MEDICINA ILLUMINATA — Felvilágosodás kori orvoslás I. rész 17. század

A Semmelweis Orvostörténeti Múzeum, Könyvtár és Levéltár (SOMKL) elegáns neobarokk előadótermében Varga Benedek főigazgató, Boros Gábor filozófiatörténész, továbbá Kontler László és Krász Lilla történészek mutatták be Magyar László András orvostörténész új könyvét, a 17. századi orvosi és gyógyszerészeti tudományok szöveggyűjteményét.

A SOMKL egy-egy korszak orvoslását bemutató kiadványsorozata 2009-ben indult. Az első kötet Medicina renata címen a reneszánsz kor gyógyászatával foglalkozott. A jelen kötet, a Medicina illuminata szintén az egész világon páratlan vállalkozás. Most az NKA támogatásával is csupán kis példányszámban jelenhetett meg, hiszen különleges igényt szolgál, főleg mert a 17. században a tudományok nyelve általában latin volt.

Krász Lilla a bemutatón megjegyezte, hogy a könyvnek sokféle használata és olvasata van, ugyanis a 17-18. században alakultak ki a különböző diszciplinák – egyelőre még a filozófián belül. Az egyetemi oktatás latinul, gyakorlat és érzékszervi tapintás nélküli, elméleti tárgyakból állt, többnyire ókori tudományokra épült, mégis tanúi lehetünk az „ész forradalma" kezdeteinek. A kor beszédes terméke például Rembrandt (nálunk is kiállított) festménye a boncolásról. A halottak feltárását a földrajzi felfedezések szókészletével írták le.

Képzeljük el a gyógyszerészetet biokémia, az orvoslást pedig higiénia nélkül! Ezek majd a 19. század felfedezései lesznek. A 17. században a bajokat világi dolognak tekintették, a test és a lélek betegségeit az ősi nedvkórtannal magyarázták. Az „ész forradalma" a tudományokban a padovai egyetemhez kötődött, bár az ókori bölcseletek, a Biblia magyarázatai, az alkímia, a varázslás és a középkori babonák még jórészt tartották magukat. A műszaki haladás csak kevéssé befolyásolhatta a haladást.

A 17. század jellemzői: a harmincéves háború nyomorúsága, a barokk kor vonzódása a sötét misztikumhoz, a hódítások korszaka és a felvilágosodás kezdete. Utóbbi (Bacon, Galilei, Kepler, Huygens, Newton, Descartes munkássága) az emberi szervezet működésére még nem tudott megfelelő magyarázatot adni. 1679-ben jelent meg Párizsban az első (latin nyelvű) orvosi lap, ugyanakkor az orvosi hívatás nem képviselt rangot a társadalomban, anyagi hasznot sem hozott. A „betegpiacot" jórészt sarlatánok és javasasszonyok uralták. Az 1600-as évek végén a mikroszkóp több felfedezéshez vezetett, de maradt a szag-, szín- és íz-diagnosztika, legfeljebb tapintással, hő-, testsúly- és pulzusméréssel kiegészítve. A betegséget a mérgezés tünetének tartották, amit hánytatással, hashajtóval, beöntéssel vagy borogatással gyógyítottak. Az európai népeket rendszeresen járványok pusztították: (1630: milánói, 1660: londoni) pestis, tüdőbaj, tífusz, különböző gyermekbetegségek stb. Az átlagéletkor 40 év, a testmagasság 150 cm körül volt, kivéve a húsevő arisztokratákat. A csatornázás nélküli városokban a szennyezett ivóvíz, a felhalmozott szemét, a rovarok és a rágcsálók terjesztették a kórokat. Az emberek szaglottak a mosdatlanságtól, csak a nagyvárosokban akadtak orvosok. A kórházakat szerzetesrendek tartották fenn, ott pedig inkább ápolás, nem gyógyítás folyt.

Kortársainknak a 17. századbeli orvostudomány igen szórakozató olvasmány a megfelelő rézmetszetes illusztrációkkal együtt. Ugyanakkor remek ismertető a korabeli egyetemekről és tanításokról. A könyv az akkori legjelesebb tudósok életrajzát, tanulmányait és munkásságát mutatja be, fontos műveikből idéz érdekes, azóta meghaladott gondolatokat Sennert, Sanctorius, Kircher, Descartes, de Graaf, Harvey, Malpighi, Locke stb. műveiből.   

A II. rész az orvosi gyakorlat módozataival foglalkozik, megértésüket a korabeli metszetes illusztrációk segítik. Akad benne tetemrehívás, a Föld kipárolgása, mint a betegségek okozója, fagyasztásos érzéstelenítés, a növények fejlődésének megfigyelése, a tüdőn áthaladó táplálék útja, a bájolás ellenszere, valamint a rezgések átvitelével. a zene gyógyhatása. A jelenségeket vagy a járványokat természeti törvényekkel magyarázták.  

A III. fejezetben szerepelnek a közegészségügy az első (1679-es bécsi) járványügyi rendelete, az életmód és a szex kérdései. A kor neves személyiségei (Leibniz, Defoe stb.) mellett számunkra a legérdekesebb a Bethlen Miklós betegségeiről és étkezési szokásairól, azután Apor Péter egy magyar nemes család ebédjéről szóló beszámoló. Egyrészt azért tarthat számot különös érdeklődésünkre, mert ízes magyar nyelven íródott, másrészt, mert részletezi az asztali fogásokat, a korabeli menüt és a tálalást. Megtudjuk, milyen sorrendben lehetett helyet foglalni, kést használni. Itt olvashatunk kivágásokat a kor újságcikkeiből is.

A IV. rész (Materia medica) a gyógyszerészet alapanyagait taglalja. Ez aztán a nevettető fejezet! Jóllehet, rendszerbe foglalták a gyógyszertípusokat, egyelőre a meta-tudományok és az alkímia alapján. Elképesztő kenőcsöket, italokat, labdacsokat készítettek fűszerekből, emberi és állati ürülékből, kőrisbogárból, fókazsírból, koponyavirágból, egyebekből, de felfedezték a kinint is. Végül, hogy jól mulassunk, olvassuk el Molière írását a receptekről, az „allövetről" (beöntés) és a 17. századi orvoslás árairól. Befejezésül tekintsünk meg egy korabeli patikát a franciaországi rézmetszeten!

A tanulságos és különleges könyvet részletes névmutató zárja. Egy-egy alfejezetet fordított Dienes Valéria, Gulyás Péter, Illyés Gyula, Szakács Evelyn és Vámosi Pál, de a legtöbb fordítást Magyar László András végezte, a válogatást, a bevezetőt és a jegyzeteket is ő írta. A fotókat Blahák Eszter készítette.

DOBI ILDIKÓ