EuroAstra

Óriási az érdeklődés a Debreceni Virágkarnevál programjai kapcsán

flavatar.jpgA Debreceni Virágkarnevál Debrecen legnagyobb kulturális és összművészeti rendezvénye. 1966 óta az eddigi felvonulásokon több mint félezer virágkocsi vett részt, az öt kontinensről mintegy 65.000 fellépő érkezett Debrecenbe, a kompozíciók elkészítésében, a rendezvények lebonyolításában 100.000 fő segédkezett. A virágkocsikhoz a félévszázad alatt több mint 100 millió virágot használtak fel.

 

Az idei Debreceni Virágkarneválra csak Hollandiából félmillió friss dália érkezik.

A virágok tökéletes állapotban vannak és szerda délután megkezdték a dáliák leszedését a tövekről. Összesen 20 különálló területen nevelik a virágokat, ezek Zundert települése körül találhatók, a virágföldek összesen 300 önkéntes dolgozik azért, hogy a Debreceni Virágkarnevál friss virág ellátása rendben legyen. A hűtőkamion szerda este 10 órakor indul Debrecenbe. Várhatóan pénteken a délelőtti, legkésőbb a kora délutáni órákban érkezik meg a félmillió szál dália a cívisvárosba – hangsúlyozta Szabó Zsolt, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. marketingvezetője. A szakember Hollandiából személyesen adott tájékoztatást telefonon keresztül a Debreceni Virágkarnevál friss virágszállítmányáról azon a nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyet Debrecenben a Kölcsey Központban tartottak a Debreceni Virágkarnevál programjai kapcsán.

 

Az augusztus 20-i karneváli menetben 14 feldíszített virágkocsit láthat majd a közönség, köztük Debrecen és Nagyvárad közös kocsiját, amely négy másik kompozícióval együtt augusztus 21-én ott lesz a nagyváradi „Nyitott ablak Európára” elnevezésű felvonuláson. Széles Diána Debrecen alpolgármestere elmondta, hogy nagy örömére szolgál, hogy a virágkarnevál igazi tartalommal tölti meg Debrecen turisztikai és kulturális kapcsolatait határon innen és túl. Nagyboldogasszony napján Esztergomban Erdő Péter bíboros megáldotta a Szent Korona virágkocsit, most pedig a két testvérváros, Nagyvárad és Debrecen közös virágkocsija erősíti a két megyeszékhely 1992 óta fennálló testvérvárosi együttműködését. Debrecen alpolgármestere arra is felhívta a figyelmet, hogy a reformáció 500. évfordulója alkalmából csütörtöktől a debreceni Református Nagytemplomra vetített 3D-s soha nem látott, különleges animációval idézik meg az épülethez kötődő történelmi eseményeket, például megidézik az épület 1564-es drámai tűzvészét. A régi városháza udvarán kialakított „tündérkertben” pedig fényjátékot láthat a közönség.

 

A virágkarneválok alkalmával közösen indított virágkocsik mindig megerősítették és új lendületet adtak Debrecen és Nagyvárad további együttműködésének – emlékeztetett Mihai Jurca, a nagyváradi turisztikai hivatal igazgatója. Az idei kompozíció a két régióra jellemző keresztény szimbólumokat helyezi középpontba, az oroszlán és az angyal – amely Nagyvárad címerének szimbólumai közé tartozik – a nomád és pogány népek portyáival szembeni kitartást és bátorságot testesíti meg.

 

Nagyvárad városmenedzsere, Dacian Paladi kiemelte, hogy a debreceni színpompás forgatag egy része tizenegy éve a nagyváradi „Nyitott Ablak Európára” című augusztus 21-i rendezvényen is képviselteti magát. Bejelentette, hogy az összesen négy virágkocsi is képviselteti magát a rendezvényen. Az is elhangzott, hogy a nagyváradi virágkocsi koncepciója Szent László és Luxemburgi Zsigmond egykori sírhelye, a Nagyváradi Vár újraértelmezésén alapul. A vár sok-sok éven át a régió kulturális központja volt, így a kompozíció elején a nemrégiben felújított vár bástyái láthatóak. A virágkocsi egyik legfontosabb szimbóluma az angyal lábai alatt látható könyv, amely a két város kultúra iránti elkötelezettségét, valamint kulturális intézményeit jelképezi.

 

Augusztus 12-én már megnyílt a Békás-tó partján a 6. Cseh Sörkert, ahol az idén 25 sörgyár több mint 100 féle sörét, köztük Hrabal kocsmájában a legendás cseh író kedvenceit is megkóstolhatja a közönség – ismertette Sohajda Krisztina a sörkert főszervező-helyettese.

 

Soha nem látott érdeklődés mutatkozik a Debreceni Virágkarnevál programsorozata iránt – mondta Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. Az augusztus 20-i virágkarneváli menetre például idén eggyel több lelátót állítottak fel és ennek ellenére már a hét elején az összes jegy elfogyott. A Nagyerdei Stadionban, vasárnap este hét órakor kezdődő Karneváléjre még kaphatók jegyek, de várhatóan itt is teltház lesz! Azaz húszezer ember tekintheti meg Magyarország legnagyobb aréna-show műsorát. A művészeti csoportok legjobbját idén is virágkarnevál díszvendégei választják ki, míg a legszebb virágkocsikról a közönség szavazhat. Mindkét győztes egyedi gyártású, Herendi serleget kap, amelynek ünnepélyes eredményhirdetése és díjátadása a Karneváléj című műsorban lesz. A Nagyerdei Stadionban a díjakat átadja Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere, Papp László Debrecen polgármestere, illetve dr. Simon Attila a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. vezérigazgatója. A Karneváléj műsora után a Debreceni Egyetem előtti téren a The Bibers koncertjét és az utcabált megelőzően egy 16 perces tűzijáték szórakoztatja a nagyérdeműt. A tűzijáték alatt egyedi zenére különleges ún. sárkánytojás bombákat vagy 10 másodperc alatt 300 robbanást produkáló rakétát lőnek fel. 

 

A sajtótájékoztatón Kun Richárd feltaláló-virágdesigner bemutatta a Magyar Termék Nagydíjas és az A’ Design Award designverseny 12 ezer pályázója közül bronz díjas flAvatar – Varázslatos Virágokat, amelyeket a látogatók is megcsodálhatnak. A flAvatar kiállítás, amely a sötétben teljesen természetesen módon fluoreszkáló, majd foszforeszkáló világító növények mutatja be, nemcsak meg lehet csodálni, hanem meg is lehet vásárolni a Kölcsey Központban.

 

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. támogatásának köszönhetően 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezménnyel válthatnak vonatjegyet azok, akik az ország különböző pontjairól érkeznek Debrecenbe augusztus 18-20 között a Debreceni Virágkarnevál valamelyik belépődíjas programjára.

 

https://www.facebook.com/DebreceniViragkarneval

 

Lantai József

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük