2024.április.20. szombat.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Kowalsky meg a Vega

3 perc olvasás

vega.jpgÚj klip + 15 éves jubileumi nagykoncert az Arénában. A Kowalsky meg a Vega egész évben koncertezik és mindig valami újra készül. A 2018-ban betöltendő 15 éves jubileumukra számos meglepetéssel készültek és készülnek. 2017 októberében jelent meg a „kilenc” cím dupla albumuk, amelyen 10 vadonatúj és további 24 korábban megjelent válogatás dal hallható.

 

A lemez a megjelenés napján platina, majd mindössze 21 nap alatt tripla platina minősítést ért el.  Az albumról a „Tizenötmillióból egy” című dalhoz elkészítették legújabb (leglátványosabb, legmeghatóbb) videoklipjüket, amelyet 2017. november 21-én az eredeti forgatási helyszínen, Táborfalván mutattak be. A klip rendezője Galler András „Indián”, a szereplők Rádler Judit és Száraz Dénes színművészek, valamint Varga Luca gyerekszínész.

 

A klippremierrel egybekötött sajtótájékoztatón a Táborfalva – Gyakorló lőtéren jelen volt Dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, a Kowalsky meg a Vega zenekar tagjai, Indián a klip rendezője, Rádler Judit és Száraz Dénes színművészek, valamint Varga Luca a klip főszereplői. Az esemény moderátora Bűdi Szilárd zenész, rádiós műsorvezető volt. Az egyszeri és megismételhetetlen eseményen megelevenedtek a klip egyes jelenetei, valamint bemutatót tartott a Különleges Dandár is.

 

„Hálásak vagyunk azért a támogatásért, amit a klip elkészítéséhez kaptunk a Magyar Honvédségtől és a Honvédelmi Minisztériumtól. Nélkülük ez nem jött volna létre, hiszen ilyen apparátus, ilyen eszközök csak a honvédség tulajdonában vannak. A filmben való közreműködésen túl köszönetet szeretnénk mondani azért, hogy kipróbálhattuk egy hétig az alapkiképzés küzdelmes folyamatát, s így testközelből is megtapasztalhattuk a katonai életet. Egy olyan különleges klip született, amely minden korban megállja a helyét.” – mondta a zenekar frontembere Kowalsky.

 

A klip rendezője Galler András „Indián” hozzá tette: „Ritkán adatik meg, hogy manapság ilyen volumenű videoklip készülhessen itthon. Külön öröm volt számomra, hogy a zenekar is ennyire kiveszi a részét a munkafolyamatokból, a forgatókönyv írásától a klip előkészületein keresztül az utómunkákig. Az, hogy ők maguk is átélték a hitelesség kedvéért – akárcsak egy hét erejéig – a katonaélettel járó nehézségeket, külön elismerést érdemel. Profi munka volt, tökéletes együttműködés két olyan csapat – zenekar és katonaság – között, akik az életben így nem találkoznak.”

 

A zenekar másfél évtizedet ünneplő eseményeinek csúcspontja lesz a 2018. február 17-én megrendezésre kerülő Papp László Budapest Sportaréna-béli koncert. Ezúttal nem csak öten állnak majd színpadra, hiszen mind a helyszín, mind maga az esemény is megkívánja a bővített előadói gárdát. A mondanivaló erejében hívő csapat a technikai körítést sem hagyja figyelmen kívül: a tőlük megszokott led falakat és vizuális effekteket is felsorakoztatják egy monumentálisabb, megújult köntösben tálalva. S, hogy minden professzionálisan működjön majd a nagy napon, egy vidéki aréna színpadát rendezik be próbahelyszín gyanánt, ahol a koncertet lemodellezve készülnek a jubileumra. A Kowalsky meg a Vega a 15 évüket összefoglaló eseménnyel egy igazán különleges, spirituális utazást ígér közönsége számára.

 

http://www.kowa.hu

https://hu-hu.facebook.com/kowalskymegavega

https://www.youtube.com/watch?v=iAp0frBykkA

www.broadway.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.