Kalmár évszázadok- Két évszázad A Magyar Kereskedelem Történetéből

Két évszázadon átívelő magyar kereskedelem fejlődését mutatja be a tárlat. Az új állandó kiállítás 2014 január 21.-én több teremmel is bővült a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban, a Krúdy negyedben. A kosztümös tárlatvezetésen eljuthatunk a piacok és vásárok világán át a kereskedelem fejlődéséhez szükséges akkori szakoktatást megismerve, a 20. századi fűszer-csemege kereskedésig, és az akkori pesti fényreklámok világáig. Ezen kívül a kiállítás betekintést nyújt a korabeli áruházak és a szocialista kereskedelem történetébe, s, hogy milyen hatással is volt államosítás magyar kereskedelemre.

A vásár az adás-vétel szervezett színtere, a kereskedelem főtere, és részben találkozási hely, lehetőség külső kapcsolatok kialakítására. A pesti vásár volt a régióban a legjelentősebb a bécsi nagyvásár után. Itt már nagytételben is folyt a kereskedelem, például a gabonaszállítás. Vannak bizonyos szavaink is, amik a mérésügyből származnak, ilyen pl. a „fontos" szavunk, ami a „font" súlykészletből alakult.

Később a kereskedelmi szakoktatásnak nagy jelentősége lett. Az oktatás célja, hogy bizonyos trükköket és praktikákat megtanítsanak az eladótanoncoknak, miszerint a vevőnek mindig igaza van. A fegyelmen, a türelmen, a renden és a lojalitáson kívül, raktár és áruismeretet is tanítottak a szakiskolákban. Többféle szinten lehetett tanulni, voltak fél és három éves képzések is, különböző korosztályok számára. Ma a kereskedelmi iskolákban az elvárás nem változott.

A kereskedelem egyik legfontosabb reklámeszköze a kirakat, amivel régen is éltek. Története egészen a kirakodóvásárokig nyúlik vissza. A kirakat a kirakodni szóból alakult ki. Őse egy úgynevezett dalmát kapu, egy fa ajtó, amit az ablak elé rögzítettek, majd ezt este visszahajtották. Így az üzlet kettő az egyben funkcióval működött: kirakatként és az adásvétel helyszíneként. Az ipari forradalom után jelentek meg a modern kirakatok. Ekkor már a kirakatrendező, mint mesterség is belopta magát a köztudatba, és a fővárosban hódítottak kirakatrendező versenyek is. A két világháború között elképesztő fejlődésen ment át a szakma. A legismertebb portálépítő cég a Haas és Somogyi Rt. volt. Letisztultabb formákkal, modernebb anyagokkal dolgoztak. Megjelentek a fényreklámok, mozgó figurák, kirakatbabák, s csilingelő zene csalogatta be az üzletbe a vevőket. Az első kirakatok Angliában díszelegtek. Később a 19. század közepére-végére már Magyarországon is megjelentek. A kiállításon eredeti 1910-es évekbeli kirakatok is láthatók. Ezek közül kiemelkedik a „fekete kutya drogéria", ami majd 200 évig kint állt a váci utcában, az Angolkisasszonyok Temploma mellett lévő ma már nem létező ház kirakatában. A múzeumnak az 1970-es években sikerült begyűjtenie.

Mi mást is bizonyíthatna a kiállítás, minthogy eredeti berendezett boltokat mutat be a látogatóknak. A tárlat egy ilyen külön álló terme a fűszer-csemege üzlet. Itt minden megtalálható, többek között: mustáradagoló, likőradagoló, hiszen mindent mértek akkoriban. A két háború közötti időszakban már elektromos National pénztárgéppel dolgoztak, és ismert márkákat reklámbabákkal népszerűsítettek. Az Osztrák-Magyar Monarchia, mint gazdasági egység, létrehozta és fejlesztette a kereskedelmet. Fejlődött a szállítás, a vasút, a fiumei tengeri kereskedelem, ahol érkeztek a gyarmatáruk. Gazdaságilag sokat köszönhet az ország a Monarchiának. Ez a grandiózus gazdasági egység az első világháború után részben megszűnt.

Ez ugyan nem káros! Hiszen van benne füstszűrő. Így tartották ezt anno, amikor is a füstszűrős cigorette-t is bevezették. Volt ugyanis a Nemzeti Dohányboltnak is elődje, mutatja be a tárlat. Akkoriban úgy hívták: Magyar Királyi Dohányjövedék. Maga a dohányárusítás állami monopólium volt, az állam határozta meg, ki árulhat dohányt. Az első világháború után a kormánynak egyik jóakaratú programja a fiatal özvegyasszonyok segítése, miszerint ők is nyithattak trafikot, amiből el tudták tartani a családjukat.

A második világháború utáni időszak helyreállítása szintén nagy feladatnak bizonyult. Az 1950-es években a kereskedelem legfontosabb dolga a közszükségleti cikkek ellátása. Legnagyobb probléma az volt, hogy a betört kirakatokat, raktárokat, szállító járműveket helyre kellett állítani. Kisebb gond az áruhiány, már nagyobb szállítási és technikai problémák voltak. A káoszt az új üzlettípusok létrehozásával orvosolták. Az 1960-as évekre helyreállt a rend, a kereskedő képzés ismét elindult, új boltok nyíltak. Budapesten a csemege és közért látta el a lakosságot, és más hálózatok is létrejöttek, például a Hangyaszövetkezet. Az első modern szövetkezeti áruház a Skála volt.

Visszaugorva az 1880-as évekre, a Stühmer fiókhálózat több helyen megjelent a városban, ami az 1970-es évekig folyamatosan működött. Mikor kialakították ezeket a fiókhálózatokat, abban rejlett a vonzereje, hogy több helyen megjelent a városban, ugyanazokat a termékeket árulva, hasonló berendezésekkel. Ennek a cégnek voltak olyan nagy termékei, amik mai napig jelen vannak a piacon: tibi csoki, zizi.

Mindezek után az állomosítás a magyar kereskedelem történetének egyik legfájóbb pontja volt, amikor is állami kézbe kerültek az üzletek, a magánszektor teljes eltörlésével.

Az első önkiszolgáló boltok Magyarországon az 1950-es végén jelentek meg, főként élelmiszer üzletekben. Ekkor már a kereskedelmi technika is fejlődött, vele együtt megjelentek a kosarak, pakoló és mérőpultok. Negatív hatása a vásárló és a kereskedő közötti kapcsolat megszűnése.

A rendszerváltás és a privatizáció után napjaink kereskedelmében is rengeteg változást történt. A legfontosabb, hogy társadalmilag változott meg a kereskedelem. A plázák és hipermarketek felváltották a társas interakciókat. A nagy áruházépítési láz az 1870-es években kezdődött meg Európában, és az Egyesült Államokban. A zsúfolt nagyvárosok milliós lakosságának a kereskedelmi igényeit a szakboltok, és hagyományos vegyeskereskedések már nem tudták kielégíteni. Párizsban, Berlinben, Londonban, Hágában sorra épültek a modern áruházak, a polgári középréteget megcélozva. Hazánkban a gazdasági elmaradottság miatt a mai értelemben vett áruházak később jelentek meg. Nagyobb divatüzletek már a 19. században is voltak, mint például: Kertész Tódor áruháza, Kunz József Deák téri nagyáruháza, vagy éppen a Gutmann áruház, amely munkásruhákat árusított. Vidéken kisebb kínálat volt, kisebb üzletekkel. Legszembetűnőbb különbség az áruház és pláza között, hogy míg az áruházakban osztályok voltak, a plázákban különböző cégek értékesítenek. Az első bevásárlóközpont 1922-ben nyílt meg az Amerikai Egyesült Államokban, Kansas Cityben. Magyarországon az első a Duna Pláza volt. Megjelent az internetes kereskedelem is, ahol a már a vásárló és a vevő közötti interakció teljesen eltűnt.

Összességében a mai elvárás a kiszolgálótól nem kisebb, mint régebben. Minimális követelmény, hogy az ügyes eladó mindig rezzenéstelen arccal tudja kezelni azt, hogy a vásárlónak éppen rossz napja van. Nincs 40-es méretben a zöld blúz, csak pirosban, vagy éppen egy otthon felejtett bankkártya is kirobbanthat egy kisebb hisztit a kasszasorban. Sok esetben az eladón csattan le a vásárló feszültsége, akik vétlenek lehetnek egy áru minőségében, vagy egy esetleges készlethiányban. Más részről az önkiszolgáló kereskedelem egyik gyenge pontja a figyelmetlenség. A hatalmas üzletekben tett körök, az eladó felkutatása érdekében, már fordított szituáció.

„Nagyon fontos, hogy a fiatal kereskedő, mind elméletben, mind gyakorlatban tökéletesen ismerje az üzleti élet, szakmája, az árusítás csínját-bínját. Mindennél fontosabb, hogy a fiatal kereskedőnek vérévé váljanak a kereskedelmi élet erkölcsi parancsai." (Orel Géza: Az ügyes eladó kézikönyve, 1931)

Zelei Violetta Anna