Ritkán látni ilyen sok érdeklődőt a Magyar Építőművészek Székházában. A nagyterem teljesen megtelt, csak középen maradt egy kis hely Barabás Lőrinc, trombita- és zongoraművész számára, a „Kettőslátás” című kiállítás megnyitásakor. Csongrádi János és Erhardt László közös kiállítása november 27-ig látogatható Budapesten, a nyolcadik kerületi Ötpacsirta utca 2-ben. Már a fényképezés feltalálása előtt ismerték a jelenséget, hogy a két szemünkkel különbözőképpen látunk. Albert Dürer is rajzolt olyan képet, ami a...
Kultúra
Ez a kopott ház Budapesten, a XIII. kerületben, a Hun utca és Lehel utca sarkán áll. Bármelyik irányból is jönnénk, elmegyünk mellette, nincs miért felfigyelni rá. Most néhány napig ez másként lesz! A Hun utcai oldalon, a ház falán emléktábla van – egy ideig még friss koszorúk díszítik. Illyés Gyula születésének százhuszadik évfordulóján helyezték el őket, a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja ebben a házban élt és...
Ha fogadni lehetne arra, hogy melyik szó marad meg biztosan a nézők emlékezetében, erre az „állatátlakoltatásra” valószínűleg sokan fogadnának. Pedig bőven akad még versenytársa a Pesti Magyar Színház, Madagaszkár című zenés kalandtúrájának mindkét felvonásában. A főleg gyerekeknek szóló – de felnőttek számára sem tanulságmentes – darab megtekintését már hatéves kortól ajánlják! Színházi előadásról szóló ismertetést általában nem szoktak a fordító, szövegíró teljesítményének dicséretével kezdeni. Hogy itt most mégis így...
A World of WearableArt (WOW) idehaza talán csak a szakemberek szűk körében ismert esemény. Pedig már nem új, több mint harminc éve öleli át a művészet a design és a divat világát és egyesíti őket egy színházi előadásban. Egyedülálló kombinációja a világ vezető, hordható művészeti versenyének és az új-zélandi Wellingtonban megrendezett látványos színpadi shownak. A WOW a világ minden tájáról vonzza az élvonalbeli tehetségeket, a ruhatervezőktől a show táncosokon...
Domenikosz Theotokopulosz 1541-ben született Kréta szigetén. A világ ma úgy ismeri a nevét: El Greco, A Görög. Ő lett az európai képzőművészet történetének egyik legkiemelkedőbb mestere. A magyar közönség korábban még soha nem láthatott az ő életművét ennyire átfogóan bemutató kiállítást. A budapesti Szépművészeti Múzeumban 2023 február 19-ig látogatható tárlaton megismerhetjük a festő teljes formai komplexitását és nagy ívű stílusfejlődését. Az összesen mintegy hetven művet felsorakoztató kiállításon több mint...
„Elkaplak!” címmel jótékonysági előadást rendez a Fővárosi Nagycirkusz november 6-án 11:00 órakor. A gondolat nem új. Ezt a programot több évvel ezelőtt, 2014-ben indította el a Fővárosi Nagycirkusz, valamint az Artistaművészek és Cirkuszi Dolgozók Szakszervezete a nyugdíjas artistaművészek megsegítésére. „Jövőt építeni a múlt tisztelete és folyamatos ápolása nélkül nem lehetséges.” E mottó jegyében szervezik immár nyolc éve rendszeresen a támogatásra létrehozott cirkuszi gálát. A korábbi évek hagyományait követve az...
Vegyipari Technikum, kertépítő mérnök, fotóművész. Ezek egy életpálya legfontosabb állomásai és ez a három sarokpont – így együtt – önmagában is elég, hogy felkeltse érdeklődésünket. De ha vesszük a fáradságot, hogy jobban is megnézzük, ki ez az ember, még találkozhatunk néhány meglepő dologgal vele kapcsolatban. Munkásságának egy részéből most kiállítás nyílt Budapesten a Műcsarnokban, mely november 27-ig lesz látogatható. A szarvasi arborétumban töltött gyerekkor és a botanikus apa hatása...
A Nagyváradon 1922-ben született Wagner Nándor szobrász, Budapesten, majd Svédországban, végül 1969-től Japán élő, elismert művész lett. A Műcsarnokban most megnyílt és 2023. február 5-ig látogatható kiállítás, életművének egy rendkívül jellegzetes és nagy jelentőségű részéből mutatja be a legfontosabb alkotásokat. A múzeumban most látható tárgyak némelyike nem az eredeti szobor. Amint azt Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója a megnyitó alkalmával elmondta, A Japánban működő Academia Humana Alapítvány támogatása...
Kitűnő rendezés, nagyszerű, fiatal színészek és hozzá zene, zene, zene… szinte percnyi szünet nélkül. Jól ismert, meg talán már el is feledett dallamok, örökéletű slágerek; mindez egyetlen előadásban. Fenyő Miklós legendás musicaljét felújítja és ismét műsorára tűzi a József Attila Színház. Könnyű megjósolni, hogy bizonyára hatalmas siker lesz, a nagypapák az unokákkal ülnek majd együtt a nézőtéren. Az évad első bemutatóját, a Tasnádi István, Fenyő Miklós slágereire írt Made...
Jótékonysági árverést tartanak Budapesten, október 5-én a Nagyházi Galériában. Az esemény több szempontból is különleges, jelentősége lényegesen túlmutat azon, amit – általában – egy képzőművészeti aukcióról gondolni szoktunk. Az árverésen befolyt pénzt ugyanis a Regőczi Alapítvány kapja majd meg és használja fel a „Covid-árvák” javára, de ezzel még koránt sem mondtuk el mindent. Az alapítvány névadója, Regőczi István (1915-2013) katolikus pap, egyházi író, életét – melyről regényt lehetne írni...
Huszonöt, meghökkentő méretű alkotásból nyílt kiállítás Budapesten, a Nemzeti Múzeum kertjében. A rendezők jelmondatul egy Kodály idézetet választottak: ”Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra, meg újra nem szerzi meg magának.” A kétszeres ember nagyságú ruhaszobrokon karakteresen jelennek meg a népművészet különféle motívumai mellett olyan díszítő elemek, mint a tulipán, a madár, a szegfű vagy a rózsa. Mindegyik a mai kor anyagainak felhasználásával, az időjárással dacoló kivitelben...