Mindeközben: új médium született a TRIP Hajón
5 perc olvasásA koronavírus járvány okozta kényszerhelyzetben új médium született a magyar vizeken: a világon elsőként megalakult az Első Magyar Karantén-Színház a TRIP Hajón. Új felületen – az online térben –, új minőségben szólítja meg és szolgálja ki a kultúrára szomjas közönséget, az aktuális helyzetre reflektáló tartalommal. Az az Első Magyar Karantén-Színház a Tőkeportállal közösen indította el támogatói célú, közösségi finanszírozású kampányát, ily módon teremtve meg a működésük anyagi alapjait.
A TRIP Hajó Magyarország legújabb kulturális színtere. 2019 szeptemberétől működik a Batthyány téren állomásozó, 1937-ben épült folyami/tengeri teherszállító hajón. Friss kortárs művészeti tér, ahol a színház, a cirkuszművészet, a film, a tánc, a zene nem csak egymással párhuzamosan szolgálja a közönséget, hanem a műfajok kreatív összeolvadásából olyan összművészeti produkciók is létrejönnek, amelyek átlépik a hagyományos műfaji korlátokat és izgalmas, új kísérleteknek adnak teret. A Hajó arculatát több mint száz művész virtuális társulata határozza meg. A járványból fakadó kényszer, és az erre reagáló összefogás új minőséget teremtett. A vírushelyzetre való tekintettel március 12-én, a kormány rendelkezései nyomán a színházaknak az elsők között kellett bezárni kapuikat. A TRIP Hajó azonnal felfüggesztette szokásos működését, és áthelyezte a tevékenységét a virtuális térbe.
Ez a nyitottság, kíváncsiság, és az életünket alapvetően felforgató pandémia hozta létre az Első Magyar Karantén-Színházat, elsőként a világon, hogy erre a katasztrofális helyzetre adekvát választ adjon azzal, hogy új felületen – az online térben –, új minőségben szólítja meg, és szolgálja ki a kultúrára szomjas közönséget, az aktuális helyzetre reflektáló tartalommal.
A világban elsőként alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. A színház keretein belül újraértelmezték a működésüket, létrejött egy új repertoár, egy – több, mint száz művészből álló; többek között Péterfy Bori, Duda Éva, Trill Zsolt, Szűcs Nelli és Láng Annamária – virtuális társulat. Tanulnak a krízisből, hiszen a működésüket övező óriási érdeklődés arra készteti a TRIP-et, hogy hosszú távú mintaként, a pandémia okozta vészhelyzet lecsengését követően is folytassák az előadások interneten való bemutatását, és az Első Magyar Karantén-Színház WebSzínházzá alakul a korlátozó intézkedések feloldása után. „A színház egy élő műfaj, teljesen idegen az online világtól, ezért újfajta műfajt kell teremtenünk. Fontos, hogy összefogjunk és eljussunk a közönséghez, hogy így a nézők is eljussanak a kultúrához. Ez ingyen nem fenntartható, támogass Te is! Legyél Te is tagja eegy új médium születésének!” – nyilatkozta Péterfy Bori az új műfaj kapcsán. A hajóra még a korlátozások feloldása után sem tud mindenki eljutni, de a TRIP felismerte, hogy a világhálón el tudják juttatni bárhová, bárkihez a kultúrát. Nyitottan értelmezett jegyárkonstrukciókkal mindenki számára elérhetővé teszik a kortárs színházi előadásokat, az online közvetítéseknek köszönhetően azok az emberek is megtekinthetik őket – legyen szó Magyarország távolabbi vidékeiről, vagy a világ bármely tájáról -, akiknek eddig nem volt lehetőségük erre. Így ez mostantól nem csak lehetőség, hanem kötelesség és szolgálat is.
„Senki se maradjon kultúra nélkül: építsünk globális nézőteret! E céllal alakult meg az Első Magyar Karantén-Színház” – nyilatkozta Magács László rendező, a TRIP igazgatója. Mivel a jelenlegi helyzet az egész világot érinti, így fontosnak tarják a kultúra globális összefogását. Heti rendszerességgel angol felolvasószínházat közvetítenek, valamint egy-egy előadásukat angol felirattal teszik elérhetővé. Az Első Magyar Karantén-Színház gondolata egyedülálló a világban, ennek köszönhetően a Reuters és a The New York Times cikke után a China Global TV Network stábja is megjelent a TRIP hajón, hogy élőben tudósítson róla.
Az Első Magyar Karantén-Színház programjai kizárólag online elérhetők, de a közvetítések élőben zajlanak. A közreműködők ingyen vállalják részvételt, viszont mivel az előadó-művészeti szakmán belül több ezer ember egzisztenciája került veszélybe, a művészek áldozat vállalására épülő modell nem tartható fenn sokáig. Ezért a lehető legtöbb támogatóra van szükségük, mellyel a működésük fenntartása mellett a fellépő művészeket is támogatni tudják ebben a nehéz időszakban – az anyagiakon túl, mivel talán ez az a szakma, ahol a szakmai foglalkoztatás mentális hozadéka legalább olyan fontos, mint a megélhetés alapvető biztosítása. A TRIP a Tőkeportállal közösen indította el támogatói célú, közösségi finanszírozású kampányát (www.tokeportal.hu/trip). Céljuk, hogy a kampány során legalább 10 millió forint támogatást gyűjtsenek össze, így alapozva meg a radikálisan megváltozott helyzet idején a működésük anyagi alapjait. A közösségi összefogáson alapuló kampányban bárki hozzájárulhat a társulat fenntartásához, akár már 5000 forintos adománnyal, így segítve a kulturális missziót. A támogatók nevei felkerülnek a TRIP támogatói puzzle-falára, így amikor a hajó ismét látogatható lesz, minden támogató megtalálja ott nevét. Addig pedig a TRIP közösségi oldalán, egy virtuális támogatói falon mondanak köszönetet minden támogatónak.
Fotók: TRIP Hajó – Kárpáti Fanni + karantén backstage