Július elejétől augusztus végéig, a Szentendrei Teátrum és Nyár időszaka alatt Szentendre utcái, terei, templomai, kertjei és udvarai a nyári hétvégeken színházi előadásoknak, koncerteknek, gyerekprogramoknak és hagyományőrző eseményeknek adnak otthont.
Az új technológia a jövő energiahálózatának egyik alapelemét jelentheti. Az EU-ban jelenleg egyedülálló Magyarország előremutató példája, amelyben a technológiai innováció ösztönzése és az ellátásbiztonság erősítése érdekében törvényi szinten engedélyezett az energiatároló egységek villamosenergia-hálózatba integrálása.
Széleskörű és közérthető tájékoztatás az utazási csomagoknál és több lehetőség a felmondásra, megfelelő kompenzáció az utazási irodák szerződésszegése esetén. Jelentősen változnak az előírások, amelyek számtalan fogyasztót, és egyúttal már a nyaralásukat is érinthetik, nagyobb védelmet biztosítanak. Ez azokra igaz, akik az utazási szerződést 2018. július elsején vagy azt követően kötik meg, például egy utazási irodával.
A nyár a szabadtéri programok időszaka. A halfogyasztást ösztönző „Kapj rá!” kampány kóstoltató roadshowjának köszönhetően a következő hetekben számos rendezvényen és fesztiválon kóstolhatják meg az érdeklődők az egyszerűen elkészíthető, ízletes halból készült ételeket. Ezekben a napokban a soproni VOLT Fesztivál látogatói kaphatnak rá a halra, ha ellátogatnak a Borfaluban található „Kapj rá!” faházhoz. Itt nemcsak megkóstolhatják az ízletes halfalatokat, hanem el is vihetik magukkal a recepteket, és a szerencsekereket...
A mesterséges intelligenciára épülő, gépi tanulási módszerekkel támogatott sejtszintű analízis tudományterülete napjainkra olyan fejlettségi szintet ért el, ami korábban elképzelhetetlennek tartott perspektívákat vetít előre. A lehetséges felhasználási területek széles skálája jól mutatja, miként hasznosulhatnak az alapkutatási eredmények az alkalmazott kutatásban és a gyakorlati életben. A big data adatrengetegében rejlő információk kinyerése, a deep learning modelljére épülő alkalmazások és a biológiai folyamatok kontinuitásként való újraértelmezése csak néhány a mesterséges intelligencia...
Már fogadja látogatóit a Katica Tanya legújabb játszóháza, a Kalandbarlang, ahol tucatnyi, 8 méter magas mászófal, 2 pályás minibowling, egy modern trambulinpark és 20 féle kreatív játék várja a látogatókat. A fejlesztésekhez a megújuló–energia rendszerek bővítése is kapcsolódott, az Élményközpont továbbra is 100%-ban megújuló forrásból tudja fedezni energiaigényét.
Észak-Amerikához hasonlóan Magyarországon is egyre népszerűbbek a jellemzően néhány hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok, az úgynevezett coding bootcampek. Ezek egy része nemcsak a programozó képzést, de végzett hallgatói elhelyezkedését is biztosítja hazai és külföldi informatikai cégeknél. Ráadásul garantált, akár minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért, ami megegyezik az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők munkabérével. A bootcampek így egyszerre kínálnak megoldást a hazánkban is egyre...
Annak ellenére, hogy tisztában vannak a digitalizáció veszélyeivel, sok szervezet nem használ egyértelmű gyakorlatokat a műveleti folyamataik biztonságának növeléséért.
A munka alapú képzés a szakképzés jövője. Napjainkban Európában- és világszerte a munkaerőpiaci változásokhoz igazodva átalakulóban van a szakmai oktatási rendszer. A szakképzés feltételei, elvárásai országonként rendkívül változatosak, eltérőek. Európára általánosan jellemző, hogy a duális képzési modell került a középpontba.
A Fény-utcai piac a Főváros a budai oldalának legkedveltebb piaca. Köszönhető a többi között annak, hogy nagy közlekedési csomópont (villamos, autóbusz, metró), a Széll Kálmán tér közvetlen közelében helyezkedik el. A piac nem a legolcsóbb a városban, vélik többen, de tény az, hogy sok nyugdíjas is itt vásárol, ez azért tompítja a megállapítást.
A MÁV Szimfonikusoknál a szezon végével sem áll meg a munka. A zenekar különleges látogatásra készül, valamint a tavasszal megkezdett arculatfrissítés is újabb fontos állomáshoz érkezett: néhány napja elérhető a zenekar megújult honlapja is.