„Mindig és Újra”

 Bartl József: Fej keresztekkel

A Hamilton Aulich Art Galériában 2009. október 19-én ünnepélyes keretek között nyílt meg a Magyar Festészet Napja keretében „Mindig és Újra" címen a Doyenek VIII. kiállítás. Ekkor adták át a már hagyományossá vált Életműdíjat. A díj adományozója a Kulturális Minisztérium és minden évben a kortárs festők ítéli oda annak, akinek színvonalas életműve elismerésre méltó.

 Bartl József: Fej keresztekkel

A Hamilton Aulich Art Galériában 2009. október 19-én ünnepélyes keretek között nyílt meg a Magyar Festészet Napja keretében „Mindig és Újra" címen a Doyenek VIII. kiállítás. Ekkor adták át a már hagyományossá vált Életműdíjat. A díj adományozója a Kulturális Minisztérium és minden évben a kortárs festők ítéli oda annak, akinek színvonalas életműve elismerésre méltó.

Az ünnepség nyitányaként Rochmann Ditta csellóművészt hallgathattuk meg, majd Bayer Ilona a rendezvénysorozat háziasszonya üdvözölte a megjelent művészeket, vendégeket.

„Johann Sebastian Bach C dúr prelúdiuma kiváló bevezetője a doyenek kiállításnak, amely a Festészet Napja sorozatnak számomra a csúcsa – kezdte bevezetőjét. Amikor a falakra tekintek és találkozom a mesterekkel, akik eljöttek erre a kiállításra sok jó barátot találok és mindig jó érzés tölt el, hogy milyen hihetetlenül gazdag ez a kis ország. Köszönjük nekik, az idős, de lélekben mindig nagyon fiatal iskolateremtő művészeknek, akik képesek évről évre megújulni."

Szentgyörgyi József a kiállítás kurátora kérésére egyperces csenddel emlékeztünk az elmúlt évben elhunyt kiváló művészekre, majd Konok Tamás festőművész a tavalyi életműdíjas nyitotta meg a kiállítást. Akik ismerik Konok Tamást azok tudják róla, hogy kiváló és szuggesztív mesélő. Most is lenyűgöző stílusában nagyon érdekes és tanulságos beszédet rögtönzött, melyből néhány gondolatát idézném:

„Már hagyomány, hogy az Aulich Art Galéria évente megrendezi a doyenek kiállítást, ami merem mondani az egyik legjelesebb és legérdekesebb csoportos kiállítások egyike Budapesten. Számomra nagy öröm és megtiszteltetés, hogy rám esett a választás a 8. tárlat megnyitására. Nagyon sokan úgy emlegetik az idős kort, mint egy szerencsétlenséget vagy nagy bajt. Én azt hiszem az emberi élet minden időszakának, és minden fázisának vannak pozitív és vannak negatív oldalai. Ugyanígy az öregségnek is vannak nagyon szép részei és nagyon szép pillanatai. Nemrégiben valaki megkérdezte, mondd, szeretnél 20 éves lenni? Akkor valóban kicsit mélyebben és őszintén elgondolkoztam ezen a kérdésen és egy határozott nemmel válaszoltam, két okból. Amennyiben ez ugyanúgy zajlana, mint az eddigi életem, ami egy kegyelem volt, mert nagyon sok pozitív dolog ért, talán optimizmusom is hozzájárult ehhez, de hogy még egyszer megismételjem.. ennek nincs értelme. Ha másképp alakulna, az már kétséges, tehát azért nem akarom. Talán közhelynek számít, de már a rómaiak is azt mondták: fiatalságunkban képesek vagyunk a tanulásra, öreg korunkban a megfontolásra. Úgy érzem ez egy mély igazság. A megfontolás szóhoz párosulnak olyan fogalmak, mint a bölcsesség, életszemlélet és filozófia, tolerancia, és a megértés ami talán már az idősek háta mögött áll. Nem véletlen, hogy a görög poliszokban és a rómaiak is kikérték az öregek, a vének tanácsát. Nekünk festőknek, képzőművészeknek nagyon különleges kapcsolatunk van a közönséggel. A kiállításokon van lehetőségünk találkozni velük, igaz, hogy esetleg hátratett kézzel a fal mellett álldogálunk szinte észrevétlenül. Bezzeg a tárlatot megnyitó embert megtapsolják, aztán mindenki rohan az enni és innivalós asztalhoz. Így aztán nem tudjuk lemérni a hatását a műveinknek, hogyan reagál rá a közönség. Az előadóművészeknek sokkal egyszerűbb a helyzetük, mert rögtön érzik a visszajelzést. Egy operaénekes, koncertező művész, színész, sőt még az író is a felolvasóestje után azonnal lemérheti a közönség reakcióját. Amikor a színházban a végén minden szereplő kijön a függöny elé akár egyénileg, akár csoportosan, akkor a taps mértékéből, hangjából, mennyiségéből következtetni lehet kinek mekkora sikere volt. Nekünk egy csendéletünket senki sem tapsolja meg és egy aktkép soha nem vált ki „hogy volt"-ot és nem hallhatunk lelkes bekiáltásokat sem. Az előadóművészek – mondhatnám sajnos –  60 éves korukban már nem szerepelnek, például egy vonós hangszeres vállízületi vagy ujj problémák miatt már nem tud koncertezni, vagy a 70 éves primadonna már nem tudja eltáncolni a szűz imáját zenekari kísérettel. Ilyen nem létezik! Nekünk talán Szent Lukács közbenjárására megadatott az a kegyelem, hogy öregkorunkban is tudunk dolgozni, sőt! Nem egy művész öregkorában alkotta legszebb műveit, talán főművét is. Tiziano 90 éves kora után festette  a festészettörténet egyik legszebb portréját a Pradóban látható profilos önarcképét. Említhetném Rembrandtot is, kinek öregkori képei nélkül nem lenne teljes az életműve, vagy Monet-t, ki a Felkelő nap impressziója festménnyel izmust alkotott, vagy Picassot aki 90 évesen festette remek portréit. Matisse, aki nem tudott már lábra kelni, de munkatársai segítségével a kivágott papírból készített kollázsaival az absztrakt művészetek egyik letéteményese lett. Renoir már a leveses kanalat sem tudta megtartani, de az ecsetet ráerősítették a kezére  és festett. Hölgyeim és Uraim nézzék meg most a kiállítást olyan szemmel, hogy minden kép mögött egy-egy életmű áll."

