Kedves Mindenki!

Polgártársaim! Orvosok, egészségügyi szakdolgozók! Döntéshozók, kancellárok! Pénzügyesek! Betegek és eljövendő betegek! Elárulok egy nagy titkot, kezeljétek bizalmasan. Mert nagy bajom lehet belőle, ha kitudódik a véleményem.

   A titkom az, hogy engem nem érdekel az egészségügy finanszírozása. Nekem az a dolgom, hogy fizessem az egészségügyi járulékot és amennyire lehet vigyázzak az egészségemre, Az orvosok dolga a gyógyítás, ha mégis beteg lennék. A döntéshozók meg a kasszakulcs őrzőinek pedig az, hogy ezt a bonyolult helyzetet összehangolják. Egem az sem érdekel, hány milliárd hiány keletkezik negyedévenként a kórházakban. Az sem, hogy nincsenek kialakított „betegutak” (ez is újdonság). A gyógyszerkassza sem érdekel, csak az, hogy nem legyen gyógyszerhiány. Mert az bizony néha van. Soroljam?

   Az sem érdekel milyen tudományos magyarázata van annak, miért hosszúak a várólisták. Egyáltalán, miért vannak várólisták? Ez egy viszonylag új találmány, az én generációm nem emlékszik arra, hogy egykor egyes műtétekre hosszú hónapokig kellett volna várni.

   Persze nem baj, ha az egészségügy felelősei a nagy nyilvánossághoz fordulnak. Biztos azt gondolják, hátha akad valaki a nagy nyilvánosságban, aki a zsebébe nyúl és segít a kórházak, klinikák, rendelőintézetek bajain. (Top-150-esek, rajta!) Persze nem csak a levegőbe beszélek. Javaslatom is van.

   Én úgy képzelem a megoldást, hogy üljetek össze egy szép nyári hétvégén valami jó nagy teremben. Legyenek ott orvosok, törvényhozók, érdekvédők, pénzügyesek, önkormányzati vezetők és persze az egészségügyi főemberek. Beszéljétek meg egymás között, milyen rendszerben, mennyi pénzt kapjon a nemzeti jövedelemből az egészségügy, hogy a betegek ellátása rendben legyen.

   És ha már együtt vagytok, azt is vizsgáljátok meg, hogy ha katasztrofális módon romlik a lakosság egészségügyi helyzete, akkor miért növekszik állandóan az idős, nyugdíjas polgárok száma? A sikeres megbeszélés után pedig mellőzetek engem a problémáitokkal, aláíró íveitekkel, sanyarú anyagi helyzetetekkel, orvosok kivándorlásával, Ha pedig neadj’isten műtétre lenne szükségem, azt hajtsátok végre pontosan, szépen, ahogy csillag megy az égen.

   És a hálapénzzel is hagyjatok békén. El tudom dönteni magam is, kinek és mikor adjak, ha van miből. A magánrendelőket pedig ne háborgassátok, aki többet akar áldozni az egészségére, tegye azt. Jól emlékszem, mi történt, amikor a magánrendelőket államosították és minden orvos állami alkalmazott lett. Senki nem lett tőle boldogabb, Ratkó Anna kivételével. Szóval egyezzetek meg egymás között és hagyjatok engem békén a problémáitokkal. Olyan nagy kérés ez egy törvénytisztelő, adófizető állampolgártól?

Láng Róbert