Kultúra-finanszírozás lottóbevételből

A költségvetési megszorítások a kultúra támogatását is érintik, így egyre nagyobb szerep hárul az üzleti szférára. A hazai rendszerben a normativitást egyelőre a filmtörvény és a 2010-től életbelépő előadó művészeti törvény próbálja megteremteni.

A költségvetési megszorítások a kultúra támogatását is érintik, így egyre nagyobb szerep hárul az üzleti szférára. A hazai rendszerben a normativitást egyelőre a filmtörvény és a 2010-től életbelépő előadó művészeti törvény próbálja megteremteni.

A nyugat-európai országokban a teljes kultúra támogatásra fordított összeg  1-10 százalékát adja az üzleti szektor. Közép-kelet Európa országaiban nincs pontos adat, de szakértői becslés szerint a magántámogatások a kultúra állami- és önkormányzati költségvetésének 4 százalékára tehetők.

Elsősorban a menedzsment személyes preferenciája alapján dől el, hogy a vállalatok kit, mikor, és mennyivel támogatnak, csak ez után következik az üzleti érdek, majd az adókedvezmény.

„A magánszféra támogatási kedve akkor jelentős, ha az állam is aktív, és növekvő összeggel résztvevője a kultúra támogatásának. Emellett fontos ösztönző az adókedvezmény is." – hangsúlyozta Keller András, a Magyar Telekom Szimfonikus zenekar zeneigazgatója.

Jó példa Olaszország, ahol egy komplex program keretében, a 90' évek közepén bevonták a kultúra finanszírozásába a lottóból származó adóbevételt. A „kultúra" értékké vált a politika és a szélesebb közvélemény szemében is. A program eredményeképpen 1996 és 2001 között mintegy 1 milliárd euróval nőtt a kultúrára fordított közpénz összege, és ezzel párhuzamosan élénkült a kultúra magántámogatása és a kultúra fogyasztása is. Jól mutatja ezt, hogy amikor a 90-es évek elején csökkent az állami hozzájárulás, akkor a magánszférától érkező támogatás és a fogyasztás is alábbhagyott. Az elmúlt 10-15-évben számos nyugat-európai országban vonták be a lottó adóbevételeit a kultúra finanszírozásában, így Nagy-Britanniában is, Finnországban pedig már a múltszázad elejétől így működik a rendszer.

A kultúra és a művészeti tevékenység állami finanszírozása Magyarországon is átalakuláson megy át: nálunk is bevezették, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) forrását 2010. január 1-től az ötös lottó játékadójának 90 százaléka képezi majd, kiváltva ezzel a kulturális járulékot. Az NKA-ból, mint független alapból kulturális projekteket támogatnak a művészeti ágtól függetlenül.

Olaszországban emellett az állami bankok értékesítéséből származó bevételeket is átcsatornázták a kultúra finanszírozásába és egyes esetekben saját erő bevonását is kötelezővé tették, úgy, hogy olyan magán támogatások részvételét kérték, amelyek eddig még nem költöttek kulturális támogatásra. Emellett az Európai Unió szerveit is meggyőzték arról, hogy felhasználhassák erre a célra a regionális fejlesztési pénzeket.

„Magyarországon a központi költségvetésből és az önkormányzatoktól kapott pénzből, a szponzorációból vagy támogatásból és a sajátbevételből élnek a kulturális intézmények. Az új előadó-művészeti törvény elsősorban az előadó-művészeti intézményeket finanszírozza, és olyan pályázati feltételeket határoz meg, amelyek szorosan kapcsolódnak az új produkciók, előadások számához is, ami elmozdulást jelent a projekt finanszírozás felé." – tette hozzá Keller András.

A magántőke részvételére a kultúra támogatásában nincsenek kizárólagos sémák, ennek számos formája alakult ki. Itt működhet, az úgynevezett private-public partnership (ppp) egy formája is. Hiszen valódi privatizáció a kultúrában ritkán történik, a ppp azt jelenti a legtöbb esetben, hogy alapítványok, jogi értelemben vett non-profit szervezetek kezébe adják az intézmények vezetését. Az intézmények továbbra is jelentős támogatást kapnak az állami, régiós vagy önkormányzati forrásokból, csak jogi és irányítási értelemben szakadnak le az állami „köldökzsinórról".

Létezik az úgynevezett matching fund támogatási forma, amelynek lényege, hogy valamilyen állami forrásból 1:1 arányban megduplázzák a szponzor által felajánlott pénzt, aki aztán a kétszeres összegnek megfelelő ellenszolgáltatást kérhet cserébe. Ez kifejezetten win-win konstrukció, ugyanaz a kulturális esemény kevesebbe kerül az államnak is, a szponzornak is, viszont a megvalósító kulturális szervezet kétszeres összeghez jut.