Korniss Péter, a fotósKorniss Péter, a fotós

Egy sikeres, nagyszabású életmű folytatásában gyönyörködhetünk most a Várfok Galériában. Siessünk megnézni ezt a nem mindennapi tárlatot, mert csak 2012. február 25-ig látható! A kiállítás ezzel a mottóval kezdődik: „A fotográfia ajándéka, hogy megörökíthetjük a legtünékenyebbet is, az embert – abban a világban, amelyet maga teremtett és éltetett".

Korniss Péter, a fotósKorniss Péter, a fotós

Egy sikeres, nagyszabású életmű folytatásában gyönyörködhetünk most a Várfok Galériában. Siessünk megnézni ezt a nem mindennapi tárlatot, mert csak 2012. február 25-ig látható! A kiállítás ezzel a mottóval kezdődik: „A fotográfia ajándéka, hogy megörökíthetjük a legtünékenyebbet is, az embert – abban a világban, amelyet maga teremtett és éltetett".

 

A tárlatvezetésen Korniss Péter elmondta, hogy mint kezdő fotós ismerkedett meg Novák Ferenc („Tata") néprajzos koreográfussal, aki ragaszkodott hozzá, hogy vele dolgozzon. Tata 1967-ben elvitte Erdélybe, Szék faluba, ahol a táncházat fényképezhette. Később itthon megkérdezték, miféle jelmezekbe öltöztetett ennyi embert. Ezek voltak az első igazi táncházak és erről a tradícióról az első képi ábrázolások. Korniss megbarátkozott a falusiakkal, s visszajárt hozzájuk.

 

Egyszer keresztapának is felkérték. Addigra rengeteg fotót készített a családról, akár kitapétázhatták volna velük a házat. De a koma azt kérte, hogy egy „rendes fényképet" készítsen a családról. Szépen felöltözve, merev pózban beállt a család minden tagja a tisztaszobában. Ők ehhez szoktak, mert ez volt a hagyomány, és a képet később büszkén mutogathatták. Attól kezdve Korniss követte a hagyományt. Számtalan hasonló fekete-fehér családi fényképet készített, amíg maga is rájött a dolog ízére, az elfeledett szokás felélesztésére, amit máskor is remekül alkalmazott.

 

Egy másik történetet is elmesélt: görkorcsolyázó kislányokat látott egy apró moldvai faluban. Kérdezte az egyik tízéves forma kislányt, hogy lefényképezheti-e. A kislány előkapta flitteres farmerje zsebéből a mobilját, és a mezőn kapáló édesanyjától megkérdezte, hazaviheti-e a riportert. A kislány menten elindult Kornissal, beült a tisztaszobába úgy görkorcsolyástul, farmerestül, ahogy volt. Mögötte hímzett szentképek a falon, a padon színes szőttesek, előtte modern, gépi szőnyeg. Így ült modellt, merev tartásban, megilletődötten, mosoly nélkül. A kép egy egész világról beszél számunkra. A fotós megtudta, hogy a moldvai kislány papája vendégmunkás Dzsermániában (Németországban), onnan származnak a dolgai.

 

Aztán látunk itt mezőn dolgozókat, kenyérrel hazafelé sietőket, szőttesbe szorosan bebugyolált bubákat (csecsemőket úgy, ahogy az amerikai indiánoknál szokás), krumplit szedő öregasszonyt, asszonymenetet a misére, falusi iskolást népviseletben, vendégmunkást szegényes környezetben, de a falon külföldi reklámmal és kólával a bögre mellett. Egy letűnő paraszti- és munkásvilág emlékeit. Természetesen a művészi látásmód iskolapéldájával találkozunk.

 

A Várfok Galéria kiállításán egy másik képcsoport a betlehemezés szokásairól „szól". Itt a statikus beállítást Korniss már tudatosan alkalmazta. Rikító színű betlehemeket állítanak fel a tengernyi pusztában subába öltözött pásztorok. Templom-makettet vivő „angyalok" pózolnak a barna műtermi háttér előtt. Betlehemezők mosolyognak a fejükre erősített glóriával, vagy maszkos betlehemezők kísérnek egy angyalnak öltözött kislányt. Ugyanezt örökíti meg a debreceni MOMA modern udvarán gyerekszereplőkkel. Legérdekesebb a plázában elkapott betlehemes asszonyok sora.

 

Korniss szeme éppolyan érzékeny, mint a lencséje akár a színes, akár a fekete-fehér fényképeken. A galériában most megvásárolhatók a különleges vintage-ok (az eredeti negatívról készült első nagyítások). A művész szerényen és őszintén beszél a képekkel kapcsolatos élményeiről. A közönség soraiban sok táncos volt jelen, akiket hajdan lelkesen fotózott. Eljöttek erdélyi, moldvai és szlovákiai tanítók. Ők is tudják, hogy Korniss, a művész az értéket felismerő ember. Minden műve emlékezetes marad számunkra, akik végignéztük a képeit. Ez a kiállítást, mint a korábbiakat és a külföldieket is az ismert művészettörténész, Jerger Krisztina rendezte.

 

18 megjelent albuma után a legújabb 2011 végén jelent meg Závada Pál szövegével: „Egy sor cigány, huszonnégy mai magyar" címmel. Szintén különleges teljesítmény. Híressé vált cigányokról „beszél" a könyv, akiket nemcsak most fényképezett, hanem elkérte gyerekkoruk és családjuk fotóit is, hogy a környezetet aprólékosan bemutassa. Mi pedig tudjuk, honnan hová jutottak el.

 

Korniss Péter főbb életrajzi adatai: 1937-ben született Kolozsváron. Szüleivel 1949-ben Budapestre költözött, és itt érettségizett, majd felvették az ELTE Állam- és Jogtudományi Karára, de 1956-ban, mivel a forradalmi bizottság tagja volt, kizárták az egyetemről. Utána csak segédmunkásként tudott elhelyezkedni. 1958-tól a Budapesti Fényképész Szövetkezetbe vetette a jó sors, eleinte segédmunkásnak. 1959-ben tett fényképész szakvizsgát. 1961-től 1991-ig dolgozott a Nők Lapja szerkesztőségében, utána a Színház című lapnál. 1999-től szabadfoglalkozású fényképészként több szakmai szervezetben működik. A világ leghíresebb folyóirataiban jelennek meg a fotói. Rengeteg kitüntetése közül a legjelentősebb: a Kossuth-díj (1999) és Pulitzer-emlékdíj (2004).

Sok sikert kívánunk a 75 éves, de még a most fiatal és friss alkotónak, a fotográfusnak!

 

DOBI ILDIKÓ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük