EuroAstra

Omega Oratórium – Telt ház és tapsvihar a Szegedi Dómban

A szegedi közönség, közte sok külföldivel, vasárnap késő este zsúfolásig megtöltötte a Szegedi Dómot, majd felállva, fergeteges tapsviharral ünnepelte az Omega Oratórium bemutató előadását.

 

A szegedi közönség, közte sok külföldivel, vasárnap késő este zsúfolásig megtöltötte a Szegedi Dómot, majd felállva, fergeteges tapsviharral ünnepelte az Omega Oratórium bemutató előadását.

 

Kóbor János, az Omega frontembere először csak annyit mondott: – Velünk volt a Jóisten! Később kiemelte, hogy az áthangszerelés révén a rockzene eszköztára, a szimfonikus zenekar hangszerei, a templomi orgona és nem utolsósorban a szóló- és kórusének a klasszikus darabokat merőben új hangzásvilágban tárta a közönség elé.

 

Az Omega életművéből kiválasztott dalokhoz Liszt Ferenc Les Preludes szimfonikus költeménye biztosította a zenei keretet, biztos alapokat adva az oratóriumnak. A Szegedi Szimfonikus Zenekart és a Vaszy Viktor kórust Bókai Zoltán vezényelte. A templomi környezetbe illesztett rockzenét látványos lézershow kísérte. 

 

Kiss-Rigó László megyéspüspök szerint a különböző műfajoktól függetlenül a zene útján komoly, transzcendentális élmény szerezhető, amely Istenhez is elvezet. Egy ilyen élménynek volt helyszíne vasárnap a Szegedi Dóm.

 

A tavalyi évben Szimfóniával és Rapszódiával ünnepelte az Omega együttes megalakulásának 50. évfordulóját, (lásd: http://euroastra.hu/node/66945) az Omega Oratóriummal most trilógiává bővült a nagyszabású zenei vállalkozás. Többségében olyan dalok hangzottak el, amelyeket korábban még nem játszottak élőben.

 

Az Oratórium következő állomása 2013. december 8-án, Advent második vasárnapján Székesfehérvár. (lásd: http://euroastra.hu/node/75707) A zenekar, és az elővételi visszajelzések szerint az ország minden pontjáról érkeznek érdeklődők. Székesfehérvár központi elhelyezkedése miatt, ide várják a szervezők a legtöbb zeneszeretőt.

 

http://omega.hu/

 

Lantai József

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük