Női pilóták a fedélzeten: 30 éve dolgozik női pilótákkal a Lufthansa
4 perc olvasásNicola Lisy és Evi Hetzmannseder, a Lufthansa első női pilótái
Fotó: Roland Fischer / Lufthansa
A Lufthansa különleges évfordulót ünnepel augusztusban. „Két nő a pilótafülkében” – jelentette be a légitársaság sajtóközleményében 30 évvel ezelőtt. 1988. augusztus 23-án Nicola Lisy (születési nevén Nicola Lunemann) és Evi Hetzmannseder (születési nevén Evi Lausmann) lettek a Lufthansa első női pilótái.
A brémai kereskedelmi pilótaképző iskola 154. junior repülős kurzusán végeztek, 14 férfi hallgató társaságában. Az oktatás részeként az Arizona állambeli Phoenix melletti sivatag felett vettek repülőórákat. Lisy és Hetzmannseder kétéves felkészülés után, 1988 augusztusának második hetében sikeresen befejezte a képzést egy Boeing 737 fedélzetén, a kanadai Montreálban. A szokásoknak megfelelően ezután ellenőrző pilótákkal (oktatókkal és vizsgáztatókkal) együtt repültek másodpilótaként néhány hónapon át a légitársaság európai járatain, és csak ezután foglalhatták el az első tiszt helyét a Boeing 737-200 pilótafülkéjében. Mintegy tíz évvel később, Nicola Lisy ismét történelmet írt, amikor 2000. január 31-én őt lett a Lufthansa első női kapitánya. Hamarosan Evi Hetzmannseder is követte példáját, aki 2000 februárjában szerzett kapitányi rangot.
Fő cél: a nők arányának növelése a Lufthansa pilótfülkéiben
Bár a női pilóták egy ideje már nem számítanak szenzációnak, a repülés férfias világában még mindig kevés a nő. A Lufthansa Csoport gépeinek fedélzetén több mint 10 ezer pilóta dolgozik, férfiak és nők vegyesen – közülük négyezren a Lufthansa állományában. A Lufthansa Csoport pilótáinak mintegy 6%-a nő, a Lufthansánál ez az arány jelenleg 7%. Csoportszinten növelni szeretnék a menedzseri pozíciókban a nők arányát: a földi személyzet körében éppúgy, mint a gépek fedélzeten. A női pilóták számának növelése a társaság legfontosabb HR-céljainak egyike.
A kilátások ígéretesek. A Lufthansa Csoport légitársaságainak pilótákat képző European Flight Academy jelenleg zajló kurzusain a hallgatók 15%-a nő. A Lufthansa oktatási divíziója aktívan keresi a női jelentkezőket. Hamarosan célzott hirdetési kampányt is indítanak kifejezetten nők számára.
Az első nők még teljesen férfiak uralta világban találták magukat a pilótaképzés során, de napjainkban már nem ez a helyzet. „Ma már magától értetődik, hogy nők is részt vesznek a kurzusainkon, és semmivel nem teljesítenek rosszabbul férfi kollégáiknál. Itt mindenki, akit ellenállhatatlanul vonz a repülés, eltökélten dolgozik azon, hogy pilóta legyen – ebben semmi különbséget nem tapasztalunk a nemek között” – hangsúlyozza Stefan-Kenan Scheib, A320-as kapitány, a Lufthansa Csoport pilótaiskoláinak folyamatgazdája.
„Pilótának lenni a legjobb munka a világon”
Magdalena Gruhn (29) a European Flight Academy ez évi pilótakurzusán tanuló négy női hallgató egyike. Korábban légiutas-kísérőként dolgozott, mígnem egy női pilótával találkozva ráébredt: ezt a munkát nők is végezhetik, és ő is ezt szeretné csinálni. Repülés közben elmondása szerint az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy egyszerre több dolgot kell összehangolni, szabályozni és előre kiszámítani. „Az égvilágon semmi oka nincs annak, hogy egy nő ne lenne képes erre” – fogalmaz.
Elke Hieber (53) is osztja ezt a nézetet. Ő 1988-ban kezdett tanulni a Lufthansánál, egyedüli nőként egy 17 tagú csoportban. Ma a darus légitársaság A380-as flottája két női kapitányának egyike. „Pilótának lenni a legjobb munka a világon, izgalmas feladatokkal és olyan nagyfokú rugalmassággal, amely a családi életet is összeegyeztethetővé teszi ezzel a hivatással” – mutat rá Elke Hieber, aki kétgyermekes anyaként kétszer másfél év gyermekgondozási szabadságot vet ki, és már többféle részmunkaidős konstrukcióban is dolgozott. Szerinte eltart egy ideig, mire a társadalom elfogadja, hogy az ember munkája nem függ a biológiai nemtől. „Sok nőnek egyszerűen eszébe sem jut ilyen állásra pályázni.”
A repülés történetének első női pilótái
A nők már sokkal régebben beírták magukat a repülés történetébe. 1910. március 8-án Raymonde de Laroche volt az első nő, aki pilótaengedélyt kapott a francia repülőklubtól. Az 1930-as években Marga von Etzdorf a „Kiek in die Welt” névre keresztelt Junkers A50 pilótája volt, azt megelőzően, 1927-ben pedig az egykori Luft Hansa kereskedelmi flottájához tartozó Junkers F13 másodpilótájaként dolgozott. Ezután 60 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét nő üljön egy Lufthansa-gép pilótafülkéjébe.