Miért élnek rövidebb ideig a kutyák?
Ősi buddhista történet – Exlex verzió
Egy napsütötte délutánon egy ifjú tanítvány és mestere a kolostort övező hegyek között sétáltak. A tanítvány szívét régóta nyomta egy kérdés, amit most végre bátorkodott kimondani.
„Mester, miért van az, hogy a kutyák, ezek a nemes lények rövidebb ideig élnek, mint mi, emberek?”
A mester nem válaszolt azonnal. Tovább sétáltak az ösvényen, míg egy forráshoz nem értek, ahol egy kutya pihent gazdája mellett. A mester leült egy kőre, és intett tanítványának, hogy kövesse példáját.
„Mit gondolsz, miért élünk mi, emberek?” – kérdezte a mester.
A tanítvány elgondolkodott, majd így szólt: „Hogy keressük a megvilágosodást, tanuljunk a szenvedésből, és megleljük a Középutat.”
A mester elmosolyodott. „Figyelj most jól, amit mondok. Egy gyermek egyszer ezt mondta: ‘Az emberek azért jönnek a világra, hogy megtanulják, hogyan éljenek jó életet, mint mindig szeretni másokat, és jó emberré válni. Mivel a kutyák már úgy születnek, hogy tudják, hogyan kell mindezt csinálni, nem kell olyan sokáig élniük, mint nekünk.'”
A tanítvány szeme elkerekedett a felismeréstől. „Ez azt jelenti, hogy a kutyák már bölcsességgel születnek, amit nekünk hosszú éveken át kell keresnünk?”
„Pontosan” – bólintott a mester. ”
Figyeld meg a kutyák természetét. Nem tanítják őket, mégis tudják a dharma lényegét:
Amikor a szeretteik hazatérnek, mindig örömmel üdvözlik őket.
Soha nem szalasztják el a lehetőséget, hogy az élet ösvényein sétáljanak.
A friss levegő és a szél érintése az arcukon számukra a tiszta jelenlét élménye.
Pihennek, amikor a test pihenést kíván.
Minden ébredéskor megnyújtóztatják testüket, tiszteletben tartva annak szükségleteit.
Játszanak és örvendeznek, nem aggodalmaskodnak a holnap miatt.
Tudják, mikor elég a figyelmeztetés, nem bántanak feleslegesen.
A forróságban árnyékot keresnek és vizet isznak – ismerik testük határait.
Örömükben egész testükkel fejezik ki hálájukat.
Az egyszerű dolgokban lelik örömüket.
Hűségük megingathatatlan.
Soha nem tettetik magukat – a kutya természete a teljes hitelesség.
Ha keresnek valamit, nem adják fel, míg meg nem találják.
És talán a legfontosabb: amikor valaki szenved, csendben mellé ülnek, és egyszerűen jelen vannak vele.”
A tanítvány hosszan nézte a kutyát, amely most felkelt, és gazdája lábához simult. „Tehát a kutyák már elérték azt a bölcsességet, amiért mi egész életünkben küzdünk?”
„A kutyák nem gondolkodnak a bölcsességről” – válaszolta a mester. „Ők egyszerűen élnek vele. Ez az ő dharmájuk, az ő útjuk. Mi, emberek, túl sokat gondolkodunk, túl keveset vagyunk jelen. A kutya nem kérdez, hanem él. Talán nem is a kutyáknak kellene tovább élniük, hanem nekünk kellene megtanulnunk úgy élni, ahogyan ők.”
A nap lassan ereszkedett a hegyek mögé, és a tanítvány szívét különös béke töltötte el. Megértette, hogy a valódi tanulás nem az évek számában, hanem a jelenlét mélységében rejlik.
|ExLex|
