Képzeletünk oktatása

A képzelet fontos dolog. Fontos volt akkor is, amikor őseink először próbálták meg elképzelni, és a barlang falára modellezni a vadászatot. S nem kevésbé fontos, amikor gondolatainkban a világ újabb dimenzióit sikerül megnyitni a mindennapok szürke egymásutánjaiban. Mert mi más motiválhatná azt, aki nem a gazdasági értéke, hanem a gondolatok újabb ösvényekre való terelése okán ül hosszabban egy festmény előtt. De hasonló állapot lehet az is, amikor egy olvasott szöveg egy-egy pontján hosszabban elidőzve csapong új utakon a gondolatunk.

A képzelet fontos dolog. Fontos volt akkor is, amikor őseink először próbálták meg elképzelni, és a barlang falára modellezni a vadászatot. S nem kevésbé fontos, amikor gondolatainkban a világ újabb dimenzióit sikerül megnyitni a mindennapok szürke egymásutánjaiban. Mert mi más motiválhatná azt, aki nem a gazdasági értéke, hanem a gondolatok újabb ösvényekre való terelése okán ül hosszabban egy festmény előtt. De hasonló állapot lehet az is, amikor egy olvasott szöveg egy-egy pontján hosszabban elidőzve csapong új utakon a gondolatunk.

A gyermekek képzeletét pallérozó mesék, a számukra emészthető képek jelentősége éppen abban lehet, hogy megtanuljon alkotó módon gondolkodni. Alkotó módon akár csak annyiban, hogy napi teendőit előre lemodellezze. De alkotó módon olyan módon is, hogy az új gondolatok, a sablonokból kitörő eszmék új alkotásokban nyilvánuljanak meg. Az, hogy ez fontos, aligha lenne vitatható. Az emberiség története megannyi újítás története. Így a technológiai fejlődés is az innováció jelentőségét mutatja, Ennek legjobb példája, hogy jelenleg nem szakócával vadásszuk le a mindennapit. Úgy általában. S most abba a vitába nem mennénk bele,hogy ez jó vagy nem jó a Föld élővilága számára, és mennyiben idegenedett el az emberi társadalom a biológikumtól.

Maradjunk a képzelet, mint alkotóerő mezsgyéjén. Különösen, mivel az intellektuális tehetség általában is összefüggésbe hozható a képzelettel, a képzelőerővel (http://endresy.blogspot.com/2011/11/kepzeletoktatas.html ). A tehetséggondozás tehát valami olyasminek a gondozását jelentené, melyet nagy valószínűséggel rosszul közelít meg az, aki azt csak a technikai, illetve lexikális tudás bővítésének szemüvegén keresztül látja. A jobb megközelítés alighanem a képzelőerő fejlesztése. Megtanítva azt, hogy a sablonok csak keretei lehetnek az előrelépésnek. De ne váljanak korlátaivá. A szakmai tudás tegye kikövezetté a biztos utat, de legyen készsége a gyermeknek arra, hogy új ösvényeket merjen nyitni az újabb gondolatok segítségével.

Mert milyen egyhangú is lenne a világ festészete, ha mindenki azonos stílusban festene azonos alakokat? Ahogy egyhangú lenne az emberiség zenei kincse, és irodalma is. Márpedig ez nincs így. S annak ellenére nincs így, hogy nem oktatáspolitikai irányelvek írták elő a tehetségek gondozását, és nem egy esetben a korábbi korok társadalma éppen úgy küzdött a sablonokért, mint a jelen oktatási rendszer. Akarva, vagy nem akarva. Akár a fiatal gyermek irányításán, akár az egyház, illetve a mindenkori kormányzat közvetlen beavatkozásán keresztül. Így aztán sok szempontból a tehetségek egyfajta szelekciós nyomás alatt fejlődtek. Megkísérelve a túlélést a kor nyomása közepette. De a történelmi példák azt is mutatják, hogy a képzelőerő előszeretettel bontja le a korlátokat.

Ha figyelembe vesszük azt, hogy akár társadalmi, akár természettudományos szempontból formabontó elképzelések hányszor jelentek meg irodalmi alkotások lapjain, akkor erre jó példát szolgáltathat a világirodalom. Legnyilvánvalóbb formájában a tudományos fantasztikus irodalom lapjain, de értelemszerűen nem csak ott. Elég, ha a fantasy műfaj írott szövegeit, és Boris Vallejo festményeit tekintjük példaként. Még akkor is, ha egymásra hatásuk sem vitatható. De aligha léphetett volna bármelyik a megvalósulás útjára, ha a képzelet meg nem teremti a kereteket, és ösvényeket ehhez. S bár e sorok írója nem tud közvetlen információkat az igazi új utakat lefedő szerzők viszonyáról az iskolákkal és tanárokkal, valószínűleg nem mindüké volt mindig felhőtlen.

Nem azért, mert a tehetség nem bírja a rendet, hanem mert a formabontó képzelet nem mindig talál megértésre. Márpedig a korlátok akár szándékolt lazítása, a képzelet egyfajta oktatása az, ami valós előrelépést jelenthet gondolatiságban. Erre a kötött tantervek, kötött sablonok aligha alkalmasak, és a tehetséggondozás folyamata összességében sokszor akár kontraproduktív is lehet, ha azt egyfajta újféle, immár a tehetséggondozást viselő címkével ellátott, sablonként akarnánk kezelni (http://endresy.blogspot.com/2011/11/kepzeletoktatas.html ). A jó megoldás alighanem inkább az, hogy lehetőséget teremtsen a tárgyszerű oktatás és a képzelet birodalma közötti átjárásra. Erre valószínűleg azok, az akár csak egyes iskolákban, vagy órarenden kívüli foglalkozások teremthetnek alkalmat, melyen lehetőség nyílik megélni a hétköznapiság mögötti mesevilágot.

Erre alighanem a felnőttek körében is megvan az igény. Különben üresek lennének a kiállítótermek, és éhen halnának számos kiadó szerzői. De különösen fontos lehet a gyermekkorban. Amikor egyébként is rugalmasabb a tudat, és sablonok iránti felülvizsgálati készség iránt is nagyobb a fogékonyság. Kevésbé lenne az alkotói folyamat rászorulva olyan beavatkozásokra, mint Raymond F. Jones: Zajszint című novellájában (Galaktika 17). Így végső soron pártolható lenne az is, ha nem csak kísérleti jelleggel lenne tanrendbe építve a mese vagy akár a sci-fi is. De az is nyilvánvaló, hogy ehhez erőteljesen át kellene értékelnünk azt, amit a kötött tanrendektől vár az iskolarendszer és az oktatáspolitikán keresztül a társadalom. Végső soron közelebb hozva az alternatív világot a hétköznapokhoz. A művészetet az iskolákhoz. Azonban talán megérné, mert azt az erőforrást tudnánk kihasználni, melyet nem egy esetben sokkal inkább korlátozni szeretnénk. A képzeletünket.

Simay Endre István