Magyar Birthright Program. ReConnect Hungary – Discover your Heritage – Find your Role.
4 perc olvasás
A Balassi Intézet a külhoni, elsősorban észak-amerikai magyarság fiatal felnőtt tagjai számára új képzési programot kíván beindítani Magyarországon.
A Balassi Intézet a külhoni, elsősorban észak-amerikai magyarság fiatal felnőtt tagjai számára új képzési programot kíván beindítani Magyarországon.
Az Intézet a megvalósítás első fázisában észak-amerikai partnerével, a Washington D.C.-ben bejegyzett Kossuth Alapítvánnyal közösen indítja el a programot, melynek fővédnöke: George Pataki New York állam volt kormányzója és lánya, Allison Pataki Levy.
A Magyar Birthright Program alapja az a nyugati magyar fiatal generáció körében tapasztalható igény, hogy felmenőik származási országával kapcsolatba lépve családjuk múltját, illetve saját identitásukat jobban megértsék. Fontos kérdés, miként lehet ezeket a fiatalokat abban is bátorítani, hogy a családi és kulturális gyökerek megismerése mellett az ország jövőjének felelős alakítói is legyenek. A program ezen szempontok mentén állt össze. A program létrehozásánál kiemelt viszonyítási pontot jelentett a külföldi, hasonló jellegű programok példája.
Első lépésként 2012. augusztus 11 és 25 között 12 fő, 18-32 év közötti fiatal érkezik Magyarországra. A résztvevők, egy felnőtt kísérővel érkeznek az USA több államából (New York, New Jersey, Pennsylvania, California) és Kanadából.
Előzetes programtervezet:
2012. Augusztus 12. Vasárnap
– Érkezés napközben New Yorkból
Augusztus 13. Hétfő
– Programnyitó rendezvény Dr. Hatos Pállal, a Balassi Intézet igazgatójával, társszervezőnkkel
– Budapest központjának történelmi és kulturális látnivalóinak megismerése izgalmas kincskeresés formájában
– Látogatás a Budai Várba (Halászbástya, Mátyás-templom, Budavári Palota stb.) és a
Sziklakórházba
Augusztus 14. Kedd
– Előadás: Antall György (jogász, Antall József egykori miniszterelnök fia) Előadás: Bónusz Brigád
Augusztus 15. Szerda
– Üzleti reggeli: European Entepreneur Fundation: találkozó és fogadás: Hild Imre és Szőke Márton,
– Yahoo Analytics, és Somai Ádám: Prezi.com – paprikapolitik.com
– Amerikai Kereskedelmi Kamara: István Havas, elnök (Ernst & Young)
– Ebéd; találkozó Cathrine Dickensszel
– Látogatás Bojár Gábornál, az Aquincumi Technológiai Intézet alapítójánál
– Látogatás az Omorovicza Kozmetikai Cégnél
– Instant Romkocsma / Akvárium
Augusztus 16. Csütörtök
– Kirándulás Egerbe, az Egri Vár meglátogatása (vár, kazamaták stb.)
– Minaret, Bazilika, Minorita templom stb. megtekintése
– Indulás a Szépasszony-völgybe, Hagymási József pincéjébe
– Vacsora, borkóstoló és találkozás Hagymási Józseffel
Augusztus 17. Péntek
– Kirándulás Tokajra, találkozó a Sauska Pincészet vezető borászával; borkóstoló és ebéd
– Séta Tokaj városában; indulás a Tisza-tóhoz
– Strandolás a Tisza-tónál
Augusztus 18. Szombat
– Látogatás az Ökocentrumba
– Látogatás a zsámboki Biofarmra
Augusztus 19. Vasárnap
– Látogatás a szentendrei Skanzen Szabadtéri Néprajzi Múzeumba
– Látogatás a Kovács Margit Múzeumba, népi kézműves foglalkozás (tojásfestés, szövés, hímzés, fafaragás stb.)
– Műsor: Angyalföld Vadrózsa Táncegyüttes; majd táncszínház
Augusztus 20. Hétfő
– Látogatás a Parlamentben, és találkozás Potápi Árpád Jánossal, a Nemzeti Összetartozás
Bizottsag elnökével, valamint Balla Mihállyal, a Külügyi Bizottság elnökével. Részvétel az
Államalapítás nemzeti ünnepén (Augusztus 20. Szt. István napja) – Orbán Viktor, Németh Zsolt, Révész Máriusz
– Látogatás a Mesterségek Vásárára a Budai Várban
– Augusztus 20-i tűzijáték megtekintése
Augusztus 21. Kedd
– Káva Kulturális Műhely
– Kesztyűgyár Közösségi Ház
– Látogatás a Holokauszt Emlékközpontban
– Látogatás a Központi Vásárcsarnokban (és esetlegesen főzőtanfolyam)
Augusztus 22. Szerda
– Látogatás a Terror Háza Múzeumban
– Látogatás a Széchenyi Gyógyfürdőbe
Augusztus 23. Csütörtök
– Kirándulás Komáromba
– Ebéd Dunaszerdahelyen
– Találkozók Dunaszerdahelyen: Hodossy Gyula íróval, a Lilium Aurum Kiadó igazgatójával,
– Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség;
Augusztus 24. Péntek
– Látogatás a Design Centerbe – "Gombold újra! Divat a magyar" program
– Budapest éjszaka – kajaktúra SZABADON VÁLASZTHATÓ
– Budapest éjszaka – hajóval (Duna Corso) SZABADON VÁLASZTHATÓ
Augusztus 25. Szombat
– Látogatás a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben: vezetett túra a Kossuth- és Deák-mauzóleumokhoz
– Búcsúvacsora, lehetőség szerint valamelyik közéleti személyiség társaságában
http://www.reconnecthungary.org/
http://www.facebook.com/ReConnectHungaryű
Lantai József