2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Legalább évente egyszer nézzük át lakásbiztosításunkat!

2 perc olvasás

107l.jpgAz építőipari munkaerőhiány és az építőanyagok drágulása miatt nem árt, ha átgondoljuk, hogy lakásunk és értékeink biztosítottsága megfelel-e elvárásainknak – hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

 

Az elmúlt években mind a fővárosban, mind pedig vidéken nagymértékben emelkedtek az ingatlanok árai, egyes területeken közel duplájára nőttek. Ez az emelkedés részben a lakáspiac fellendüléséből, és ezzel összefüggésben a forgalmi érték emelkedéséből adódott. A lakásbiztosítások biztosítási összegei és díjai azonban messze nem követik ezt az ütemet. Ennek a fő oka az erős verseny mellett (a piacon 14 biztosító több mint nyolcvan terméke van jelen, közülük mintegy negyven különböző típusú szerződés ma is elérhető) az, hogy a biztosítási összegeket az épületek újjáépítési költsége, nem pedig a forgalmi értéke szerint határozzák meg.

 

Ám az is igaz, hogy az ingatlanpiaci boom-mal párhuzamosan a szakemberhiány, az építőipari alapanyagok drágulása és a munkadíjak emelkedése az újjáépítési költségeket is megnövelte. Ezért legalább a szerződésünk évfordulója előtt – amire a biztosítónktól kapott indexértesítő levél emlékeztet – érdemes végiggondolni, hogy a választott épületbiztosítási összeg adott esetben fedezné-e a tényleges kárunkat.

 

Célszerű szem előtt tartani, hogy a biztosítók által a kötéskor javasolt épület-négyzetméter ár az adott épület típusa, kora vagy egyéb paraméterek alapján meghatározott átlagos érték csupán. A szerződés megkötésekor a szerződő módosíthat a javasolt összegen, hiszen a biztosított épület konkrét kivitelezési színvonalát leginkább ő ismeri. Az épületbiztosítás kötésekor nem szabad megfeledkezni a melléképületekről sem, melyeket jellemzően külön fel kell tüntetni a szerződésben. A biztosítási összeg meghatározásakor arra is figyelemmel kell lenni, hogy ez ne csak az épület(ek), hanem az ingatlanon található építmények (például a kerítés, kerti járda, kút) értékét is fedezze.

 

 

De persze csak annak érdemes minderre időt szánni, aki már rendelkezik lakásbiztosítással. A kb. 4,4 millió magyarországi lakóingatlanból több mint egymilliónak a tulajdonosa egyelőre még nem jutott el idáig.  

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.