2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Nincs vége a kérdéseknek

5 perc olvasás
helene 8

helene 1Annak ellenére, hogy időben mindinkább távolodunk a II. Világháborútól, az ott történt események iránti érdeklődés nem lanyhul. Részben talán betudható ez annak is, hogy a különböző titkosszolgálatok aktáinak titkosítása mostanában kezd lejárni. Adatok válnak hozzáférhetővé, és bizony az írók ezt ki is használják. Van egy téma, ami különösen vonzónak mutatkozik: ez pedig a francia ellenállásnak nyújtott brit támogatás története. Már többen is feldolgozták, filmek is készültek belőle!

Az Agave Kiadó két kötetet is szentelt a témának. A korábbiról itt: https://euroastra.hu/regeny-nehez-kerdesekkel adtunk tájékoztatást. A zárómondata az volt, hogy a szerző engedi; a kérdések az olvasóban fogalmazódjanak meg, keresse rájuk maga a válaszokat. Ez a mostani, a másodikra is igaz – talán nem véletlen, hogy ezt is nő írta. helene 2Ariel Lawhon munkája, címe: „Fedőneve Hélène”. Bizonyára az sem meglepő, hogy ebből is készült már filmsorozat, Elizabeth Debicki főszereplésével. Az író több történelmi regény szerzője, melyek rendre az amerikai eladási listák élén állnak, mindegyiket több nyelvre is lefordították. A 2018-as „I Was Anastasia” hozta meg az áttörést a pályáján, a kötet a New York Times listája szerint bestseller lett. Az ezt követő „Fedőneve Hélène” az eddigi legsikeresebb regénye. Lawhon Tennessee államban, Nashville mellett él férjével és négy fiával, életét az írás, a háztartás és a baseball pálya között osztja meg. A könyvében valóban létezett személyt választott főhősének, aki bizonyára nem volt jelentéktelen ember, ha a Gestapo ötmillió frankos vérdíjat tűzött ki a fejére. Ám mielőtt még a történetről szó esnék, érdemes megjegyezni, hogy külön erénye a könyvnek a kitűnően megválasztott betűtípus, ami – talán kevesen tudják – a magyar nyomdászat egyik legnagyobb alakjának, a XVII. században élt Misztótfalusi Kis Miklósnak nevéhez kötődik. helene 3Hollandiai tanulmányai során az egyik nagy holland betűmetsző műhely, Janson tanulója volt. Már mesterként tért haza Erdélybe és egy teljesen felszerelt nyomdát hozott magával. Az általa kialakított betűtípust a mai napig antikva néven ismerik és használják. Nem fárasztja a szemet, a könyv jól olvashatóságát nagyban elősegíti. Megkönnyíti, hogy tartalomjegyzék nélkül, a fejezetek, történések, helyszínek, nevek, időpontok sűrűjében eligazodjunk.

Így utólag már elmondhatjuk: az jár jól, akinek a kaotikusnak látszó mesefűzés nem veszi el a kedvét mindjárt az elején, és folytatja az olvasást. Az előbbi magyar vonatkozáson túl, magyar szereplő a történetben is előkerül, megjelenésének motiváló hatása van a főhősre. helene 4Az Új Zélandon született, fiatal Nancy Wake, tizenhat évesen elszökött otthonról, eltartotta magát. Tanult, idegen nyelveken beszélt, 1936-ban Párizsban élt, és egy bátor blöffel állást szerzett magának. Az amerikai Hearst konglomerátum újságírójaként kezdett dolgozni. Gyönyörű nő lett, a férfiak felfigyeltek rá és ő ez ki is használta. Amit a Hitler által megszállt Bécsben tapasztalt felháborította. Megfogadta: ha valaha esélye lesz tenni ellene, tenni is fog, pedig az elején csak egy kalandvágyó újságíró volt.

helene 5 Franciaország megszállása hatalmas trauma volt a franciák számára. Addigra Nancy már egy gazdag francia üzletember felesége volt, nyugalomban vészelhette volna át mellette a háborút. Ám amíg idáig eljutunk, a boldogsághoz vezető út is érdemes a figyelmünkre. Bár egyértelműen háborús regényről, fordulatos kémhistóriáról van szó, az olvasó – ha még nem volna kellő tapasztalata – gyakorlati tanácsokat is kap arra vonatkozóan, miként játsszon egy nő egy férfival – még mielőtt az első éjszakára sor kerülhetne. Arról viszont egy percre sem feledkezhetünk el, hogy Nancy körül a világ rohamtempóban változott. Amint kapcsolatba került az ellenállókkal, a szépségét, vonzerejét használta fegyvernek. A németek elzárták az utakat. Az őrök az ellenséget keresték – és milyen az ellenség? Mint ők, fegyveres férfiak. Erre egy elegáns, szép nő sétál oda. Mindig átengedték. Persze erről nem lehetne regényt írni. Amiről viszont lehet, az néhány szóval is érzékeltethető.

helene 6Nancy Grace Augusta Wake a következő neveken volt ismert a brit-francia ellenállás és a Gestapo előtt. Harcosként – Madame Andrée; embercsempészként – Lucienne Carlier; kémként – Hélène; a németek által keresett célszemélyként – Fehéregér. Ennyi talán már elég is, hogy nyilvánvalóvá váljék, nem hétköznapi eseményekkel találkozunk! A könyv megmutatja őt mindegyik szerepében. Olyan nő volt, aki jól átlátta a helyzeteket, elképesztő emberismerő volt és nagyon bátor. Csempészett embereket Spanyolországba, a Pireneusokon keresztül, míg végül roppant kalandos úton ő is átjutott, majd onnan tovább, Londonba. Itt találkozik ez a történet az előző könyvben leírtakkal, a Churchill által létrehozott a SOE, a Secret Operations Executive, a Különleges Műveletek Végrehajtója csoporttal. Nancyt alaposan kiképezték és visszajuttatták Franciaországba. helene 7Ejtőernyővel ugrott le, csatlakozott az erdőben bujkáló ellenállókhoz. Kézben tartotta, megszervezte a rendszeres utánpótlás ellátást, hamar tekintélyt vívott ki, az egyik csoport parancsnoka lett. A D-napot követően, a partraszállás parancsnoka, Dwight David Eisenhower, személyesen köszönte meg a SOE tagjainak munkáját. A francia ellenállók feladata a német csapatmozgások akadályozás lett. Nancy is tudta mi a dolguk. Tudták, hol mozognak a németek, ott robbantottak. Hidakat, síneket, utakat semmisítettek meg, éjjel-nappal. Ő vezette az egységét a németek ellen. Személyes bátorságát, nem mindennapi teherbírását tisztelték az emberei. A háború végén ünnepelt hős lett a hazájában, Angliában, Amerikában és Franciaországban, 2011. augusztus 7-én halt meg, Londonban.

(Helene-1)      Ariel Lawhon

                        FEDŐNEVE HÉLÈNE

                        AGAVE KÖNYVEK

Generál Nyomda Kft. 2021

ISBN: 9789634199083

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.