2009-ben megújult a Magyar Sörgyártók Szövetségének JÓFEJ, vagyis JÓzan, FElelős Járművezető kampánya. A korábbiaktól eltérően idén új központi elemmel, az interneten szerveződő web 2.0-ás közösséggel bővült az akció.
2009-ben megújult a Magyar Sörgyártók Szövetségének JÓFEJ, vagyis JÓzan, FElelős Járművezető kampánya. A korábbiaktól eltérően idén új központi elemmel, az interneten szerveződő web 2.0-ás közösséggel bővült az akció.
2009-ben megújult a Magyar Sörgyártók Szövetségének JÓFEJ, vagyis JÓzan, FElelős Járművezető kampánya. A korábbiaktól eltérően idén új központi elemmel, az interneten szerveződő web 2.0-ás közösséggel bővült az akció.
A huszonegyedik századi Magyarország számára különösen fontos, hogy az élet minden területén – így a szórakozás és kikapcsolódás során is – az emberek nagyobb felelősséggel és odafigyeléssel kezeljék egymást és önmagukat. Ha a közgondolkodást sikerül ez irányba elmozdítani, megteremtettük annak az öngerjesztő társadalmi mechanizmusnak az alapjait, amely kizárja soraiból az ittas vezetőket, és amely garantálja, hogy részegen vezetni „ciki" és elítélendő legyen.
A Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) 2005-ben indította útjára a JÓFEJ, azaz a Józan, FElelős Járművezető kampányát, amivel az ittas vezetés megelőzése érdekében lép fel. A kampány célja az – elsősorban fiatal felnőtt – sörfogyasztók meggyőzése, hogy ittasan ne üljenek a volán mögé, illetve, hogy ilyen esetekben vitessék magukat haza egy alkoholt nem fogyasztó barátjukkal, esetleg használjanak tömegközlekedést, taxit, vagy más alternatív hazautazási lehetőséget.
Az elmúlt évek során a JÓFEJ számos szórakozóhelyen volt jelen és több tízezer – egyedül 2008-ban 40 ezer – fiatal figyelmét hívta fel rá, hogy az ittas vezetésnek van, KELL, legyen alternatívája.
|
Az Európai Sörgyártók Szövetségének kötelezettségvállalásai között szerepel ugyan egy európai szintű kezdeményezés (a sör reklámozásával kapcsolatos önszabályozás hatékony megvalósítása), a vállalások elsöprő többségét azonban a szervezet tagjai nemzeti szinten valósítják meg. Így olyan programokat találunk közöttük, mint a finnországi túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítása; a kiskorúak alkoholfogyasztása elleni küzdelem Belgiumban, Németországban, Lengyelországban és Romániában; az ittas vezetés elleni kampányok Dániában, Lengyelországban és Spanyolországban; a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése Hollandiában, Dániában és Spanyolországban, valamint a JÓFEJ kampány Magyarországon |
A korábbi JÓFEJ kampány folytatásaként az MSSZ 2009 szeptemberétől egy azonos célokkal, azonban merőben új eszköztárral rendelkező kampányt indított útjára. A kampány színtere egy web 2.0-ás rendszerre helyeződött át. A megújult honlapon létrejövő „JÓFEJ" csoportok rendszerbe regisztrálva megoszthatják tapasztalataikat, gondolataikat, bulikat szervezhetnek, különféle versenyeken vehetnek részt és feltölthetik fényképeiket, videóikat. A közösséghez bárki csatlakozhat, a rendszer alapvetően önbevalláson alapszik.
A kampány által biztosított eszközök segítségével tehát a maguk a JÓFEJ-ek közvetítik a felelős alkoholfogyasztással kapcsolatos üzeneteket. A tagok egymás JÓFEJ-ségét az internetes közösségen belül pontokkal jutalmazhatják.
Az Európai Sörgyártók Szövetségének kötelezettségvállalásai között szerepel ugyan egy európai szintű kezdeményezés (a sör reklámozásával kapcsolatos önszabályozás hatékony megvalósítása), a vállalások elsöprő többségét azonban a szervezet tagjai nemzeti szinten valósítják meg. Így olyan programokat találunk közöttük, mint a finnországi túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítása; a kiskorúak alkoholfogyasztása elleni küzdelem Belgiumban, Németországban, Lengyelországban és Romániában; az ittas vezetés elleni kampányok Dániában, Lengyelországban és Spanyolországban; a felelős alkoholfogyasztás népszerűsítése Hollandiában, Dániában és Spanyolországban, valamint a JÓFEJ kampány Magyarországon
