Lakásügyek

Az 1990-es rendszerváltás sok mindent megváltoztatott. Egyet biztosan nem, a lakásbérlők jogi helyzetét. És azt sem, hogy lakáshoz nagyon nehéz és keserves hozzájutni. Mi kellett a lakásbérleti jog ingyen (másképp nem is lehetett) megszerzéséhez a Kádár-rendszerben, amikor a városlakok 90 százaléka bérlő volt? Ha valaki fizikai dolgozó és sokszoros „élmunkás" volt. Ha valakit államtitkár nagybácsija protezsált. bár gyakran ez is kevésnek bizonyult. Ha egyenesági családtagként örökölte a lakásbérletet. Ha valaki fontos beosztásban dolgozott egy főhivatalnál, minisztériumban, pártbizottságon.

Az 1990-es rendszerváltás sok mindent megváltoztatott. Egyet biztosan nem, a lakásbérlők jogi helyzetét. És azt sem, hogy lakáshoz nagyon nehéz és keserves hozzájutni. Mi kellett a lakásbérleti jog ingyen (másképp nem is lehetett) megszerzéséhez a Kádár-rendszerben, amikor a városlakok 90 százaléka bérlő volt? Ha valaki fizikai dolgozó és sokszoros „élmunkás" volt. Ha valakit államtitkár nagybácsija protezsált. bár gyakran ez is kevésnek bizonyult. Ha egyenesági családtagként örökölte a lakásbérletet. Ha valaki fontos beosztásban dolgozott egy főhivatalnál, minisztériumban, pártbizottságon.

   De még az említett esetekben is várni kellett jó pár évet az áhított beköltözésig, a bérleti szerződés megkötéséig. Volt olyan nagycsaládos lakásigénylő, akinek törvényileg garantált joga lett volna bérlakásra, mégis  5-10 évig kellett várnia az áhított kiutalásra. Amely legtöbbször panelt jelentett, de mégis csak saját összkomfortos otthont.

   Magyarország egyik legkiválóbb közgazdásza, Kopátsy Sándor néhány évtizeddel ezelőtt elképesztő javaslattal állt elő a lakáshiány megoldásának elősegítésére. (Régi tévénézők még emlékezhetnek rá, ő volt Doktor Agy, aki rendkívül érdekes televíziós sorozatot írt, szakmán kívüliek bevezetésére a közgazdaságtanba.) Kopátsy ötletének lényege a lakásbérleti jog eladhatósága volt. Gondos kutató munkával felmérte, hogy mintegy 250.000 lakás szabadulna fel egycsapásra, ha el lehetne adni a bérleti jogot. Jól járna az eladó, összeköltözhetne a nagy bérlakásban élő szüleivel, építésbe fogna, a kiszemelt ara lakásába menne. És jól járna a vevő is, aki egy új építésű lakás töredékéért saját otthonhoz jutna.

   Képzeljük el azt a helyzetet, hogy az özvegy édesanya háromszobás bérlakásban lakik egyedül, gyermekének egy szoba hallos bérlakása van. De nem adja fel, mert tudja, hogy a lakásbérlet érték, komoly érték. Az édesanya sem tud mit kezdeni a nagy lakással. (Bonyolult, többszöri lakáscserével, bevonva egy öröklakást is, ki lehetett játszani a jogszabályokat, de ezzel kevesen éltek. Nagy volt a kockázat, hogy az engedélyezési eljárások során az önkormányzat ráteszi a kezét az egyik csere bérlakásra.)

   A „bérlakás koncepciónak" elkeresztelt javaslat nem jutott a el kormányig. A Népjóléti Minisztérium (hipokrita lehetett, aki kitalálta ezt a nevet) alsóbb szintjein elakadt. Fő ellenérv volt, hogy akkor sokan eladnák a lakásukat, a pénzt pedig kocsmára költenék, majd feliratkoznának a lakásért várók listájára.

   Mára megfordult a helyzet, a rendszerváltás első öt évében a bérlakás tulajdonosok igen kedvező feltételek (alacsony kamatozású hitel, 80 százalékig terjedő engedmény a lakás értékéből, kárpótlási jegy felhasználás)  mellett megvehették, meg is vették lakásukat. Az arány 90 százalék öröklakás, 10 százalék bérlakás lett. De ez is több tízezer bérlakást jelent. Át kellene gondolni újra Kopátsy Sándor koncepcióját?

Láng Róbert