Kint vagyunk a vízből és majdnem teltház – Sziget szombat

 Deák Bill Gyula

Kissé félve indultunk neki a szombati napnak, tekintve hogy éjjel több, mint egy órán át ömlött az eső. A szervezők és technikai személyzet viszont ahogy be is jelentették, mindent megtettek azért, hogy kora délutánra, a programkezdetre eltűnjenek a minitavak. Ez sikerült is, alig volt nyoma a viharnak még a közlekedő útvonalakat is beleértve, le a kalappal! Különleges nap volt a szombati több szempontból is. Abban még semmi meglepő nincs, hogy a szombat a Sziget legerősebb napja mindig a látogatószám tekintetében. Éppen ezért a szervezők hosszú évek óta igyekeztek mindig valami mainstream fellépőt, fellépőket időzíteni erre a napra, egyre a legpopulárisabb vonalból. Ezen a szombaton ez nem  egészen így történt.

 Deák Bill Gyula

Kissé félve indultunk neki a szombati napnak, tekintve hogy éjjel több, mint egy órán át ömlött az eső. A szervezők és technikai személyzet viszont ahogy be is jelentették, mindent megtettek azért, hogy kora délutánra, a programkezdetre eltűnjenek a minitavak. Ez sikerült is, alig volt nyoma a viharnak még a közlekedő útvonalakat is beleértve, le a kalappal! Különleges nap volt a szombati több szempontból is. Abban még semmi meglepő nincs, hogy a szombat a Sziget legerősebb napja mindig a látogatószám tekintetében. Éppen ezért a szervezők hosszú évek óta igyekeztek mindig valami mainstream fellépőt, fellépőket időzíteni erre a napra, egyre a legpopulárisabb vonalból. Ezen a szombaton ez nem  egészen így történt.

Deák Bill Gyula

A Nagyszínpadon kivételesen nem öt, csak négy fellépő volt, nyitáskor pedig rögtön az egyik szponzor mobilcég által szervezett Flash-mob-szerűségre (olyan spontán nyíltszíni akció, ami előzetes szervezésen alapul és egy bizonyos téma köré szerveződik, pl: párnacsata az utca közepén, stb), ami néhány tánclépésen alapult.  A kissé döcögősre sikerült szervezés ellenére hatalmas tömeg vett részt rajta. Ami az ezt követő olasz progresszív rockegyüttes a Subsonica kezdetére el is tűnt. Alig maradt ott valaki. Nem is csoda, hiszen a távoli Világzenei helyszínen a Jaune Toujours nyitotta a napot Brüsszelből, akik a sanzonos, népzenés rockzenében utaznak, akárcsak a nagy elődök a Mano Negra vagy Les Négresses Vertes. Közvetlenül utánuk Ferenczi György és a Rackajam szórakoztatta közönséget, számtalan vendégelőadót hívva a színpadra és kalauzolva a rajongókat műfajokon keresztül.

Az MTV Headbangers Ball sátrában ekkorra már Deák Bill Gyula készülődött az együttesével, hogy az igazi magyar blues zene szerelmeseinek se maradjon hiányérzete.

Los De Abajo

Az utolsó előtti fellépő az amerikai Rupa & The April Fishes akik az indiai származású énekesnő jóvoltából a hindi nyelvet és zenét csempészik be a tradicionális világzene dallamaiba a sanzontól a latin-amerikai ritmusokig. Közben a Nagyszínpadon a Tankcsapda melegítette a közönséget az Iron Maiden „előzenekaraként". A XX. születésnapi koncertjükön is rengetegen voltak, de szombati közönség-létszám még azt is felülmúlta. A szokásos slágerekkel tüzdelt már-már megszokott Tankcsapda műsor senkinek sem okozhatott csalódást, mégha csak a főzenekarra  készült is jóelőre helyetfoglalni. Mivel az Iron Maiden fotózására nem mehetett be sem online média, se fotó- vagy hírügynökség kollégája,  – csak nyomtatott sajtó munkatársai közül 20 fő, akiket még a fesztivál kezdete előtt (!!!) kiválasztottak -,megengedtük magunknak azt a luxust, hogy elblicceljük az első két számot. Sose fogom megérteni ezeket az úgynevezett management döntéseket (értsd: ez a hivatalos szöveg, hogy a mindenkori fellépő management-je határoz így), mert ezzel nem a sajtóorgánumot hozzák hátrányos helyzetbe, hanem a saját rajongóikat és Önöket, olvasóinkat. Az is érthető ugyan, hogy az Iron Maiden-nek már évtizedek óta bizton nincs szüksége reklámra ahhoz, hogy fellépéseikre hatalmas tömeg gyűljön össze. Akkor sem barátságos dolog az ilyesmi.

Nina Hagen

 Ezalatt meglestük mit produkál a Los de Abajo mexikói ska-punk csapat (igen, már megint ska…).  Nevüket a mexikói forradalmi regény összefoglaló nevéből kölcsönözték és a zenekar maga is felvállaltan támogatja a zapatista felszabadító hadsereget. Igen kedélyes, nagylétszámú zenekar, a latin-amerikai népzene, a salsa, a rumba és természetesen a ska olyan keverékével ami mindenkit táncra perdít. Néhány pörgős szám után latinosabb számokra váltottak, amik már nem hatottak annyira az újdonság és különlegesség erejével, úgyhogy vissza is tértünk a heavy metal legnagyobb ikonjaihoz a Nagyszínpadhoz. Az első szembeötlő dolog, amit észrevettük, hogy tejóatyaúristen, mennyien vannak itt! Hol volt ez a rengeteg rocker húsz évvel ezelőtt, amikor lesajnált rétegzenének meg valami képtelenség sátánista veszélynek voltak titulálva? Végtére is mindegy is hol voltak, ezzel a szombattal a Sziget bebizonyította, hogy nem csak instant zenetelevíziós popsztárokkal lehet teltházat csinálni.

A színpad rendezői bal oldalán egészen előre préseltük magunkat, a keverőpulthoz való távolsághoz képest inkább a színpadhoz voltunk közelebb, mégis simán hallottuk egymás hangját. A zene tisztán szólt, de Bruce Dickinson énekes/frontember hangja néha furán eltávolodott. Először azt hittük mégiscsak fog rajtuk az idő sokat emlegetett vasfoga, de később rá kellett jönnünk, hogy csak a technika ördöge szúrta ki az Iron Maiden koncertjét egy kis játszadozásra. Nem mondom, van ízlése ennek az ördögnek, de választhatott volna más helyszínt is szombat estére magának. Hangerő problémák ide, kissé idejétmúlt elcsépelt színpadi-szörnyek oda, azt senki sem vitathatja, hogy ez a hat ember: Bruce Dickinson (ének), Dave Murray (gitár), Adrian Smith (gitár), Janick Gers (gitár), Steve Harris (basszusgitár), Nicko McBrain (dob), külön-külön is hatalmas tehetségek a saját hangszerük illetve az énekes az előadóművészet terén, de amit kisebb-nagyobb kitérőkkel 35 éve művelnek a heavy metal birodalmában, az páratlan. Egyébként a bosszantó hanghibákat az énekes profi módon hidalta át és mentette meg ezzel az egész koncert becsületét. Hihetetlenül jól és hatékonyan kommunikál a közönséggel, ami még műfajon belül is ritkaság. Amikor aztán a többtízezer ember egyszerre énekli az együttessel a Fear of Dark-ot, akkor végképp megfeledkezünk minden hibáról. A színpadkép az előtérben egy űrváros épületei, a háttérben pedig Budapest sci-fi-látképe volt sokáig, de még Eddie az emblematikus rémpofa és kabalafigura is kapott külön Szigetes külsőt, a feje tetején a Parlament rajzolódik ki, ezt alkotója Derek Riggs külön erre a turnéállomásra tervezte. A színpadon megjelenő formája már a jólismert, hagyományos Eddie volt. Elégedetten távoztunk a ráadás után, pontosan végigjátszották minden percét a számukra hagyott kivételesen kerek kétórás idősávnak.

A meglepetések sora még ezzel nem ért véget, az A38 sátrában igazi ritkaság várta azokat, akiknek volt még elég energiájuk és kiváncsiságuk valami különleges iránt. Nina Hagent láthattuk a színpadon, a német punk-nagyasszony hosszú karrierje során most először járt Magyarországon. Az előzetesekbe csupa '40-es éveket idéző német sanzon-szerűséget tettek, amitől az ember kezdte úgy gondolni, már nyoma sincsen az lendületnek a díva zenéjében. Mekkorát tévedtük! A zsúfolásig megtelt sátorban koncertjét  a Depeche Mode-tól átvett Personal Jesus című számnak feldogozásával kezdte. Zenéjének mindig részei voltak a feldolgozások, legtöbbször vagy német szöveggel adta elő őket vagy kissé átírta a szöveget. Most nem ez történt, de közönséget egyből levette a lábáról vele, amit a jól elhelyezett Riders on the Storm a Doors-tól tovább fokozott. Irgalmatlan energiával adta elő új és régebbi sajátos zenevilágát, miközben egy kortalan vamp-ot láttunk perpeetum mobile-ként táncolva, gesztikulálva és közelről grimaszolva is a színpadon. A hátrábbi sorokban állók csak a zenén ámulhattak, de akiknek volt szerencséjük közelebb férkőzni a színpadhoz, azok egy vérbeli előadóművész showját láthatták közben. Ami pedig az első ütemek alatt nyilvánvalóvá vált, hogy még mindig örömmel és lelkesen áll a színpadon és fontos, hogy valami különlegeset nyújtson a közönségnek. 1977-ben, az eredetileg kelet-Berlinből származó énekesnő Hamburgba disszidált, ahol akkori mentora úgy döntött habitusa alapján Londonba küldi a frissen kibontakozó punk mozgalmat „tanulmányozni". Mire egy év múlva visszatért, meg is alakította saját zenekarát. 1978 óta járja tehát a világot Nina Hagen és hirdeti a lázadást, a vegetarianizmust, az állat és növényvédelmet, az antifasizmust és az istenhitet a saját különleges módján és összetéveszthetetlen zenéjén keresztül. A szigeti fellépés egyébként egy világturné része, amit az Európában idén nyáron megjelentetett lemez apropóján szerveztek. A lemez az énekesnő tavalyi evangélikus megkeresztelkedése örömére született (Personal Jesus). Lemezeit és botrányait oldalakon keresztül lehetne sorolni, kezdve az osztrák tévében a '80-as évek legelején bemutatott önkielégítési felvilágosító műsorral, folytatva az Angela Merkellel folytatott ádáz vitával egy talk-showban, de meg kell említeni azt is, hogy a 2000-es Expo-nak az ő dalát választották hivatalos szignóul (Schön ist die Welt), szerepelt szinkronhangként rajzfilmhez, énekelt Rammstein számot az Apocalyptica-val (Seemann) és aktívan részt vett a művészvilág iraki háború ellenes megmozdulásaiban. Tipikus német punk-karrier mondhatnánk, de hozzátesszük, hogy mennyire jó volt itt látni és hallani végre élőben is Magyarországon, a Szigeten, szombaton.

Ezzel el is indultunk hazafele, az egyetlen nap, amikor nem a néptáncosok között zártuk a napot, bár a délutáni koncertszünetekben azért meglátogattuk a falut, ahol aznap Mohács és környéke szokásait, táncait mutatták be, természetesen szigorúan ragaszkodva az idei tematikához, az aratáshoz és az új kenyérhez. Nina Hagen koncertje azonban elég különleges volt ahoz, hogy a 23:00 óra után rendszeresített, kötetlen táncházat kihagyjuk. A Szigeten egyébként 72 ezer látogató volt ezen a napon és 75 ezer a felső határ. Majdnem teltház egy olyan napon, amikor Iron Maiden és Nina Hagen a főfellépők – van remény.

Verner Adrienn Ágnes – Szvitek Péter

Fotók: Szvitek Péter