Az iskolát gyakran emlegetik úgy, mint a diák második otthonát. Idejének nagy részét tölti ugyanis a tanuló az iskolában. Azonban amikor felvetődik a kérdés, hogy kinek a társadalmi kötelessége az ifjúság nevelése, akkor zavaros kép tárul elénk. Az iskola a szülőkre, a szülők az iskolára mutogatnak, ha valami gondot vélnek felfedezni a gyermek viselkedésében.

 

Az iskolát gyakran emlegetik úgy, mint a diák második otthonát. Idejének nagy részét tölti ugyanis a tanuló az iskolában. Azonban amikor felvetődik a kérdés, hogy kinek a társadalmi kötelessége az ifjúság nevelése, akkor zavaros kép tárul elénk. Az iskola a szülőkre, a szülők az iskolára mutogatnak, ha valami gondot vélnek felfedezni a gyermek viselkedésében.

Szülői oldalról jogosnak tekinthető a felvetés, hogy a gyermekek a mai intézményesített társadalmi rendszerben nagyon sok időt töltenek el az iskolában. Ezért az iskola és az iskolai közösség igenis felelős a nevelésért is. A kortárs csoportok, és az iskolatársak is, de nem szabad megfeledkeznünk a tanárokról sem. Hiszen az iskolában a tanár az a felnőtt, aki pozitív vagy negatív mintát állíthat egy ifjú elé. Ami aztán egy életre meghatározó lehet számára.

Ma már törvény kötelez mindenkit, hogy ideig, óráig, de legalább egy évig részt vegyen az óvodai jellegű „oktatásban" is. Aztán 18 éves koráig, vagyis egészen nagykorúsága elééréséig a közoktatás valamely iskolájában. A legtöbb ember azonban ennél több időt is eltölt az intézményes rendszerben. Kezdve akár nagyon kis korától egy bölcsődében, és befejezve valamely egyetemen. Ez esetben ez nagyjából 1 éves kortól egészen 24 éves korig a teljes testi-lelki felnőtté válás időszaka.

Ezen idő alatt az iskola szolgál mintákkal, az iskola feladata lenne felkészíteni az életre, és jobb esetben fel is készít rá. A tanároknak ezért szerintem elengedhetetlen feladata a nevelés is. Nem háríthatják át azt a szülőkre teljes egészében. Velük közreműködve, vagy ha szükséges, akkor akár helyettük is nevelniük kell. Segíteni a tanulókat, hogy teljes értékű, egészséges személyiséggé fejlődhessenek a sok év alatt, amelyet eltöltenek az oktatásban. A tanár felelőssége több mint a tárgyi tudás megismertetése.

Ráadásul ma a szülőknek a család fenntartása érdekében bizony sok időt kell munkával és munkába vagy munkából utazással eltölteniük. Társadalmilag mindenkit kényszerít a rendszer, hogy pénzt keressen, és ezzel teremtse meg a család anyagi feltételeit. A munkában kimerült szülők lehet, hogy akaratlanul sem lesznek képesek elég figyelmet fordítani mindig a gyermekeikre. Ezt a hiányt az intézményes rendszernek, és benne elsősorban a gyerekekkel nap mint nap találkozó tanároknak szükséges pótolni.

Természetesen a szülők nevelési kötelessége elvitathatatlan, nekik is aktívan részt kell venni a gyermekeik nevelésében, hogy a társadalomban boldoguló, testileg és lelkileg egészséges emberekké váljanak gyermekeik. A lehető legtöbb figyelmet fordítsák rájuk, és pozitív élmények sorát adják át, osszák meg velük.

Mindössze nem szabad elfelejteni, hogyha társadalmilag egyfelől hosszas munkába küldjük a szülőket a megélhetésért, és a gyermek így tanítási időn túl akár délután napköziben is az iskolában tölti az életét, akkor a neveléséért a társadalmilag létrehozott rendszer: az iskola is felelős. Nem mutogathat problémák esetén mindig a szülőkre. A tanároknak fel kell vállalniuk, hogy nem csak oktatnak, hanem nevelnek is. Nem csak tanárok, hanem emberi példaképek is, amelyek irányt mutathatnak a gyermekek számára, hogy később megállják helyüket az életben.

Simay Attila Endre

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük