2025.június.22. vasárnap.
l-39_albatrosz.jpg
 Az L-39 Albatrosz sugárhajtású vadászrepülő Tíz évvel ezelőtt, 2008. július 20-án Szekeres Imre honvédelmi miniszter bejelentette az MTV-1 televízióban, hogy Janicsek András, a Magyar Légierő 43-éves alezredese Fehérgyarmat közelében egy kiképzésre használt L-39 Albatrosz géppel a földhöz csapódott. Megpróbálkozott a katapultálással, azonban ez az alacsony magasság miatt nem sikerült. Katona tiszteletadással helyezik örök nyugalomra.
zala_plaza_rolunk.jpg
Zala Pláza Zalaegerszeg Első ütemben mintegy 2,5 milliárd forintot fordít négy vidéki bevásárlóközpont korszerűsítésére az Indotek Group. Az elkövetkező hetekben-hónapokban startoló beruházások részeként a társaság kívül-belül megújítja az ezredfordulós beruházási hullám során felépített ingatlanokat. A korszerűsítési munkálatok célja, hogy a bevásárlóközpontok újra vonzóvá és a közösségi élet valódi központjaivá váljanak, továbbá minél értékesebb helyszínként szerepeljenek a kereskedelmi ingatlanok piacának térképén – hangsúlyozták az Indotek Group szakértői.
A limitált szériás Shooting Brake modellre különleges Vredestein abroncsokat szerelnek.Összeállt a neves holland karosszériaépítő RemetzCar, a londoni Niels van Roij Design stúdió és a prémium abroncsokat gyártó Vredestein, hogy teljesítsék egy gyűjtő kérését. Egy Tesla Model S-ből lesz praktikus, de mégis sportos kombi. A Shooting Breaknek keresztelt példány a Vredestein Ultrac Vorti nagyteljesítményű abroncsain fut majd.
image004.png
Már 2018. június 15.-től igényelhetnek kedvező feltételekkel hitelt a vállalkozások a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 70 milliárd forintos keretösszegre bővült MFB Pénzügyi Vállalkozás Refinanszírozási Konstrukcióból. A program célja, hogy a piacról forráshoz nem jutó vállalkozások is igényelhessenek hitelt gyorsan és kedvező feltételek mellett. A program pályázat útján kiválasztott pénzügyi vállalkozásokon keresztül érhető el.
1aa_1.jpg
Június első felének időjárása országszerte nagy károkat okozott: a biztosítókhoz a hétvégéig 18,5 ezer bejelentés érkezett, ezek nyomán a kárigények becsült összegei megközelítik a kétmilliárd forintot. A kárrendezés, mint a korábbi hasonlóan viharos időszakokban, most is gyors és a legtöbb esetben rutinszerű. Ezt igazolja vissza az a friss felmérés, amely szerint a lakásbiztosítással rendelkezők közel 90 százaléka elégedett a kapott szolgáltatással, tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
mnblogo_3.png
A lakáshitelt felvevő ügyfelek biztonsága és a kiszámítható törlesztőrészletű, fix kamatozású lakáskölcsönök térnyerése érdekében idén októbertől módosulnak az adósságfék szabályok. A rövidebb kamatperiódusú lakáshitelek törlesztőrészlete gyakran megváltozhat, akár kedvezőtlen irányba is, így ezen ügyfeleknek kellő jövedelem-tartalékkal kell rendelkezniük, annak érdekében, hogy a hitelek visszafizetése problémamentesen megvalósuljon.
erzekenyito_szorolap_000.jpg
A Magyar Williams Szindróma Társaság (MWSzT) korábbi, önálló életvitelt támogató programjainak sikere, és a résztvevők visszajelzései is a folytatásra ösztönözték a szervezőket. A hosszú távú cél, hogy e ritka betegségben szenvedő, és értelmileg akadályozott fiatalok a jövőben önállóbb életvitelt folytathassanak, ezzel is a teljes értékű társadalmi integrációt közelítve. Az NCTA pályázatával elindult program most a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával folytatódhatott.  
index_140.jpg
A régió pénzügyi- és telekommunikációs szereplői hamar felismerték a felhőalapú megoldások nyújtotta üzleti lehetőségeket, de minden iparágban sikerrel alkalmazzák őket a digitális átállás felgyorsítása érdekében – mutat rá az IDC egy nemrégiben közzétett tanulmánya, melyet a felhőalapú technológia és a mesterséges intelligencia vállalatok körében való alkalmazása kapcsán készített a kutatócég az adriai régióban.