		Bartl Dóra
Boros Géza	Konok Tamás	Konok Tamás – Bayer Ilona
Konok Tamás: Terra Incognita	Kováts Albert: Übu mosolya	Paizs László: Cím nélkül

Konok Tamás beszéde után Boros Géza a Kulturális Minisztérium művészeti osztályának helyettes vezetője ismertette és méltatta az idei életműdíjast. Felidézett néhány nagy nevet az elmúlt évek díjazottjai közül például Losonczy Tamás, Sváby Lajos, Gerzson Pál, Kokas Ignác, Deim Pál, Konok Tamás. 

„Idén egy olyan mester életművére irányulhat a figyelem, aki bár számos szakmai elismerést mondhat magáénak, de díjakban kevésbé bővelkedik a pályafutása. Fél évszázados munkássága során eljutott a természetelvű festészettől a népművészet játékos, inspiráló motívumkészletének felhasználásán keresztül egy absztrakt konstruktivista festészetig és ez a festészet a mai magyar piktúra egyik egyéni hangú és jeles fejezetének képe. A díjazott Bartl  József festőművész."

Bartl József sajnos nem tudott megjelenni az ünnepélyen, helyette lánya Dóra vette át az elismerő oklevelet. Boros Géza javulást és további termékeny alkotóéveket kívánt az idős mesternek.

Az Aulich Art Galéria nagyon szépen kivitelezett és színvonalas leporelló formájú meghívót készített, amelyen a közel ötven művész névsora mellett montázsszerű fotóik is helyet kaptak. Az ajánlószöveg Szabó Noémi művészettörténész írása magyar és angol nyelven, szerintem az utóbbi idők egyik legjobb írása, méltó tiszteletadás a magyar festészet doyenjei előtt.

Csak néhány mondat tőle, de ha lehetőségük van rá érdemes megnézni a kiállítást, kézbe venni a leporellót és végigolvasni Szabó Noémit.

„A Doyenek kiállítás a mesterek előtt tiszteletadáson túl, jó apropó is lehet arra hogy, elgondolkodjunk mai művészetünk helyzetén és lehetőségein: a múlt, a jelen és a jövő egymáshoz diszharmonikusan viszonyuló tér-idő mátrixának furcsaságain, alkalom arra, hogy elmélkedjünk a művészet szerepéről és útjairól. A hetven éves és az annál éltesebb kor adomány, amely tiszteletet kíván, főleg a művészeti utókor részéről. Életműveik nem nyújtják teljes keresztmetszetét az elmúlt ötven év magyarországi művészettörténetének, de mindenképp annak hiteles lenyomatai. A képzőművészet doyenjei felett nem ítélkezni kell, hanem megítélni őket, mert ez a tiszteletadás legfőbb mércéje."

Lantai József