2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Nefelejcs Pizzafutár

3 perc olvasás

index_83.jpgEnyhén szólva is jó évet zárt a Nefelejcs Pizzafutár cég. Harminc munkatársával megháromszorozta az egy évvel korábbi nyereségét. Hogy ez mekkora összeg, azt nem árulom el, üzleti titok. A motoros futárok százezer forintos kafetériát kaptak január elsején Erzsébet-utalványban. Az ügyvezető igazgató elhatározta, hogy a három évnél régebbi motorkerékpárokat lecseréli új 350 köbcentis Fukuyamákra.

   A Szelíd Motorosok Kft. irodájában örömmel fogadták. Kiválasztotta a legjobbnak látszó típust, meg is rendelt tizenöt darabot, egyenként kétmillió forintért. Az ügy nem is folytatódott volna, ha a pizzafőnök nem jár Münchenben, ahol egy gépjármű ügynökség kirakatában meglátta ugyanazt a Fukuyamát háromezer euróért. Ami átszámítva testvérek között sem éri el az egymillió forintot.

   Na, ez már mégis túlzás, háborodott fel és hazaérve ismét bekukkantott a Szelíd Motorosokhoz. Egyenest az ügyvezető irodájába. Kedves kollégám, hogy is van ez? A maguk Fukuyamája Münchenben fele annyiba kerül, mint amennyiért nekem eladták. Hogy volt képük ilyen irreális eladási árat kérni?

   Nézze, hangzott a válasz, tisztában vagyok vele, hogy kétmillió forint nagyon magas ár, de nem tehetek semmit. Csekély tapasztalatunk van a motorkerékpárok adásvételével kapcsolatban, nemrég még száraztésztával és savanyúsággal foglalkoztunk. Nekünk négyezer  euróért adta el a német kereskedő.

   De hát ez még mindig csak egymillió kétszázezer forint! Látszólag! Mert ehhez még hozzá kell számítani néhány tételt. A járgányt faládába rakjuk, kivitetjük a Hauptbahnhofra, ott felteszik a tehervagonba és meg sem áll Hegyeshalomig. A határon kezelési költség, tárolási illeték, áfa, kereskedelmi árrés, summa summarum ötszáz euró.

   Vagyis százötvenezer forint. Hol van ez a kétmilliótól? Csigavér! Hegyeshalomnál átrakatjuk a trélerre. Rakodási költség, autópálya használati díj, biztosítás, garancia- és vevőszolgálati költség. Százezer forint. De ismételten kérdem, hol van ez a kétmilliótól?

   Maradjon már veszteg! A motor megérkezik gödöllői raktárunkba. Azt hiszi, ingyen rakják ki a ládából? Tárolási költség, luxusadó az extrák miatt, bolti árrés, a könyvelő és az adótanácsadó óradíja. De nem is sorolom tovább. Nekünk összesen egymillió négyszázezerbe van az ön Fukuyamája. És hogy lett ebből kétmillió?

   Valamiből nekünk is élni kell. De elárulom, a hatszázezer forintos hasznunkba már benne van a Nemzeti Pénzügykutató Liga rendszeres szponzorálása is. Mivel foglalkozik ez a Liga?

   Sok mindennel. De most speciel azt kutatják óriási apparátussal, tudományos szakemberekkel, miért olyan drágák a motorkerékpárok hazánkban?

 

Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©