemcsak a szerepre, hanem magára az életre kíváncsi, keres, kutat és mindentudását beleadja az adott előadásba. Radnay Csillával a Nemzeti Színházban voltunk együtt tagok, Csilla kívül-belül szép nő, mindenre rákérdező, csöndesen figyelő, önemésztő fiatal művész. Eva szerepét szerintem Bergman neki írta. Valamint remekül zongorázik, ki is használom ezt, élőben játszik az előadásban. És nagy öröm együtt dolgozni Fodor Ancsával is, őt is a kezdetektől, még bábszínésznő korából ismerem. Mindig is nagyon vágytunk egy közös munkára, ami most végre megvalósul. Széll Attilával számtalan közös munkával – vacsoraszínház, János vitéz – erősítettük barátságunkat. Ahogy a szórólapon is lehet látni, szép család, ugye? A vöröses szőkék és kék szeműek „svéd" csapata.

Az Őszi szonáta egy érzelmileg rendkívül intenzív történet, amely a néző elé most a Thália Színház Mikorszínpadán egy kis térben, nagyon koncentráltan fog kerülni. Milyen hatásra számíthatunk?

A tér sokat hozzá tud adni a színház hatásához. Megszerettem a Mikroszínpadot, ezt a kis játszóhelyet, ebben a furcsa, retró hangulatú épületben; mivel eredetileg kabarészínház volt, nem nagy a tér, nincs igazán mélysége a színpadnak, és mégis a 172 néző egészen közelről láthatja a történéseket. Ez a fajta közelség mágikus erőt ad az egész estének. A színészek mindegyike játszott már ilyen térben, mindannyian pontosan tudják, hogy ilyen helyzetben a közönséggel együtt kell létrehozni az élményt. A néző a figyelmével aktív résztvevő. Ez az, amiről mostanában az emberek elfeledkeznek. Pedig ha beülnek a színházba, azzal ők is részesévé válnak az estének. Talán a világ lett olyan, hogy az emberek lassan elfeledkeznek arról, hogy megbirkózzanak az érzelmeikkel… Egy biztos: ez egy olyan előadás szeretne lenni, ahol – terveim szerint – „megdolgoztatjuk" a nézőt. Meg kell majd harcolnia az érzelmeivel. Hiszen erről szól maga a Bergman-mű is.

Ismerős érzéseket fogunk látni?

Egyrészt igen, másrészt nem. A darab a szeretetről (is) szól. Arról, hogy a szeretet mennyi félreértésre ad okot és hogy a szeretet hiánya mennyi sebet üt – főleg, ha a legerősebb kapcsolatban, egy anya-lánya viszonyban nem működik. Természetesen a néző ráismerhet a saját életére, de vannak meglepő szituációk is az előadásban.

Többször írt már forgatókönyvből színpadi művet – hogyan készül fel ilyenkor?

A filmforgatókönyv egy egészen más forma, ezáltal másfajta gondolkodást, megközelítést igénylő nyersanyaga a színháznak, mint a dráma, amit eleve színpadra írtak. A színdarabok sokkal drámaibb sűrűségű szövegek. Mielőtt hozzáfogtam volna a munkához, nyáron elolvastam Bergman Magyarországon megjelent összes forgatókönyvét. Nagy író, aki rendkívüli tudatossággal alkotott, folyamatosan kutatta és elemezte a színház és film művészetét, szakmája minden rejtekét fel akarta tárni; ahogy az embert is, a legmélyebb bugyraiig felkutatta és megmutatta. Bergman tisztán, világosan és bátran fogalmaz az emberi lélekről.

Az eredeti forgatókönyvhöz képest van egy fontos változás: itt karácsonykor játszódik a történet. Miért döntött így?

Azt gondolom, hogy a szeretet kibogozhatatlan gubanca épp karácsonykor, a szeretet ünnepén tud a legerősebben megmutatkozni. Az ünnepi alkalom sokkal felfokozottabbá tudja tenni az érzelmeket. Charlotte (Udvaros Dorottya) hét év után hazajön a lányához, Evához (Radnay Csilla) tele várakozással és félelemmel a szívében, tele kíváncsisággal, nagyvonalú tervekkel, a mindent megbocsájtás vágyával. És szembe találja magát a lányával, aki már nem olyan kicsi, hanem egy felnőtt nő, aki szintén tele van várakozással, mohó vággyal, hogy az anyja talán újra és igazából fogja tudni őt szeretni. És ebben a felfokozott állapotban megpróbálják megbeszélni azokat az éveket, amelyeket egymástól távol töltöttek, amelyek így kimaradtak az életükből, és megkísérlik tisztázni azokat a sérelmeiket, amelyek abból fakadnak, hogy igazán egyik sem értette soha a másikat.

Szeretik ők egymást?

Azt gondolom, hogy nem, vagy mégis… mindenesetre egyikük sem tud mit kezdeni a szeretettel. Charlotte szeretni nem tudása a matematikus szüleitől kapott örökség, és ez az, ami meghatározza az ő kapcsolatát is Evával, a lányával. És ez az igazi tragédia: hiába próbálják, nem tudnak szabadulni a saját felmenőik által meghatározott Sorsukból.

2016.március 28-29. 19 óra – premier

Ingmar Bergman: Őszi szonáta

Fordította Kúnos László

I.Bergman szövegkönyvéből írta és rendezte Vörös Róbert

Producer: Orlai Tibor

Thália Színház, Mikroszínpad

További előadások: 2016. április 5., 15. és 21.

http://orlaiprodukcio.hu

Lantai József