2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Marilyn Monroe, Csehov és ’56-os dráma a belváros szívében

3 perc olvasás

tesla-.jpgMegkezdte első évadát a Tesla Teátrum. A Monroe-gyilkossággal, ’56-os szerelemmel és két mulatságos egyfelvonásos Csehov darabbal indítja első évadát a Tesla Teátrum. Az új színház előadásaiban többek között Beleznay Endre, Zöld Csaba, Tímár Éva, Szalay Kriszta és Cserna Antal is feltűnik Vas-Zoltán Iván rendezéseiben.

 

A Kazinczy utcai színház idén ősszel kezdi meg repertoárszerű működését az egykori transzformátorház épületének legfelső szintjén, sajátos, szobaszínházi formában. Áprilisban új színház nyílt a főváros szívében, a Kazinczy utcában Tesla Teátrum néven. A színház vezetője Vas-Zoltán Iván, az előadásokban ismert vendégszínészek és a Rátkai Márton Színházi Műhely társulata játszik. Ősbemutatókat és különleges produkciókat terveznek, ezt az irányt az első évad is tükrözi: a Tesla Teátrum darabjait csak ebben a színházban lehet majd látni.

 

Az Appassionata című darab bemutatója áprilisban volt a Tesla Teátrumban, októberben pedig két alkalommal, 6-án és 15-én láthatja majd a közönség. Háy Gyula szerelmi drámája közvetlenül az ’56-os események után játszódik. Az előadás különlegessége, hogy a darabot a rendszerváltás idején Háy Gyula özvegye személyesen juttatta el a rendezőhöz, amelyet az ’56-os emlékévnek köszönhetően vihetett színpadra a társulat.

Háy Gyula: Appassionata 

Az évek óta Nyugaton élő, világhírű zongoraművésznő, Vári Brigitta 1957 márciusában váratlanul hazaérkezik. Forradalmár-költő férjét, a Kádár-kormány börtönében ülő Botta Viktort akarja kiszabadítani. A nemzetközileg elszigetelődött új hatalom ajánlatot tesz: ha a zongorista hajlandó Budapesten koncertezni, a költő pedig elnémul, szabadon távozhatnak az országból. Vajon az újonnan fellángolt szerelem legyőzheti-e a morális és művészi ellenállást? Lehet-e alkut kötni ezzel a hatalommal? Háy Gyula darabja erős és egyértelmű válaszokat ad ezekre a kérdésekre.

Történik Budapesten, 1957-ben. A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja. A főszereplők között láthatjuk Tímár Évát, Beleznay Endrét, Király Attilát és Márton Andrást is.

 

Október 28-án két Csehov-egyfelvonásost mutat be a színház – a Medve és a Leánykérés című komédiákat – november 10-én pedig egy ősbemutató, I. W. Scott Valamit valamiért című pszicho-krimije kerül színpadra. Utóbbi Marilyn Monroe életének utolsó napjait eleveníti fel egy FBI-nyomozás keretében. A nézők előtt feltárul a világ legismertebb színésznőjének rejtélyes halála, és felbukkannak azok a jól ismert férfiak, akik meghatározó szerepet játszottak a szerencsétlen sorsú sztár életében. A főszerepekben Fantoly Nikolett, Zöld Csaba és Pásztor Tibor.

 

December 1-én Elfriede Jelinek, Nobel-díjas osztrák költőnő Rohonc, avagy az öldöklő angyal című tragikomédiája lesz látható a Tesla Teátrumban. Az elborzasztó-elbűvölő szürreális színházi látomás a rohonci Batthyány-kastélyba viszi el a nézőt, ahol bajtársi találkozót tartanak SS-főtisztek és vendéglátójuk, Bornemisza-Thyssen grófnő. A mulatozás orgiába fordul, amelynek csúcspontján kétszáz zsidó munkaszolgálatost gyilkolnak meg. A Tesla Teátrum előadása új megvilágításba helyezi a művet, mivel az áldozatok honfitársaink, magyarok voltak.

 

Az évad második felében bemutatásra kerül Örkény István: Pisti a vérzivatarban, Neil Simon: Különterem és Debbie Horsfield: Vörös ördögök c. művei is.

 

www.teslateatrum.hu

https://www.facebook.com/teslateatrum

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.